Nehéz eldönteni, hogy valóban szerelem volt-e Szabó Dezső és Kaffka Margit között: Szabó Dezső visszaemlékezéseiben egy jó szót sem olvashatunk az írónőről.
„Maga, Margitkám, olyan nagy tehetség, hogy már nem is számít nőnek.” Ez a dicséretnek szánt, de kissé félresikerült mondat Ady Endre száján csúszott ki, aki máskor is elismerően nyilatkozott a Nyugat legismertebb nőírójáról: „nagyon-nagy író-asszonynak” nevezte, vagy éppen kijelentette: „Maga asszony-létére nagyon kiváló, sőt művészember”. Ady rokonszenvezett ugyan Kaffkával, de – amennyire lehet tudni – ennél több nem történt közöttük.
Kaffka Margit rövid, 38 évig tartó élete során kétszer ment férjhez és számtalan szerelmi viszonyba bonyolódott. Választottjai között akadt festő (Sassy Szabó Attila), zenész (Papp Viktor) és szerkesztő (Osvát Ernő), de a legmeghökkentőbb választása kétségkívül Szabó Dezső volt. A mára kissé elfeledett, nagy reménységként indult író később antiszemita nézetei miatt vált hírhedtté, s megítélésén nem sokat segített, hogy a Horthy-korszak ideológiáját éppúgy szívből gyűlölte, mint a kommunizmust.
Hármasban Párizsban
Kaffka Margit 1910-ben ismerkedett meg Szabó Dezsővel. Kaffka akkoriban Újpesten, a Polgári Leányiskolában tanított, Szabó pedig – miután a székesfehérvári gimnáziumból a cikkei és párbajai okozta botrányok miatt elbocsátották – Nagyváradon, majd Székelyudvarhelyen. Szabó Dezső Életeim című önéletrajzi regényében a budapesti Szabadság kávéházat említi megismerkedésük helyszínéül; s amikor Kaffka Margit 1910-ben Párizsban tartózkodott, ismét találkoztak.
„Tegnap délután és este későig együtt voltam Kaffka Margittal és furcsa tanár-barátjával, Szabó Dezsővel. Ittunk rossz kis savanyú borokat, és nevettünk, tréfálkoztunk.
Elutazásod napján (…) a Bois-ban jártunk Kaffka Margittal” – számolt be Bölöni György későbbi felesége, Marchisiu Ottilia (becenevén: Itóka) egy közösen töltött párizsi estéről. Itóka Kaffka Margit régi ismerőse volt: Nagykárolyban családjaik jól ismerték egymást, Párizsban pedig csatlakozott hozzájuk két író, Kuncz Aladár és Szabó Dezső is.
Szabó Dezső, a "furcsa tanár-barát"
Milyen volt ez a „furcsa tanár-barát”? „Azt jósolták, hogy nagy tudós lesz belőle. Nem az lett. Szenvedélye elragadta. Szertelen művészalkat volt, amelyet már eleve terhelt a nagyzási hóbort. Mindig feltűnést akart kelteni, mindig középpontba akart állni, mindig botrányok közepette érezte jól magát” – írta róla Hegedűs Géza. „Amikor hazajön, a még liberális irodalmi életben azzal kelt feltűnést, hogy heves klerikális és antiszemita cikkeket ír.
Akinek nem tetszik, azt párbajra hívja. Óriási termetű, bölényképű és bölényerős ember, aki jól forgatja a kardot is.”
Kétségkívül furcsa páros lehettek ők: a „pókháló-szemű asszony” (ahogyan Sassy Szabó Attila, korábbi festő szerelme nevezte Kaffka Margitot) és a nagy hangú, botrányos Szabó.
Párizsban esett meg az a történet is, amiről később Szabó beszámolt az Életeimben. Miközben Kaffka, Kuncz Aladár és Szabó Dezső néhány üveg burgundi mellett élénk eszmecserébe merültek, az éjszakai utca mélyén két beszélgető alakot pillantottak meg. Szabó rávette Kunczot, hogy dobjon le nekik egy borosüveget, ami ízzé-porrá tört, de a két férfi meg sem rezzenve folytatta a beszélgetést. Több se kellett a botrányhős Szabó Dezsőnek: egy másik üveget egyenesen a két férfi közé hajított, hogy bebizonyítsa: Párizsban még erre sem érkeznek ki a rendőrök. Tévedett: nem sokon múlott, hogy lecsukják.
Kaffka Margit, a háziasszony
Párizsi kitérője után Kaffka Margit visszatért Budapestre. Első regényén, a Színek és éveken dolgozott, közben pedig elvált első férjétől: a bíróság a válást „a felperes szándékos és jogos ok nélkül való elhagyása miatt” mondta ki. Kisfia, László mindössze négyéves volt ekkor, őt az írónő második házasságáig egyedül nevelte lila lámpaernyőkkel megvilágított, Márvány utcai lakásában. A Márvány utca gyéren lakott, szinte külvárosi területnek számított akkoriban:
„az ember azt hitte, talán bizony itt végződik a világ"
– írta Füst Milán, aki a Nyugat többi írójával együtt gyakran vett részt az itt rendezett hajnalig tartó eszmecseréken. Kaffka Margit szivarral és teával kínálta az írókat, de az anekdoták szerint kisfia gyakran panaszkodott a hangoskodó írókra.
Ez majdnem szerelem volt?
