Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Janus Pannonius, az első név szerint ismert magyar költő latinul írt. A 15. században élt költő az itáliai Ferrarában tanult, s első, pajzánnak mondott versei a kamaszfiúk hálószobájának fülledt világát idézik meg – nem csoda, hogy sokáig kellett várni a magyar fordításra.
1447-ben egy tizenhárom éves fiúcska kopogtatott Guarino Veronese, az elismert görög- és latintudós magániskolájának ajtaján az itáliai Ferrarában. A hatvanéves tudós oktatási módszere számos diákot vonzott Itáliába a középkori Európa egész területéről, így Magyarországról is, köztük Csezmicei Jánost, a későbbi Janus Pannoniust.
Guarino tanítványaival együtt a Via San Michelén lakott, magániskolája, a conturbernium is itt működött, a ferrarai dóm oldalkapujával szemben. A ferrarai egyetem, a Studio előadásait sokan látogatták, azt azonban csak a legjobb és legközelebbi tanítványok, a konviktorok mondhatták el magukról, hogy a mesterrel (és annak családjával, hiszen Guarino nős volt és tizenhárom gyermek apja) laknak együtt. Ez a gyakorlat egyáltalán nem számított egyedülállónak; Guarino maga is megtapasztalta görögországi útja során.
Ilyen volt egy kamasz élete a 15. századi Itáliában
A diákok szigorú napirend szerint éltek. Minden reggel istentiszteleten vettek részt, s a macskaköves utcákon, vörös téglás házak között sétálva Johannesnek bizonyára feltűnt, hogy a dóm bejáratánál allegorikus alakok személyesítik meg a hónapokat – januárt például a kétarcú Janus.
A délelőttök rendszerint egy latin költő, majd egy latin prózaíró munkásságának tanulmányozásával teltek, délutánok pedig görög tanulmányokkal.
Az esték azonban kizárólag a legközelebbi magántanítványok, a konviktorok számára voltak fenntartva.
Társai gúnyolták Janus Pannoniust
Janus (azaz akkor még Johannes) költségeit nagybátyja, Vitéz János váradi püspök állta, aki azért küldte unokaöccsét Veronába, hogy magába szívja a humanizmust, és olyan oktatásban részesüljön, amely akkoriban a legjobb volt Európában. Guarino nagy hangsúlyt fektetett a tökéletes latintudásra, de a diákoknak a köznapi olasz nyelvet is meg kellett tanulniuk. Ferrarában a nevelési módszer a versengésre épült, például a költői vetélkedésre: hogy itt kitűnjön, Janusnak műveltségre és tehetségre egyaránt szüksége volt. Annál is inkább, mert a diákok között gyakoriak voltak a csipkelődések, ugratások.
Janust is gúnyolták, barbárnak tartották, hiszen a „hegyeken túlról” érkezett, így jó oka volt arra, hogy éles észjárását bizonyítsa.
Pedig nem ő volt az egyedüli magyar diák: egy bizonyos Simon és a költő által Polycarpusnak nevezett Kosztolányi György is Ferrarában tartózkodott abban az időszakban.
Pajzán epigrammák
Vajon milyen volt az élet a ferrarai convictorium falai között? Erre leginkább Janus Pannonius ifjúkori verseiből kaphatunk választ. Kiderül, hogy a könyvek pénzhiány esetén uzsoráshoz vándoroltak. Míg a várva várt pénzbeli segítség meg nem érkezett, a kamasz fiúk nyilvánosházba cipelték a gyanútlan Janust, aki felháborodva fenyegetőzött, hogy feljelenti őket a mesternél. De Guarino családjával is baj volt: egy fia a sok közül túlságosan bizalmas viszonyba került az egyik szolgálóval.
