Ilyen volt Budapest a Rákosi-korszakban: lenyűgöző képek a háború után újjáalakuló fővárosról

Olvasási idő kb. 4 perc

Az 50-es években a németek által felrobbantott Erzsébet híd torzója még ott meredezett a Duna fölött, de a sérült épületek és bedeszkázott ablakok mellett a felállványozott városban 1951-től már Sztálin vigyázó tekintete őrizte a budapestieket.

„Katalin nemigen ismerte Budapestet, batyuzók igazították útba, mikor végre megérkeztek, s bár nem kellett messzire mennie a pályaudvartól, mégis megriadt. Az a kevés, amit a rosszul világított városból meglátott, nem hasonlított ahhoz a helyhez, amelyre emlékezett: iskolája felhozta egyszer ide valami kirándulás alkalmával a növendékeit, s mind csak hunyorogtak a fényektől, mikor este hazagyalogoltak a diákszállásra. Elhagyott szülőhelye konszolidáltabb, világosabb is volt a háború utáni Pestnél, az otthoni, elképesztő méretűnek gondolt bombázás pusztítását nem is lehetett összehasonlítani azzal, amit a főváros szenvedhetett. A pályaudvar melletti utca közepén kilométerhosszú, több méter magas törmelékhalom púposodott, oldalán piros vonatocska járt fel s alá, melybe még este is lapátolták a romot meg a hulladékokat ösztövér figurák” – írta Szabó Magda Danaida című regényében. A főhős, Csándy Katalin az ostrom után érkezett Budapestre, és a Nyugati pályaudvar mellett, a Podmaniczky utcában kereste új otthonát – csakúgy, mint az írónő, aki Debrecenből érkezett a fővárosba, 1945-ben.

Az ostrom után

Az ostrom óriási károkat okozott Budapesten: minden negyedik ház súlyosan megrongálódott vagy egyenesen megsemmisült, 32 000 otthon vált lakhatatlanná. A második világháború után viszont nyüzsgött a város: a túlélő városlakók egymást segítve lapátolták a törmeléket, tették járhatóvá ismét a szétbombázott utakat. A kultúra is lassan visszaszivárgott a fővárosba: kinyitottak a színházak (Major Tamás például az Andrássy úton állva invitálta színházba a pincékből lassan felszivárgó, a háború által traumatizált lakosságot), elkezdődött az egyetemi oktatás, és egyfajta friss tenni akarás jellemezte ekkoriban a mindennapokat.

Ritka kincs volt az 50-es években Budapesten egy ilyen autó
Fotó: Fortepan / Hámori Gyula

Mi köze Sztálin születésnapjának Budapest arculatához?

Az optimizmus és a tettrekészség azonban 1948-tól más színezetet kapott. A kommunista hatalomátvétel után az országot (így Budapestet is) ellepték a vörös csillagok, a Sztálint és Rákosit dicsőítő plakátok, falfestmények. A kommunista Budapest arculatának kialakulásában óriási szerep jutott Sztálin 70. születésnapjának. (Ez valójában a 71. volt, hiszen a diktátor 1878-ban született, de ez senkit nem zavart.) A magyar Parlament kupolájára eme jeles napon, 1949. december 21-én terveztek felerősíteni egy óriási vörös csillagot, de a csepeli Rákosi Mátyás Művek csak 1950. augusztus 20-ára készült el a háromméteres, egy tonnánál is nehezebb remekművel. 

De vörös csillag került többek között az Erzsébet-kilátóra, a Postapalotára, a Nemzeti Múzeumra és a Lánchídra is.

Az 50-es évek Budapestje

Természetesen nemcsak a vörös csillagok jelezték Budapesten (és országszerte), hol élünk: egyre-másra állították fel a szovjet hősi emlékműveket és a kommunista vezetők vagy gondolkodók szobrait. A Gellért-hegyen 1947-től kezdve figyelte a kirándulókat a felszabadító szovjet katonát megörökítő Kisfaludi Strobl Zsigmond-alkotás, 1951-től pedig a Budaörsi úton várta az autósokat a Budapest ostrománál elesett szovjet kapitány, Ilja Afanaszjevics Osztapenko szobra. A legmonumentálisabb azonban Sztálin városligeti bronzszobra volt, amelynek felállításáról megint csak a Sztálin 70. születésnapjára készülő pártvezetés hozott döntést. A monumentális szobrot a Regnum Marianum-templom helyére építették: a templomot elbontották, annak ellenére, hogy a háborúban alig sérült meg. Eredetileg hatméteresre tervezték, végül Sztálin alakja nyolc méter lett, a talapzat pedig még tíz méterrel magasabbá tette.

A kép megnyitása után galéria nyílik, ami alatt a cikk folytatódik!

Galéria ikon

10

Galéria: Ilyen volt Budapest a Rákosi-korszakban
Fotó: Fortepan / Gara Andor

Az egymillió bicikli országa

Számos egyéb változással is szembesültek a budapestiek: 1950. január 1-jétől Budapesthez csatoltak hét várost Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyéből (például Csepelt és Budafokot) és tizenhat nagyközséget, Albertfalvától Soroksárig, így létrejött Nagy-Budapest. Bár az új Erzsébet hidat csak 1964-ben adták át, az 1939-ben építeni kezdett Árpád hídon már 1950-től kezdve lehetett közlekedni. („Természetesen” ezt is Sztálinról nevezték el.) Két évvel később, 1952-ben újjáépítették a Petőfi hidat, amire kerékpárút is került – nem véletlenül ígérte hát Rákosi az első ötéves tervben, hogy egymillió biciklit fognak legyártani ez idő alatt. Aki pedig nem akart biciklire pattanni, tervezgethette, hogy jut el metróval úti céljához: 1950-ben óriási elánnal kezdték építeni a 2-es metróvonalat, a beruházást viszont 1954-ben le kellett állítani, mert tervgazdálkodás ide, szocialista lelkesedés oda, az ország gazdasága mégsem bírta el az építkezés költségeit. Sztálin születésnapján indult meg a ma ismert trolibusz-közlekedés is (egyébként már 1933-ban közlekedett Pesten troli), mi mással, mint a 70-es számú vonallal.

A Marx térről a Lenin körútra

Az utcanevek 1945-től fogva egészen az 1950-es évek közepéig változtak. Az Oktogonból lett Mussolini tér például előbb visszaváltozott Oktogonná, majd 1950-től a baráti Szovjetunió iránti tiszteletből a November 7. tér nevet kapta, egyik irányba a Lenin körútra, másik irányba a Sztálin útra fordulhatott az egyszeri pesti járókelő. A Vigadó tér Molotov nevét kapta, az Erzsébet tér Engelsét, de szinte az összes kommunista politikusról és mozgalmárról elneveztek legalább egy utcát, Alpári Gyulától Ságvári Endrén át Zalka Mátéig.

Az ötvenes években, ha a budapestiek társasági életre vágytak, megtehették – bár nem ártott vigyázni, kinek mit mondanak, hiszen a fekete autók és a mindenütt jelen lévő ávós besúgók ideje volt ez. Szovjet mintára megnyitották az Úttörő Áruházat, újra lehetett fürdőbe, moziba, színházba járni, vendéglőben vacsorázni. A polgári dekadencia mementóiként számon tartott kávéházakat bezárták, majd szocialista formában nyitották újra. Ha szívesen olvasnál a szocialista Budapest presszóiról is, ezt a cikket ajánljuk. (Borítókép: Fortepan / Horváth Miklós dr)

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.