Összetörve címmel jelent meg 2024-ben a Botos testvérek, Claudia és István első regénye. Az újságíró páros különleges feladatot vállalt magára: a cigányság életébe nyújt betekintést, mindennapi problémáikat, az előítéelek rombolását belső nézőpontból mutatják be egy fiktív sztoriban.
Habár az az állítás nem állná meg a helyét, hogy elsőként emeltek be cigány fiatalokat magyar regény főhősei közé, azért máig szokatlan az a nézőpont, amit az Összetörve képvisel.
Saját hangján szólalhat meg a kötetben a cigány fiatalság, bár fontos hangsúlyozni: nem életrajzi ihletésű a történet, és nem is "kisebbségi regény".
A Botos testvérekkel beszélgettünk.
A könyvetek megjelenése óta eltelt több mint egy év. Hogyan látjátok, megtalálta a közönségét a kötet?
A kezdetek kezdetén nagyon tartottunk a fogadtatástól, úgy gondoltuk, jó, ha egy-két emberhez eljut a történet. Meglepetésünkre az érdeklődés még mindig tart. Folyamatosan feltűnnek új olvasók, illetve vannak olyan emberek is, akik szemeznek a történettel, felvették az olvasólistájukra. Ez nagyon jó érzéssel tölt el minket!
A cigányság problémáit belülről, egy olyan nézőpontból mutatjátok be, amely ritkán kap teret. Mennyire érzékeny a visszajelzések alapján a társadalom arra, amikor a sztereotípiák fonákját is megmutatják nekik?
Ez egy nagyon jó kérdés, amire nehéz választ adni, de azt fontos az elején leszögezni, hogy ez a történet száz százalékig fikció, bár kevertünk bele olyan dolgokat, amelyek akár meg is történhetnének.
A visszajelzésekből azt látjuk: sokan kifejezetten értékelték, hogy a történet nem fekete-fehér, hanem árnyalt képet mutat.
Vannak olvasók, akik számára nehéz szembenézni az előítéletekkel, de a többség nyitottan fogadta. Ez megerősített minket abban, hogy érdemes belülről bemutatni ezt a világot, mert így lehet igazán hatni és párbeszédet indítani.
A kisebbségek problémáira érzékenyek számára sem mindig egyértelmű már az sem, romákról vagy cigányokról beszéljenek. Segítetek ebben a dilemmában? „Ér” cigányokról beszélnie egy nem cigány embernek?
Édesapánk mindig azt mondja, amíg nem sértő, lehet róla beszélni. Magyarországon sokféle nemzetiség él – svábok, zsidók, mi, cigányok és mások –, és erről nyugodtan lehet beszélni, csak jelzők és pejoratív kifejezések nélkül. Hiszen senkinek sem esik jól, ha azt hallja, hogy minden cigány tolvaj, vagy ha a cigány szinonimává válik a rosszra. Mi azt gondoljuk, hogy valójában nem a szó –roma vagy cigány – számít, hanem a szándék, amivel használják.
Az is nagyon fontos, hogy ne egy közösséget azonosítsunk a bűnnel vagy a rosszal, mert ez méltatlan és igazságtalan.
Sajnos azt látjuk a közösségi médiában, hogy ha valami elfogadhatatlan történik, a kommentelők közül sokan rögtön megjegyzik: biztos cigány volt. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy beszéljünk a témáról. A cigányság nem egyenlő a bűnözéssel, hanem emberek közössége, akik ugyanúgy sokfélék, mint bármelyik másik nemzetiség. És természetesen egy nem cigány ember is beszélhet erről, sőt: fontos is, hogy párbeszéd alakuljon ki, csak mindig tisztelettel és előítéletek nélkül.
Nektek személy szerint, saját életetekben mit jelent cigánynak lenni?
Számunkra a cigányság elsősorban identitás, gyökér és családi örökség. Nem tagadjuk, hogy a társadalmi előítéletek miatt ez sokszor nehézségekkel is jár, mert a cigányságot sokszor negatívumokkal azonosítják. Ugyanakkor mi úgy érezzük, hogy ez nem csupán hátrányt, hanem erőt is ad, más szemszögből látjuk a világot, és ez az írásainkban is megjelenik.
