Ritka eseményt rögzített egy teleszkóp: még a tudósokat is meglepte ez a bolygó

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A csillagászok nem mindennapi jelenséget figyeltek meg a TOI-3884 nevű vörös törpecsillag körül keringő, szuper-Neptunusz méretű TOI-3884b kapcsán: a bolygó pályája ugyanis rendkívüli mértékben ferde.

Az egész rendszer szembemegy azzal, amit eddig gondoltunk a bolygók kialakulásáról, a felfedezéshez pedig igencsak szerencsés pillanatok kellettek.

Különösen viselkedő csillag

2024 elején a kutatók háromszor is megörökítették, ahogy a bolygó áthalad a csillag felszíni sötét foltjain (ezek a csillagfoltok mintegy 200 Kelvin, vagyis –73 Celsius-fokkal hűvösebbek a felszín többi részénél, és a csillag látható területének nagyjából 15%-át borítják).

A bolygó és a csillag különös szinergiája
Fotó: Darryl Fonseka / Getty Images Hungary

A több spektrumban rögzített adatok olyan részletességgel mutatták meg ezeket a kozmikus anyajegyeket, mintha a kutatók tényleg közel tudtak volna hajolni a parányi vörös csillaghoz.

A jelalak apró változásai azonban váratlanul gyors mozgást mutattak: nem a foltok tűntek el, hanem maga a csillag fordult.

Ennek bizonyítására a kutatók hónapokon át követték a TOI-3884-t a Las Cumbres Observatory távcsőhálózatával. A rendszeres, éjszakáról éjszakára ismétlődő megfigyelések felfedték a ritmust: a csillag 11,05 nap alatt fordul meg saját tengelye körül.

Nincs másik, nagy tömegű bolygó

A fenti kulcsadat végül lehetővé tette, hogy a kutatócsoport összeillessze a látottakat, az eredmény pedig sokkoló volt, a bolygó pályája nagyjából 62 fokkal van elforgatva a csillag forgástengelyéhez képest.

Ilyen mértékű dőlés rendszerint csak erős gravitációs találkozások után alakul ki, például egy nagy tömegű bolygó vagy egy közeli csillagtárs érkezésének hatására, ám itt egyiknek sem találták nyomát.

A TOI-3884 különös rendszerként került a figyelem középpontjába, és különösen izgalmas kutatási célpontnak számít.

Ha kíváncsi vagy, ki jött rá elsőként, hogy miből vannak a csillagok, olvasd el ezt a cikkünket is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hegedűs Barbara
Hegedűs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.