Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Ha az 1910-es években valaki „egy fess fiákeren” kikocsizott a Városligetbe, a mai Hermina és Erzsébet királyné útja sarkán pillanthatta meg Wabitsch Lujza mulatóját, a Jardin de Paris-t. Wabitsch szegény sorsú, osztrák virágáruslányból lett a pesti éjszakai élet királynője, majd túl a nyolcvanadik életévén visszatért szülőfalujába, ahol emlékét ma is nagy tisztelet övezi.
Wabitsch Lujza pályafutása, Molnár Gál Péter szavaival élve, „igazi, erkölcstelen, századfordulós karrier”. Egy kis osztrák faluban, Klieningben született, s a hivatalos verzió szerint igen sikeres virágáruslány volt Bécsben – bár ezt valószínűleg már életében sem hitte el senki: ismét MGP-t idézve, „pletykáló rosszindulat nélkül is túlzás volna föltételezni, hogy vagyonát virágok árulásával kereste volna.” A korszak szépségideáljának megfelelően gömbölyded, rózsás arcú, 21 éves lány 1894-ben érkezett Budapestre, pályafutását a Fővárosi Orfeumban kezdte mint „büfféleány”, ahol
„fellépésével és szépségével meghódította a leggazdagabb és legkönnyelműbb éjjeli vendégek pénztárcáját.”
Lányok a pezsgőspavilonban
Wabitsch Lujza üzletasszonnyá válásának első állomása az volt, amikor kibérelte a Millennium idejében kedvelt Ős-Budavára mulatókomplexum egyik pavilonját. Ős-Budavára cirkuszi látványosságai, mulatói és kávézói rengeteg vendéget vonzottak a Monarchia egész területéről, akik közül sokan szívesen felkeresték Wabitsch Lujza pezsgőspavilonját is. Nem csak a pezsgő miatt: sokkal inkább a pincérnők jelentették a hely vonzerejét. Az 1890-es évek végén és az 1900-as évek elején ugyanis tisztességes nő nem dolgozott vendéglátóhelyen (sőt, leginkább sehol se), a pincérek pedig mindig, minden körülmények között férfiak voltak, amint arról rendelet is született.
Kasszírnőket azért sokszor alkalmaztak: ők ültek a kávéházak, kocsmák, szórakozóhelyek pénztáraiban, akik ott üldögélve igyekeztek rátukmálni a kapatos vendégekre az égetett szeszeket és a cukorkákat. Helyüket tilos volt elhagyniuk, de még így is amolyan félvilági foglalkozásnak számított ez, hiszen a munkaidő az éjszakába nyúlt. Wabistch Lujza azonban inkább kifizette a büntetést, de megsokszorozta a forgalmát azzal, hogy igen csinos (és igen lengén öltözött) pincérnőket alkalmazott. A forradalmi, ám nem egészen legális ötlet jól jövedelmezett: mire Ős-Budavárát bezárták, Wabitsch Lujza már százezer korona nyereségre tett szert.
Titkos üzelmek a szeparékban
„A hajdani virágáruslány tőkés lett. És előkelő dáma. Nagyasszonyként fogadta vendégeit, mintha az udvarházába tértek volna be keresztelőre” – írta róla Molnár Gál Péter. Wabitsch Lujza a félretett koronákból üzlettársával, Grüner Jakabbal együtt megnyitotta a Tátra nevű mulatót, a Király utca 77. szám alatt. „Naponta high life előadás!” – hirdették a kirakatban, a valóságban azonban nem annyira a zenebohócok és a komikusok vonzották a közönséget, hanem a szeparék, amelyekbe – szabályellenesen – az udvar felől is nyílt bejárás. Mindezt egy ambiciózus, civil ruhás nyomozó leplezte le, a hatóságok pedig kis híján bevonták Wabitsch és Grüner iparengedélyét; csak akkor álltak el ettől a szándékuktól, amikor Grüner vállalta, hogy befalaztatja a titkos bejáratokat. A Tátrában egyébként is gyakoriak voltak a botrányok: a biztonsági emberek például 1901-ben botokkal verték össze azokat az egyetemistákat, akik hazafias lelkesedésükben a német nyelvű műsorszámok ellen tiltakoztak.