A mi életünkben cigánynak lenni tehát egyszerre kihívás és érték, kihívás a sztereotípiák miatt, de érték, mert része annak, akik vagyunk, és büszkék vagyunk rá.
Mit tartotok a magyar cigányság összességét tekintve a legfontosabb problémának?
Mi azt látjuk, hogy a legnagyobb problémát az előítéletek, a kirekesztés és a szegénység jelentik. Sokkal nehezebb helyzetben vannak azok a cigányok, akik vidéken élnek rossz körülmények között: nekik sokkal nehezebb a kitörés, beleszületnek egy olyan körforgásba, amiben csak a sötétség létezik. Olyan rossz körülmények között élnek, amelyek nem emberhez méltók, az ide érkező gyermekek nélkülözve nőnek fel, nincs előttük pozitív példa. Ha el is jutnak az iskolába, nem tudnak tanulmányaikban előre lépni, nem tudnak szakmát tanulni, nem lesznek álmaik. Megtanulják azt, hogy nekik ez a sorsuk, teljesen természetessé válik az az élet számukra. A legtöbb esetben megismétlik a szüleik sorsát. Persze azoknak a cigányoknak is megvannak a maguk problémái, akik jobb körülmények közt élnek, de nem olyan nehézségekkel szembesülnek, mint a szegények. Az egyszerű emberekre gondolunk, azokra a cigány családokra, ahol az apuka, anyuka dolgozik, mindennap tudnak meleg ételt enni, az alapvető dolgaik megvannak az élethez. Nekik teljesen természetes az, hogy elinduljanak valamilyen úton, tanuljanak, legyen egy hobbijuk, fejlődni akarjanak. A legfontosabb az szerintünk, hogy a társadalom elfogadóbb és nyitottabb legyen, mert anélkül minden más erőfeszítés csak félig működik.
A könyv egy nagyon budapesti sztori kínai piaccal, nyóckerrel együtt. Fontos volt nektek ez a miliő? Mi a kötődésetek hozzá?
Fontos volt számunkra, hogy olyan világot teremtsünk, amit ismerünk, valós helyszíneken játszódjon. Budapest, különösen a Józsefváros és a kínai piac, nagyon sajátos világ, amely egyszerre nyers, sokszínű és izgalmas. Mi magunk is itt nőttünk fel, ismerjük a hangulatát, a ritmusát, és ez inspirálta a könyv világát.
Ez a városrész a maga szépségével és brutalitásával egyaránt hozzátartozik ahhoz, amit el akartunk mesélni.
Cél volt a könyvvel az, hogy egyfajta kitörési utat is megmutassatok amellett, hogy látszanak a regényben azok is, akiknek nem sikerül?
Igen, ez fontos volt számunkra. A könyvben valóban megjelennek azok, akik elbuknak, akiknek nem sikerül, mert ez is a valóság része. De ugyanilyen fontosnak tartottuk azt is, hogy legyenek olyan szereplők, akik képesek változtatni, és megmutatják, hogy van kitörési út, még ha nagyon nehéz is. Nem akartunk egyértelműen sötét képet festeni, hanem olyan történetet írtunk, ami izgalmas, akciódús, drámai, könnyen magáévá tudja tenni az olvasó, bele tudja magát élni Krisztián kálváriájába, ami egyszerre szól a kilátástalanságról és a reményről.
Egy üzenetet akartunk átadni mindenkinek, ami nekünk nagyon fontos, nem csak azért hangoztatjuk, mert olyan divatos: tényleg semmit sem szabad feladni.
Ha valamit akar az ember, azért küzdenie kell, nem hagyhatja, hogy a „sors”, a környezete megszabja a rangsort az élet játszóterén. Ha egymilliószor elesel, fel kell állni, és tovább kell küzdeni, mert ez az egy életünk van, és jogunk van a boldogsághoz!
A tönkretett, elivott élet a főhős édesapjának alakjában is megmutatkozik, ez viszont az a probléma, amelyet az össztársadalom sem tarthat el magától. Az elrontott lehetőségek, a könnyebbnek tűnő út vagy az erőszak választása ugyanígy megjelenik a többségi társadalomban is, nem csak a cigányság gondja. Észreveszi ezt a könyv olvasója a visszajelzések alapján?
