Újból megették a világ egyik leghíresebb műtárgyát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Megint megették Maurizio Cattelan világhírű banánját és most sem véletlenül. A modern művészet egyik legtöbbet vitatott alkotását ismét egy éhes (vagy épp provokatív) látogató tüntette el a múzeum faláról, miközben több tucat döbbent látogató nézte végig az eseményt.

A kortárs művészet egyik legtöbb kérdést felvető darabja Maurizio Cattelan  Comedian  című alkotása, amely egy szürke ragasztóval falra rögzített valódi banánból áll. A mű az elmúlt években ikonikussá vált, mémek és viták tárgya lett, és többször is előfordult már, hogy valaki egyszerűen csak megette azt, ami most újra bekövetkezett.

Trollkodás vagy állásfoglalás?

A friss eset a szöuli Leeum Művészeti Múzeumban történt, ahol a Cattelan-alkotás volt kiállítva. Egy koreai diák, Noh Huyn-soo egyszerűen leszedte a banánt a falról, megpucolta, és elfogyasztotta azt. Az egész jelenetet a barátja videóra vette, így a felvétel pillanatok alatt bejárta a közösségi médiát. A fiú utólag azt mondta, éhes volt, de később hozzátette: 

Idézőjel ikon

gesztusát művészi önkifejezésnek is szánta.

A Comedian rekordáron kelt el egy aukción
Fotó: John Nacion / Getty Images Hungary

A múzeum nem tett feljelentést, a banánt egyszerűen kicserélték egy új darabra, ahogy egyébként korábban is tették már hasonló eseteknél. Cattelan, aki mindig is a határok feszegetéséről volt híres, nem kommentálta az incidenst. Az alkotás lényege ugyanis épp a múlandóságában rejlik: a banánt időről időre úgyis cserélni kell. A műalkotás először 2019-ben vált világhírűvé, amikor a Miami Art Basel kiállításon 120 ezer dollárért (!) kelt el. Sokan értetlenül álltak a dolog előtt: hogyan hordozhat egy falra ragasztott gyümölcs ekkora értéket? Mások viszont zseniális társadalmi kritikát láttak benne, amely a fogyasztói kultúrát, az érték relativitását és a művészet határait feszegeti. 

A banánt megették, a világ pedig megint vitázik: vajon ez csak figyeleméhes trollkodás volt, vagy egyfajta művészeti állásfoglalás? Egy biztos: Maurizio Cattelan egyszerű banánja továbbra is képes újra és újra a középpontba kerülni, és ezzel talán pontosan azt a célt szolgálja, amire szánták.

Ha kíváncsi vagy rá, hogy miért tűnhetnek el a világ legikonikusabb szobrai örökre, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.