A fiúk, ókori mintára, lakomákat is rendeztek: ezeken nemcsak az evés-ivás, hanem a szellemes társalgás is hangsúlyos volt. A mulatságra az idős mestert is meghívták, ő azonban kora miatt visszautasította a meghívást. Az ifjú Janus Guarino latin- és görögóráin hatalmas műveltségre tett szert, művészi szinten elsajátította az időmértékes verselést, majd stílusát a kamaszfiúk fantáziáját leginkább foglalkoztató témákon csiszolta tökéletesre. Ahogyan Jankovits László, Janus Pannonius kiváló ismerője fogalmazott:
„Megtudhatjuk, miért kívánja a hogyhívják a micsodát (találjuk ki, miről van szó). Miként kell elhajtani a kellemetlenül közeledő idősebb iskolatársat.
Miképpen tesz túl, szép szavakban legalábbis, a magyar költő a római elődökön: azok kilencszer, ő bizony akár tizenötször (legyünk pontosak: háromszor öt alkalommal)…”
Janus, a feddhetetlen
Legalábbis elméletben, mert a gyakorlatban iskolatársa, Battista Guarino (a mester egyik fia) szerint Janus feddhetetlenül viselkedett. Egyik levelében szuperlatívuszokban beszél róla: kiderül, hogy rekordgyorsasággal, egy év alatt megtanult görögül, bámulatos emlékezőtehetséggel rendelkezett, és „hogyha éjjel olvasni kezdett, a felkelő nap sokszor virrasztás közben lepte meg s nappali munkáját sem étel, sem ital gondja, semmi élvezet félbe nem szakíthatta”. És:
„Különösen dicséretére vált, hogy soha senki sem észlelte, vagy hallotta róla, hogy érzéki élvezetek, vagy a testi gyönyörök egyéb csábításai, akárcsak ilyen irányú rossz gondolatok is valaha erőt vettek volna rajta.”
Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ezeket a sorokat Battista akkor írta, amikor Janus Pannonius már pécsi püspök lett, feudális nagyúr, akinek a reputációjához sehogy sem illettek az ifjú korában papírra vetett pajzán versek.
Csorba Győző – aki szépelgés nélkül fordította magyarra Janus Pannonius időnként igencsak vaskos humorú költeményeit – szerint egyáltalán nem biztos, hogy a költő mindig saját élményből dolgozott: sokkal inkább arról lehetett szó, hogy a társaitól hallott történeteket használta élményanyagként és szedte míves versbe. „Egy-egy értesülés, pikáns pletyka annyira megmozgatta költői fantáziáját, hogy szinte mohó élvezettel közelítgette több oldalról, fűzött hozzá új és új ötleteket, fűszerezte, gazdagította sziporkázó megjegyzésekkel” – írta Csorba.
Az ártatlanság vége
Janus Pannonius hét évet töltött Guarino iskolájában: kiskamasz fiúként érkezett, és betöltötte a huszadik életévét, amikor távozott. A korszakban a férfivá érést a hosszú haj lenyírása és a férfiruha felöltése jelentette:
„Ég veled, ártatlanság, fürtjeimet lenyirom most, // s félre a gyermeki pucc, férfiruhát veszek én”
Páduába n négy évet töltött még jogi tanulmányokkal, majd visszatért Magyarországra, ahol a Hunyadi Mátyás mellett szerveződő erők, köztük nagybátyja, Vitéz János befolyására egyházi-politikai pályára lépett. Hogy boldog volt-e sorsa alakulásával , nem tudhatjuk – valószínűleg a ferrarai diákéveket tartotta élete legszebb időszakának. Amikor belekeveredett a Mátyás elleni összeesküvésbe, menekülnie kellett. Kincseivel együtt, menekülés közben, tüdőgyulladás miatt érte a halál 1472-ben, 38 éves korában. (A költő arcát 2009-ben rekonstruálták – az elkészült fejszobor szerint markáns férfiarc volt az övé.)
Ha szívesen olvasnál Balassi Bálint hódításairól is, ezt a cikket ajánljuk.