Igen, sok visszajelzésben kaptuk meg, hogy az olvasók felismerték: az alkoholizmus, az erőszak, a tönkretett életlehetőségek nem egyetlen közösség problémái, hanem sajnos mindenhol jelen vannak. Ez számunkra nagyon fontos visszaigazolás volt, mert pontosan azt szerettük volna, hogy az olvasó lássa: ezek emberi sorsok, bárkiről szólhatnak, nem lehet őket etnikai keretek közé szorítani. A szüleink rengeteg mindent adnak nekünk, és ezek nem feltétlenül pozitív dolgok. Sokan előszeretettel vágják le a gyermekeik szárnyát, így fosztják meg őket a jövőjüktől. Például gyerekkorunkban fültanúi voltunk olyan jelenetnek, ahol a cigány szülő egyszerű, nyers kijelentéssel egy életre elvette a gyereke kedvét attól, hogy úszói vagy bármilyen vízisport-karrierről álmodozzon, hisz senki sem tud neki cigány úszót vagy vízilabdázót mutatni, mert az ő felfogásukban a cigány ezeken a területeken nem próbálkozhat, nem fog sikert benne elérni.
Ez szomorú ennyi év után is – a szülő a saját kudarcait vetítette ki a gyerekére.
De ott a magyar futballválogatott: sok cigány kisfiút beiratnak focizni, de itthon vajon milyen karriert futnak be? Lesz helyük a válogatottban? Miért van szükség Magyarországon külön cigány válogatottra?
További regénytervekkel hogy álltok?
Készül egy kötet, de nagyon sok tervünk van, olykor nagyon nehéz, hogy csak egy dologra tudjunk koncentrálni. A következő könyvünket csak úgy emlegetjük, hogy a „Lány és a pénz”. Maradunk az Összetörvében megismert világban, női karakterekkel dolgozunk, három női főszereplője lesz a történetnek. Reméljük, hamarosan többet is elárulhatunk.
Nem tartottatok attól, hogy ez a könyv túlzottan beskatulyáz benneteket? Milyen témákban gondolkoztok még?
A legtöbb írónak van egy védjegye, van, aki rossz anya-lánya viszonyról szeret írni, és ezt minden történetébe belecsempészi. Mi szeretjük az emberi sorsokat és a pörgős történeteket, amik még ha túl erőszakosnak is tűnnek, ott van bennük az érzelem. Említettük, hogy több ötletünk is van, nem szándékozunk egy világnál leragadni, csak azt szeretnénk, hogy ezek a világok színesek legyenek. Fiktívek, ugyanakkor mégis keverednek a valósággal.
Ami veszélyes volt a bemutatkozó könyvünknél, az az, hogy hiába fikció, a „mieink”, a barna bőrű „testvéreink” nem fogadták annyira lelkesen.
Volt, aki szerint nagyon rossz színben festettük le a cigányokat. Dehát ez fikció, cigány a főszereplő, de ember: lehet jó, lehet rossz. Azért döntöttünk a bőrszíne mellett, mert mi is barna bőrűek vagyunk, és a mai napig azt kell látnunk, ha megnézünk egy aktuális magyar sorozatot a tévében, akkor a cigány csak bohóc lehet benne. Ha például csinálnának egy rendőrös magyar sorozatot, szívesen látnánk, hogy a két nyomozó közül az egyiknek barna a bőre, de nálunk ilyen nincs. Nekünk ez hiányzott, úgy éreztük, hogy ezt a történetet így a legjobb elmesélni, hisz Krisztián nagyon nagy hátránnyal indul. Igen, cigány, de ha nem cigány lett volna, akkor is ugyanúgy működött volna a történet, így viszont jobban megállta a helyét. Egy olyan apát teremtettünk, aki a bőrszíne miatt utálta a világot, és ezáltal alakította gyermekei számára az életlehetőségeket.
Nehéz sorsú gyerekekről ebben a cikkünkben is olvashatsz.
