Ilyen volt a rabszolgák élete az ókori Rómában

Olvasási idő kb. 4 perc

Az ókori római rabszolgák között nemcsak gladiátorok és bányamunkások voltak, hanem több nyelven beszélő házitanítók is – de a filozófus Epiktétosz és a mesemondó Aiszóposz is rabszolgaként élt.

A rabszolgák az ókori Rómában a gazdaság működésének zálogai voltak: vérükkel, verejtékükkel és könnyeikkel építették fel a birodalmat, s közülük csak nagyon kevesen élhették meg, hogy a szabadságot jelképező pileust a fejükre tegyék.

Foglyok tízezreit tették rabszolgává

A rómaiak elsősorban hódítások által tettek szert újabb és újabb rabszolgákra: a folyamatos háborúk állandó rabszolga-utánpótlást biztosítottak a Birodalom fénykorában. 

Csak a Karthágó ellen viselt három háború 75 000 rabszolgát jelentett a hódítóknak, Epirusz kifosztása pedig 150 000 ember rabszolgasorba taszításával végződött.

A Görögországból, Egyiptomból, Észak-Afrikából, Galliából vagy Kis-Ázsiából származó háborús foglyok és a meghódított törzsek tagjai a piactérre kerültek, ahol félmeztelenül, a nyakukban egy fatáblával állították ki őket. Ezekre minden, lényegesnek tartott információt ráírtak: az eladni kívánt fogoly nevét, korát, képességeit és fontosabb jellemzőit. A rabszolgasorba taszított családtagokat egyenként adták el, az anyákat is elválasztották gyermekeiktől.

Római rabszolgapiac egy 19. századi festményen
Fotó: Stefano Bianchetti / Getty Images Hungary

De nem csak a leigázott népek tagjai válhattak rabszolgává. Az is megesett, hogy szabad, római gyerekeket adtak el rabszolgaságba, hogy javítsák a család anyagi helyzetét vagy rendezzék az adósságokat. A szökött elítéltek és a dezertált katonák is megmenekülhettek a rájuk kirótt, jóval súlyosabb büntetés elől, ha rabszolgának álltak.

"Beszélő eszközök" a Római Birodalomban

A rómaiak számára a rabszolga ugyanolyan árucikknek és vagyontárgynak számított, mint a földterület vagy a jószágok. Marcus Terentius Varro, az egyik legkiemelkedőbb római tudós és polihisztor instrumentum vocalenek, azaz „beszélő eszköznek” nevezte a rabszolgákat, akik semmilyen joggal nem rendelkeztek, és teljes mértékben ki voltak szolgáltatva gazdáiknak. Minél több rabszolgát birtokolt valaki, annál előrébb állt a társadalmi ranglétrán: a történetíró Tacitusnak például négyszáz rabszolgája volt Pedaniusban. A rómaiak igyekeztek különböző területekről beszerezni rabszolgáikat: úgy vélték, így kevesebb az esély egy esetleges lázadásra.

Gladiátorok és lázadók

Az elnyomott rabszolgák időnként megelégelték szenvedésüket, ami óriási rabszolgalázadásokhoz vezetett. Ezek közül a legismertebb a gladiátor Spartacus vezette lázadás, amely során 70 000 rabszolga harcolt a római hadsereg ellen. A rómaiak könyörtelenül leverték a felkeléseket, és törvényeik szerint ha egy rabszolga ura ellen fordult, a többi rabszolgára is kivégzés várt.

Ételt felszolgáló rabszolgák egy mozaikon
Fotó: Wikimedia Commons

A legrosszabbul azok a hadifoglyok jártak, akiket gladiátoriskolákba adtak el, vagy pedig nehéz fizikai munkát végeztettek velük. Őket láncra verve, bányákban dolgoztatták, és gyakorlatilag semmi reményük nem volt arra, hogy egyszer majd szabad emberként élhetnek. A rabszolgatartók arról is gondoskodtak, hogy ne jusson eszükbe a szökés:

Idézőjel ikon

sok rabszolga vasból készült nyakörvet viselt, amibe belevésték gazdája nevét és címét.

