Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az első modern kori olimpia idején már fotókon is megörökítették a versenyszámokat, ám sok magazin inkább illusztrációkal színesítette beszámolóit. Ennek mestere volt André Castaigne, aki egyszerre volt festő és illusztrátor: rajzaival, festményeivel és metszeteivel megörökítette a vadnyugati életet és az első modern olimpiát is.
A 19. század végén Amerikában óriási népszerűségre tettek szert a képes magazinok. A Scribner’s, a The Century és a Harper’s Weekly magazinokhoz hasonló kiadványok után hatalmas kereslet alakult ki. A fellendülés olyan gyors és nagymértékű volt, hogy egyszerűen nem találtak elég művészt, aki a lapokban megjelenő történetekhez, beszámolókhoz illusztrációkat készített volna. A feladat nem volt egyszerű: a legrangosabb lapok szerkesztői részletgazdag és valósághű, gyönyörű és jól komponált alkotásokat vártak el. Ebben az időben érkezett meg az Újvilágba Franciaországból André Castaigne, aki szülőhazájában már elismert művész volt – a festő hamar az amerikai kontinens legkeresettebb illusztrátorává vált.
Mesterek keze alatt tanult festeni
Jean Alexandre Michel André Castaigne néven született 1861. január 7-én, Angoulême városában. Művészcsaládból származott: apja, Jean Eusèbe Joseph Castaigne festő, bátyja, Joseph Jean Destrains Castaigne pedig költő volt. A híres Suisse-akadémián tanult meg festeni, amelyet a modellből lett iskolaalapító hozott létre 1815-ben, és ahol gyakran fordult meg például Cézanne és Delacroix is – utóbbi egyik híres festményének, a Dante bárkájának központi alakjához például egyes források szerint Suisse állt modellt.
A képre kattintva galéria nyílik, amely után a cikk folytatódik!
Ahogy azt a Suisse-féle iskola sok hallgatója tette, Castaigne is az Académie des Beaux-Arts-ban, vagyis a párizsi képzőművészeti akadémián folytatta tanulmányait. Itt olyan mesterek keze alatt sajátította el a festészet rejtelmeit, mint Jean-Léon Gérôme és Alexandre Cabanel. Mindkét művész műtermében dolgozott, több rangos versenyen is elismerték munkáit – három alkalommal beválasztották egy-egy alkotását a rangos Római Díjra (Prix de Rome), amelyet ugyan egyszer sem nyert meg, ám már a kiválasztás is komoly elismerésnek számított. Az 1880-as években megrendezte első saját kiállítását Párizsban, és több festménye nagy sikert aratott – Dante és Beatrice című művével még New Orleansba is eljutott.
Híresek lettek képei a vadnyugatról
Féléves angliai tartózkodás után Amerikába utazott, ahol rövid idő alatt komoly hírnévre tett szert. Egy fennmaradásáért küzdő művészeti iskola, a Charcoal Club vezetője lett, és irányítása alatt az intézmény a környék legjobb ilyen tanodájává vált. Igazán nagy ismertségre azonban magazinillusztrációi révén tett szert – egyre-másra jelentek meg rajzai, a legtöbbször a Century Magazine-ban és a Harper's Magazine-ban, de más kiadványoknak is dolgozott.
Roppant termékeny volt ebben az időben: csak a Century Magazine-ban több mint 160 illusztrációját publikálták.
A legnagyobb sikert az aranyásókról és a vadnyugati életről készített rajzai, metszetei aratták – a kaliforniai aranyláz tetőpontján roppant híres lett a bányászok táncmulatságát megörökítő alkotása. Művein keresztül az egyszerű amerikai emberek úgy érezhették, hogy betekintést nyerhetnek a cowboyok és indiánok, a prérik és az érintetlen vadon világába.
A Century Magazine megbízásából utazó művész lett, aki rajzokat küldött a magazinnak: így jutott el Korzikára, Olaszországba és a Rajna vidékére. Ekkoriban illusztrálta Benjamin Ide Wheelernek, a kaliforniai egyetem történészprofesszorának Nagy Sándorról szóló könyvét:
a kiadványhoz 1898 novembere és 1899 októbere között 36 rajzot és festményt készített.
Castaigne lett az olimpia hivatalos festője
Hosszas előkészítés után 1896-ban rendezték meg Görögországban az első modern kori olimpiát. Az athéni játékoknak Castaigne lett a hivatalos festője. Igaz, hogy pont ekkoriban vált a fényképészet fejlődése révén lehetségessé sportesemények pillanatképeinek rögzítése, még sok helyen használtak rajzokat, festményeket az események megörökítésére. Amikor egyszer megkérdezték Castaigne-t, hogy minek köszönheti, hogy bármilyen szögből és testhelyzetben könnyen tud emberi alakokat ábrázolni, csak ennyit válaszolt:
„fiatalkoromban tizenhat órát rajzoltam naponta”.
A művész azonban nem csak magazinok illusztrálásával foglalkozott. Miközben tanítani kezdett egy párizsi művésziskolában, az Académie Colarossiban, és műtermet nyitott a francia fővárosban, a The Century magazin állandó európai tudósítója maradt. Emiatt szinte folyamatosan utazgatott a két kontinens között: az óhazában tanított és alkotott, Amerikában pedig utazó illusztrátorként tevékenykedett. A The Centurynek lefestette a többi között a Mamut-barlangot és a Niagara-vízesést is. Ilyen jellegű munkáinak száma azonban az idő előrehaladtával egyre csökkent, majd meg is szűnt – a fotónyomtatás térnyerésével a metszetkészítés és a litográfia háttérbe szorult.
Gyönyörű könyvillusztrációkat készített
Könyvek illusztrálására azonban továbbra is használták ezeket a technikákat, és Castaigne nevéhez több gyönyörű kiadvány képi világa is fűződik. Például William Milligan Sloane amerikai történész „Bonaparte Napóleon élete”, Richard Whiteing angol író „Napjaink Párizsa” és Bertha Runkle amerikai regényíró „A navarrai sisak” című művének rajzai.
Castaigne illusztrálta Gaston Leroux híres regényének, Az operaház fantomjának első kiadását is.
Sőt, maga is írt könyvet: 1904-ben jelent meg a Fata Morgana, amely a párizsi művészéletről szól egy festőtanonc szemszögéből, bemutatva azt a furcsa, sokszor visszás helyzetet is, amelyben az Amerikából érkezett művészek találták magukat a francia fővárosban.
Természetesen saját maga illusztrálta regényét.
Franciaországban Félix Faure francia elnök főrajzolója lett, aki Becsületrenddel tüntette ki. Castaigne 1929-ben hunyt el, miután sérvvel kórházba került. Mivel nem tartotta be orvosai utasításait, komplikációk léptek föl, melyek halálosnak bizonyultak.
A fotográfia elterjedése hatalmas változásokat hozott: ennek köszönhette például szerencséjét a világ első szellemfotósa.
