Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Végy nagy adag kreativitást találékonysággal fűszerezve, adj hozzá egy kevés ősi medicinát, és máris megkaptad a csodaszert, amivel szépülni lehet. Tudjuk, hogy anno nem volt ritkaság, hogy az emberek mindenféle gusztustalan hozzávalókból kevertek ilyen-olyan, kétes hatékonyságú balzsamokat, elixíreket.
Talán a viperabor első hallásra nem tűnik olyan rettenetesnek, hiszen különböző országokban kukacokat, rovarokat, és igen, kígyókat is áztatnak alkoholba, hogy aztán egy vagyonért adják el az egzotikus italt, mi biztosan nem kóstolnánk meg, még akkor se, ha megszépülünk tőle.
A kígyóból készült bor először Kínában jelent meg
Az első kígyóborokat időszámításunk előtt 1040–770 között készítették, mégpedig úgy, hogy az egész hüllőt rizsborba vagy etanolba (gabonából készült alkoholba) tették, hogy a kígyó mérge kiázzon. Ezután persze kérdés, hogy mennyire biztonságos meginni ezt az italt, de a Távol-Keleten főként gyógyászati célokra használták, és egyszerre csak kis mennyiséget ittak belőle. A néphagyomány szerint ugyanis az ilyen ital megfiatalítja a testet.
Az ókori görögök szintén gyógyításra használták a viperabort. Bőrbetegségeket, reszketést kezeltek vele, és szintén ajánlották a vitalitás visszanyerésére. Arról nem számolnak be a források, hogy az elixír maga mennyire volt hatásos, de mivel évszázadokon keresztül alkalmazták, így bizonyára akadt, akin segített.
A kígyóelixír a 17. században lett ismét divatos
Nagy-Britanniában egyetlen olyan mérgeskígyó-faj él, amelyet a viperabor készítésére használtak, ez pedig a keresztes vipera. Már-már állatkínzásnak tűnik, ahogy a viperabort készítették akkor: az élő kígyókat az alkohollal teli hordókba vagy üvegekbe tették, és így érlelték hosszú hónapokig. Egy korabeli recept szerint az elixírnek jót tett, ha a kígyókat az alkoholos „fürdő” előtt korpás vízzel mosták le, de így is előfordult, hogy hüllődarabok maradtak a borban. A gusztustalan elegyet nemcsak Angliában, hanem Nyugat-Európában máshol is használták a hölgyek, mégpedig azért, hogy arcuk csodásan pirospozsgássá váljon.
Angliában egy főurat, bizonyos Sir Kenelm Digbyt tartották a viperabor legfőbb szakértőjének, receptje messze földön híres volt. Nem véletlenül, ugyanis a diplomata imádott kísérletezni a konyhában, és receptes könyve is megjelent, jóval a halála után adta ki egy szolgálója.
Digby a viperaborral mint ínyencséggel először a feleségét lepte meg, aki odavolt a különlegességekért, tűnjenek azok bármilyen bizarrnak. Lady Venetia Digby előszeretettel fogyasztotta a bort, és ajánlotta hölgytársainak is. Természetesen csupán az egészség és a szépség megőrzése céljából.
Ha arra is kíváncsi vagy, miről árulkodik a múmiák körme, és milyen volt egy ókori manikűr, olvasd el ezt a cikkünket.
