Új színt vezetnek be a közlekedési lámpákon: ezt jelenti a fehér jelzés Rómában
A piros, a sárga és a zöld mellett megjelenik a fehér szín is a közlekedési lámpákon Rómában.
A piros, a sárga és a zöld mellett megjelenik a fehér szín is a közlekedési lámpákon Rómában.
Az ókori Rómában különleges kiváltság, ám igen nagy kockázat is együtt járt a Vesta-szüzek szolgálatával. A kiválasztott lányok három évtizedes tisztasági fogadalmat tettek, cserébe olyan jogokat és vagyont szerezhettek, amelyek más nők számára elképzelhetetlenek voltak.
Felszentelésének 400. évfordulóját, azaz negyedik centenáriumát ünnepli idén a Szent Péter székesegyház: a katolikus szimbólumaként megjelenő bazilika, a pápa temploma évente milliók zarándokhelye.
Rokonlátogatások, ajándékozás, versenyek, tivornyák és – mai szemmel nézve – igencsak bizarr hagyományok jellemezték a római ünnepeket.
Sok magyar turista bakancslistáján szerepel a római Trevi-kút, amely 2026. február 6-tól új korszakba lépett: a látványosság közvetlen megtekintése immár belépőjegyhez kötött.
Annyi volt a baleset az olasz fővárosban, a korábbinál is több 30-as táblát kell kihelyezni Rómában.
Federico Zuccari az olasz manierizmus elismert festője volt, ám a kritikát nem szenvedte: rendszeresen festményein reagált a valós vagy vélt sérelmeire, míg végül XIII. Gergely pápa száműzte Rómából.
Az ókori római rabszolgák között nemcsak gladiátorok és bányamunkások voltak, hanem több nyelven beszélő házitanítók is – de a filozófus Epiktétosz és a mesemondó Aiszóposz is rabszolgaként élt.
Egy különleges régészeti felfedezés új megvilágításba helyezheti az ókori rómaiak legendás építőanyagát, a római betont.
A közelmúltban megjelent kutatások szerint nem csupán a római polgárok, de a katonai elithez tartozó rómaiak is tartottak háziállatként majmokat, és nem is akármilyeneket. A Berenike nevű portusz kikötőben feltárt háziállat-temetőben közel három tucat majom maradványait azonosították, olyanokét, amelyek nem a Földközi-tenger vidékéről, hanem Dél-Indiából vagy az Indus-völgy környékéről származtak.
Az ókori rómaiak magánéletről alkotott elképzelései a modern ember számára szinte felfoghatatlanok, és talán semmi sem szemlélteti ezt olyan jól, mint a közösségi illemhelyek világa.
A katolikus egyház egyik legrégibb temploma a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház, amely évszázadokon keresztül a pápa székhelye is volt. A pápai trónon kívül számos jelképet és ereklyét helyeztek itt el az idők során.