A filmekben ábrázolt fényűző ruhák, jól fésült parókák, púderfelhő és porcelánsimára sminkelt álarc mögött a 18. században egy olyan valóság rejtőzött, amitől ma már elborzadnánk. Ebben az időben sok nő élt embertelen körülmények között.
A korszakban élt nők sorsát leginkább szépirodalmi művekből és filmekből ismerjük, és azt is tudjuk, a selymek és a hímzett ruhák sok mindent elrejtettek. Talán még annál is többet, amit mi el tudunk képzelni. Íme 5 szokatlan tény, amit a 18. századi nőkről eddig még nem sokan tudtak.
Nem viseltek bugyit a nők a 18. században
Bár a 18. században is viseltek a hölgyek fehérneműt, ami leginkább hosszú szárú alsóneműből, fűzőből és több réteg alsószoknyából állt, ám ebben a fehérnemű-együttesnek még nem volt része a bugyi. Ez a fajta női alsónemű csak a 19. század elején jött divatba, de még ekkor is sokkal inkább egy nadrágra hasonlított, mintsem egy kényelmes és könnyű viseletű fehérneműre.
Egérből készült műszemöldök
A filmekben és a festményeken látott hófehér arcbőr és a kipirult orca nem holmi kozmetikai csodaszerek eredménye volt a 18. században. A korabeli hölgyek annak érdekében, hogy szépek és tetszetősek legyenek, fehér ólomfestéket kentek az arcukra, majd ezután szintén ólmot, úgynevezett vörös kármint tartalmazó „kozmetikumot” használtak pirosításra. Bár ez átmenetileg gyönyörű arcbőrt eredményezett, jobb esetben csak hajhullást, fogvesztést okozott, rosszabb esetben pedig fekélyessé tette az arcbőrt és meg is mérgezte a nőket.
A hajhullást okozó sminkelési szokás miatt sok nő elvesztette a szemöldökét, aminek a helyére egérbőrből és -szőrből készült szemöldököt ragasztottak.
Tetvektől hemzsegő parókák
A korszak divatja volt mind a férfiak, mind a nők körében a toronymagasra fésült, rizsporos paróka. Akik megengedhették maguknak ezeket a parókákat, azoknak nagyon óvatosan kellett a póthajjal bánni, nem alhattak akárhogyan. A különösen hatalmas parókák sokszor csak két-három párnán fértek el.
De volt ennél nagyobb baj is ezekkel a lószőrből készült, dús póthajakkal, ahol előszeretettel bújtak meg a tetvek. Ám nem csak ezek a kis élősködők okoztak fejviszketést, a paróka is gyakran kidörzsölte a bőrt, ami gyulladást és fertőzést okozott.
A túl magasra fésült és nehéz parókát megtartani sem volt könnyű, ezért a nők gyakran szenvedtek fejfájástól, valamint nyak- és gerincfájdalomtól.
Nem fürödtek és nem mostak fogat
A 18. században azt gondolták az emberek, hogy a víz a bőr pórusain keresztül utat biztosít a betegségeknek. Éppen ezért a mosakodás és a fürdés helyett előnyben részesítették a parfümöket, és tisztálkodás gyanánt legfeljebb nedves szivaccsal törölték át a testüket.
Legfeljebb a lábukat mosták meg, de azt is csak akkor, ha már a lábszag elviselhetetlen volt a környezetük számára.
De a 18. században még a szájhigiéniának sem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget, ezért a női legyezők nemcsak a meleg ellen tettek jó szolgálatot, hanem a hiányos vagy az ápolatlan fogsort is diszkréten eltakarták. A tehetősebbek ugyan megengedhették maguknak, hogy elefántcsontból készült fogsort vásároljanak, ám ezek sem jelentettek tökéletes megoldást a fogpótlásra, ugyanis gyorsan tönkrementek, és rossz szagot árasztottak.
Szerelemről szó sem volt
A nők sorsát csak tovább nehezítette, hogy nem mindig választhatták meg, kihez menjenek feleségül. A házasság legtöbbször szülői döntés volt, és legfeljebb csak arra volt lehetősége egy hajadon lánynak, hogy a sok, számára kedvezőtlen partner közül a kevésbé rosszat válassza. A 18. században a házasságot és az anyaságot a nő egyetlen életcéljának tekintették, és ha nem sikerült férjhez mennie, akkor az azt jelentette, hogy az egész élete kudarcot vallott.
De sokszor a házasság sem volt dicsőséggel teli egy nő számára, ugyanis semmiféle törvény nem akadályozta meg a házasságban elkövetett fizikai vagy érzelmi erőszakot. Bár a társadalom rossz szemmel nézte, ha egy férfi zsarnokként viselkedett, ennek ellenére egy dühös és erőszakos férjnek jogában állt akár bezárni is a feleségét egy szobába.
A hűtlenség az emberiség egész történelmét végigkíséri, volt azonban, akinek nem kellett miatta mentegetőznie...