Szabó Dezsővel továbbra is találkozgatott. Hogy voltaképpen szerelem volt-e ez, s ha igen, kölcsönös-e, nehéz eldönteni: Szabó Dezső önéletrajzi kötetében vitriolba mártott tollal írt a nőről. Megismerkedésüket például így mutatta be: „Szegény jó Kaffka Margit, kivel később nagy barátságba kerültem, ezen az estén – de később is sokszor – egy rosszul rendezett néprajzi múzeum hatását tette rám. Fején egy kalap rémlett, melyet roppant arányaival láthatólag gyötört, hogy az űr csak három dimenziót bocsát rendelkezésére.
A kalap sajátságos középlény volt egy afrikai bennszülött falusi ház, egy tigristank, és egy dühbe duzzadt kanpulvka között.
Blúza ravatalos fekete, de szoknyája rikító zöld volt. Aztán itt is, ott is holmi néprajzi különlegességek lógtak le róla. Cipői ellenben zord tanítónői, majdnem férficipők voltak.” Érdekes módon mások nem ezeket a jellemvonásait domborítják ki: „Semmi írónős nagyképűség nem volt benne” – mondta róla például Sassy Szabó Attila. – Semmi prüdéria. Abszolút átadó, felolvadó, tiszta nőies típus, iszonyú férfias energiával párosulva.”
Lírai magömlések és búzáporok
Szabó később sem finomkodik. Oldalakon keresztül részletezi Kaffka Margit ízléstelen megjelenését; szóvá teszi műveletlenségét, azt állítva, hogy „ez a sajátos alkatú nő nem látott, nem hallott, nem érezte az illatokat, nem ízlelt és hiányos és téves tapintási érzékei voltak”; sőt, semmilyen vonzerőt nem gyakorolt a férfiakra. Aligha tévedünk nagyot, ha a sértett férfihiúságot véljük kihallani a visszaemlékezésből. „Annyi férfihívás sem sugárzott ki belőle, mint egy retkes térdű falusi cselédből”, jegyzi meg „kedvesen” Szabó, de még ezt is tudja überelni:
„A legalkalmatlanabb helyzetekben végtelenül csurgó filozofálgatásba kezdett, amely egy tavaszi ménlovat is eunuchhá bénított volna”
– jelenti ki, hogy aztán eszmefuttatása végén megengedően így nyilatkozzon: „ez a sokféleképen megterhelt és elhatárolt nő versben és prózában egyaránt, mégis szép dolgokat tudott adni”.
Kaffka szüntelen lelki életre vonatkozó monológjai máskor is gúny tárgyai Szabó Dezsőnél: „Margitnak a hajózás rákékült a harisnyájára és megint csurgott belőle a lelki probléma” – jegyezte meg, amikor közös hajókirándulásukról számolt be. Kaffka Margit „búzáporát”, „lírai magömléseit”, volt szerelmeire vonatkozó indulatait sem hallgatja el Szabó, bár a visszaemlékezésekből az nem derül ki, hogy ha olyan nagyon untatták a Kaffka lelki életéről szóló monológok, miért kísérgette olyan szorgalmasan az írónőt.
"Kár volna a strapáért, Margit lelkem"
Szabó Dezső elmondásából úgy tűnik, hogy inkább Kaffka Margit volt az, aki nagyon szerette volna megnyerni őt férjül. A címben idézett mondat – „Dezső, ha te engem elvennél feleségül, még ötszáz év múlva is írnának rólunk mint híres szerelmesekről” – egy aquincumi kiránduláson hangzott el Kaffka Margittól, miközben egymás mellett, egymás kezét fogva heverésztek a tavaszi napsütésben. Szabó Dezső azonban gyorsan lehűtötte a kedélyét:
„Kár volna a strapáért, Margit lelkem. Hidd meg nekem, még ötven év, még öt év múlva sem írna a kutya se rólunk”
– válaszolta, de azért felment Kaffka lakására, ahol megvacsorázott, meghallgatta az írónő felolvasását, majd reggel a díványon ébredt föl.
Ezzel hencegett Szabó Dezső
Nem sokkal később Szabót áthelyezték a sümegi reáliskolába. Kaffka Margit egyszer még meglátogatta – amikor Szabó irodalmi estet rendezett, ő volt az egyetlen, aki nem mondta le a részvételt. Ebben a látogatásban már nem volt sok köszönet:
„Mint jégeső a deszkatetőn, kopogtak fejem fölött keserűségének, haragjának petárdái”
– írta Szabó, aki ekkoriban már hevesen udvarolt szállásadója leányának, miközben az éjszakákat annak édesanyja társaságában töltötte. A botrányok itt sem kerülték el: állítólag még idős korában is büszkén hencegett azzal, hogy egy sümegi parasztlegény verte ki első fogait, amikor egy nő miatt összeverekedtek.
4 év boldogság
Kaffka Margit 1914 augusztusában feleségül ment Bauer Ervin biológushoz, Balázs Béla öccséhez. Ezúttal valóban jól választott: kölcsönös tiszteletben és szerelemben nevelték Kaffka első házasságából született kisfiát. Megírta Állomások és Hangyaboly című regényeit; előbbiben Szabó Dezső alakját is megrajzolta. Mindössze négy év jutott neki a boldog házasságból: az 1918-ban tomboló spanyolnátha-járványnak az írónő és kisfia is áldozatul esett. Szabó Dezső még csaknem harminc éven át állt haragban a világgal. 1945-ben, az ostrom idején halt éhen budapesti, Rákóczi téri lakása óvóhelyén. (Borítókép: Arcanum adatbázis / Új Tükör, 1980)
Ha a korszak egy másik meghatározó írónőjéről is szívesen olvasnál, ezt a cikket ajánljuk.
