Lista készült a világ legrosszabb turistáiról: európai országok az élen

Olvasási idő kb. 2 perc

A hangoskodó, szemetelő, szabálytalankodó vagy illetlenül viselkedő turistákat sehol a világon nem látják szívesen. Nemrég egy felmérés során kiderült, mely országok turistáinak van a legrosszabb híre.

A bosszantó turisták kilétének felfedésére Görögországban, Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban élő utazási szakemberek segítségét kérték.

Európai országból érkeznek a legrosszabb turisták

A francia, a görög és a spanyol turisztikai szakemberek is egyetértettek abban, hogy bár az angol turisták igen udvariasan viselkednek a szállodákban, de az éttermekben és a bárokban kifejezetten udvariatlanok, faragatlanok és otrombák, különösen akkor, ha a kelleténél több alkoholt fogyasztanak. 

Az angol turistákat szinte kivétel nélkül neveletlennek és hangosnak tartják
Fotó: Drazen Zigic / Shutterstock

Az olaszoknak is elegük van a részeges angolokból, de szerintük mentségükre szolgál, hogy a britek értékelik a legjobban az olasz hagyományokat, beleértve a kultúrát és a gasztronómiát is, illetve ők a legfigyelmesebbek a túravezetőkkel szemben.

A német turisták elsősorban a spanyoloknál húzzák ki a gyufát azzal, hogy az Ibériai-félsziget lakói szerint túl sok alkoholt isznak, és ilyenkor már nem tudják kontrollálni a viselkedésüket.

A megkérdezett idegenforgalmi szakértők szinte kivétel nélkül a spanyol turistákat tartották a leghangosabbnak, ennek ellenére Görögországban és Olaszországban óriási a szimpátia a spanyolokat illetően, amit a megkérdezettek a hasonló mediterrán mentalitással indokoltak. 

Az olasz turistákat életvidámságuk és lazaságuk miatt kifejezetten kedvelik a franciák, míg a görögök úgy látják, az Itáliából érkezők túl sok kávét isznak, míg a spanyolok semmi kifogást nem tudnak felhozni az olaszokkal szemben.

A kínai turistákért senki nem rajong, mert úgy vélik, a nagy csoportokban utazó kínaiak sem a helyieket, sem a helyi hagyományokat nem tisztelik.

Az amerikai turistákat a franciák és a görögök megértik és elfogadják, ellenben a spanyolok ugyanolyan tiszteletlennek tartják őket, mint a briteket.

Turizmussal foglalkozó szakemberek állapították meg, melyik a világ legjobb strandja. Cikkünkből megtudhatod, hol található ez a csodálatos hely.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.