Akárcsak a szarvasmarhák, gyakran kaptak tetoválást, vagy pecsétet a homlokukra, amelyen feltüntethették gazdájuk nevét.

Háziszolgák és házitanítók

A rómaiak természetesen tartottak háziszolgákat is – az ő életük minimálisan könnyebb volt, hiszen nem feltétlenül kellett nehéz fizikai munkát végezniük. A városokban szinte minden háztartási munka rájuk hárult, de alkalmazhatták őket szakmunkásként, kovácsként vagy pékként is. 

Léteztek közrabszolgák is, akikre az olyan nemszeretem munkákat bízták, mint a tűzoltás vagy a kivégzések végrehajtása.

A rabszolgák „második generációját” azok jelentették, akik rabszolga anyától születtek. Őket szintén legtöbbször a háztartásban foglalkoztatták: lehetett belőlük például szabó vagy ételkóstoló (praegustator) – ez utóbbi a rengeteg mérgezéses gyilkosság idején nem volt teljesen veszélytelen. Mai szemmel nézve időnként különös feladatokat bíztak a rabszolgákra: létezett olyan munkakör is, amikor a rabszolgának kellett megjegyeznie gazdája ismerősei nevét, így megkímélve urát a szégyentől, ha egy lakomán nem jutott eszébe egy régen látott ismerőse neve. 

Mások feladata az volt, hogy a lakomákon segítsenek uruknak a cipő le- és felhúzásában.

A házi rabszolgák közül kerültek ki a római nemesek gyermekeinek nevelői, és akiket szelíd, de határozott természetük miatt uraik alkalmasnak találtak rá, felügyelőként (vilici) foglalkoztatták társaik felett. A rabszolganők szintén a konyhán dolgoztak, gondot viseltek gazdáik gyermekeire, vagy éppen afféle házi fodrászként vagy fürdősként foglalkoztatták őket. Törvényesen nem mehettek feleségül egyik férfitársukhoz sem – sokan viszont teherbe estek gazdáiktól, s közös gyermekeik a római úr gyermekeivel együtt nőttek fel. A római jog szerint azonban ha az anya a terhesség ideje alatt bármilyen rövid ideig szabad volt, a gyermek szabad emberként látta meg a napvilágot.

Rabszolganő ábrázolása Pompeiiből
Fotó: Wikimedia Commons

Kétévente új cipő

A Római Birodalomban a rabszolgák tehát széles spektrumon szolgálták a leigázóikat. A házitanítók, a mezőgazdasági munkások és a gladiátorok éppúgy nem voltak szabad emberek, mint a költő Phaedrus vagy a filozófus Epiktétosz, aki fiatalkorában Nero testőrségében szolgált. A házi rabszolgák gazdájuk otthonában, egy elkülönített lakrészben éltek, rendszerint többen egy helyiségben, de nemek szerint elkülönítve. A vidéki birtokokon sokszor saját maguknak termelhették meg a zöldségeket, a városokban gazdáik maradékából állt az étkezésük. Külső megjelenésüket tekintve nem különböztek jelentősen a szabadoktól: ugyanúgy tunikát viseltek, kétévente új cipőt is kaptak, bizonyos ruhadarabokat (például stólát) azonban nem viselhettek. 

Seneca szerint a római szenátus egyszer fontolóra vette, hogy egyenruhát biztosítson a rabszolgáknak, de végül elvetette az ötletet: állítólag megijedtek attól, hogy fellázadnának, ha megtudnák, mennyien vannak valójában.

A szerencsésebbeket gazdájuk felszabadította: ekkor fejükre került a pileus, a szabadság jelképe. Mások évtizedeken át, apránként gyűjtögették össze az összeget, amely árán megválthatták szabadságukat. Többségük számára azonban életre szólt a rabszolgaság, amit hivatalosan soha nem törültek el a Római Birodalomban.

Ha szívesen olvasnál arról is, milyen volt az újkori rabszolgák élete, ezt a cikket ajánljuk.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.