Az éjszakai élet központja
A következő állomás Wabitsch Lujza életében a Városliget sarkán, a Hermina és Erzsébet királyné útja sarkán megnyitott mulató, a Jardin de Paris volt, amit férjével, a táncosból lett vállalkozó Goór Lajossal együtt üzemeltetett. Az exkluzív környezetben sört nem, csakis pezsgőt lehetett kapni. A legenda szerint az is megesett, hogy a vendég hosszas könyörgésére a derekát beadó főpincért Wabitsch kirúgta, amiért sört merészelt beszerezni a szomszédos, Trieszti nő nevű kocsmából. A látogatókat libériás, fekete bőrű portás fogadta a bejáratnál, odabenn divatos zene és különböző attrakciók gondoskodtak arról, hogy a vendégek jól érezzék magukat. No persze nem csak ők: Wabitsch Lujza különböző nemzetiségű konzumnőket is szerződtetett, akik hajnali négyig szórakoztatták a betérő férfivendégeket. Nem véletlenül született róla versecske is:
A Jardin de Paris egy csuda hely, mert
Tündéri fényben úszva a kert
S ott vigaszt lelsz rögtön minden bajodér’
Mert van benne ezernyi szép bajadér.
A Jardin d’Hiver
1913-ra Wabitsch Lujza már komoly vagyonra tett szert: olyannyira, hogy osztrák szülőfalujában az épülő templom egyik legnagylelkűbb adományozója s egyben védnöknője lett. Ebben az évben azonban egy másik építkezés is kezdetét vette: a Nagymező utca 22-24. szám alatt bérpalotát építtetett, azzal a feltétellel, hogy a földszinten mulatót alakítsanak ki, művészbejáróval. A Jardin d´Hiver 1913 decemberében nyílt meg, és valóban minden igényt kielégített, szó szerint: itt kezdte karrierjét például Senger Mária, a későbbi Miss Arizona mulató tulajdonosnője (róla itt írtunk bővebben),
aki arról volt nevezetes, hogy minden este (jó pénzért) elveszítette a szüzességét.
Az ötemeletes bérházában megnyílt, kétemeletes mulató hatalmas csillárában 3000 izzótest fénylett, a „berendezés minden tárgya egy-egy csudaszép műipari remek” volt, „a falak, valamint a mennyezet márvánnyal és arany mozaikkal” voltak kirakva.
A parlamenti képviselő üzlettársa
Az első világháború alaposan megtépázta a budapesti mulatókat. A kommün utáni időkben, amikor árstopot vezettek be a nyilvános helyeken fölszolgálható ételek és italok áraira, Wabitsch Lujza ellen több, árdrágítási per indult. Eleinte megúszta pénzbüntetéssel, majd toloncházba zárták, Nagymező utcai, négyszobás lakását rekvirálták, és mint idegen állampolgár ellen megindították ellene a kitoloncolási eljárást. Iparengedélyét is bevonták, így kénytelen volt üzlettársak után nézni; akiket igyekezett alaposan megválogatni – így lett üzlettársa egy parlamenti képviselő, Szilágyi Károly, aki, mint a lapok megírták, nagy ügybuzgalommal látta el feladatait a mulatóban; olyannyira, hogy gyakran még éjszakánként is ott maradt. Egészen addig, amíg 1926-ban adócsaláson nem kapták.
A pesti éjszaka királynője
Wabitsch Lujza egészen az 1920-as évek végéig a pesti éjszaka királynője volt – ahogyan Buza Péter jellemzi találóan a róla szóló írásában. Mulatóit bérbe adta, s innentől kezdve az általa építtetett bérházak bevételeiből élt, meglehetősen jó körülmények között.
A második világháború után a lokálokat bezárták, Wabitsch Lujzát pedig kitelepítették.
Gyöngyössolymoson élt 1953-ig, s a nyolcvanéves korában Budapestre visszatért hajdani pesti éjszakai királynő ekkor már csak egyetlen helyet látogatott szívesen: a Nagymező utcai Szent Teréz-templomot. 1956-ban, kihasználva a megnyíló határokat, egyetlen kézitáskájával tért vissza szülőfalujába. Ott hunyt el 91 éves korában, 1964-ben.
Wabitsch Lujza öröksége: óvoda és háziasszonyképző
Wabitsch Lujza a klieningi templomra hagyta vagyonát, amit a lengén öltözött pincérlányok és mulatni vágyó férfiak révén szerzett meg. A legenda szerint öccse, Leonhard koporsójába rejtve csempészte ki az aranyat, még az államosítás előtt, majd szülőfaluja templomának első számú támogatójává vált. Halála után a falucska egy egyházi óvoda és egy háziasszonyképző létesítésére fordította a tekintélyes összeget. Klieningben ma is köztisztelet övezi a személyét: díszsírhelyét minden évben megkoszorúzzák, és hálaadó misével tisztelegnek előtte. (Borítóképünk illusztráció.)
A Jardin de Paris-nak ma már legfeljebb egy-két építőköve látható csak az Erzsébet körút 1/a alatti ház kertjében. A Jardin d’Hivern bezárása után a Nagymező utcai épület tovább szolgálta a publikumot: 1921-től 1926-ig itt működött a Renaissance Színház, majd a Radius mozi, napjainkban pedig a Thália Színház működik a falai között. Ha szívesen olvasnál az eltűnt budapesti mozikról is, ezt a cikket ajánljuk.
