Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
VI. Károly francia király úgy gondolta, hogy üvegből van, ezért bármikor könnyedén összetörhet. A betegsége miatt speciális ruhákat hordott, és nem engedte, hogy megérintsék.
VI. Károly francia király egy mentális zavarban szenvedett: azt hallucinálta, hogy üvegből van az egész teste. Királyként kevesen merték megkérdőjelezni ezt, vagy legalábbis megakadályozni az állapotával kapcsolatos védőintézkedéseit – ezek pedig még tovább erősítették a téveszméit. Készíttetett például egy különleges vasbordás páncélt, amelyet a felsőtestén viselt. Az alsótestét vastag, párnázott takarókba csomagolta. Az egész felnőtt életét abban a hitben élte, hogy bármelyik pillanatban darabokra törhet. Gyakran visszautasította – még a legmegbízhatóbb szolgáit is –, hogy bárki megérintse, és egyszer öt hónapon keresztül nem fürdött vagy váltott ruhát, mert meg volt győződve arról, hogy a teste túl törékeny ehhez.
A francia király dührohamokkal küzdött
VI. Károly király Franciaország uralkodója volt 1380 és 1422 között. 1392-ben egy csapat lovag és kísérő társaságában menetelt egy erdőn keresztül Le Mans közelében, Északnyugat-Franciaországban. A 23 éves uralkodó – aki alig várta, hogy elérje az ellenséget –, fékezhetetlen őrjöngésbe kezdett, amikor egy apród véletlenül elejtett egy lándzsát. Vakon hadonászni és csapkodni kezdett a kardjával, öt saját lovagját meg is ölte, mielőtt lehúzták a lóról és lefogták. Ez volt Károly első feljegyzett pszichotikus epizódja, amelyet a király krónikása az üldözéstől való félelem, téveszmék és akaratlan erőszak megnyilvánulásaként írt le.
Már a következő évben újabb tragédia történt. VI. Károly öt társával egy ünnepségen „vadembereknek” öltözve, félig emberként, félig vadállatként, foszladozó rongyokban és kopott szőrmében mulatozott. Egy eltévedt szikra az egyik jelmezre hullott, amely lángra kapott, és akkora tűz keletkezett, hogy hatuk közül csak a király és egy társa élte túl. Az eset „Bal des Ardents” vagy „Égő emberek tánca” néven vonult be a történelembe, amely nagyon mély nyomot hagyott Károlyban. A királyt egyébként „Őrült Károly” néven is emlegették. Időnként nem ismerte fel a feleségét és a gyermekeit, valamint tébolyultan rohangált a palotában.
1405 novemberében öt hónapig nem volt hajlandó mosakodni, amely miatt fertőzött sebek és tetvek borították a testét, végül az orvosa utasítására kényszerből megfürdették.
Azt hitte VI. Károly, hogy üvegből van
A legfurcsább dolog VI. Károly királlyal kapcsolatban azonban az, hogy azt hitte magáról, üvegből van. Meglepő, de a korszakban egészen sokan gondolták így, ilyen esetekről több orvosi és irodalmi feljegyzés is maradt fenn. Volt egy férfi, aki meg volt győződve arról, hogy a feneke üvegből van, és leülve szilánkokra törné. Mi több, félt kimenni is a házból, nehogy egy üveges megpróbálja beleolvasztani egy ablaküvegbe.
Egyes elmondások szerint VI. Károly takarókba csavarta magát, nehogy eltörjön a feneke. A leendő II. Pius pápa ezt írta a király állapotáról:
Betegsége napról napra súlyosbodott, amíg teljesen elment az esze. Néha azt hitte, hogy üvegből van, és nem engedte, hogy megérintsék. Vasrudakat rakott a ruhájába, és mindenféle módon megvédte magát, nehogy elessen és eltörjön.
Üvegtéveszme
Az üvegemberek nagy vitát váltottak ki a tudósok között arról, hogy a tanulmányozásuk inkább az orvostudomány vagy a hit területéhez tartozik-e, és hogy állapotuk vajon a test vagy a lélek betegsége-e. A korabeli orvosi felfogás szerint az érintettek egyfajta „melankóliában” szenvedtek, amely különösen gyakori betegség volt a tudósok és a szerelmesek körében. A középkori testkép szerint az egészséget a négy testnedv – vér, nyálka, sárga epe és fekete epe – egyensúlya biztosította. A melankóliát a fekete epe túlzott jelenléte okozta, ez ugyanakkor az értelem testnedve is volt;
a melankólia egyszerre volt a tudósok, költők és filozófusok átka, valamint ragyogó elméjük forrása.
A 17. század a vanitas-festmények kora is volt, egy olyan csendélet-műfajé, amelyben szimbolikus tárgyakat csoportosítottak össze, hogy az élet törékenységét és múlandóságát ábrázolják. Ezeken a képeken az üveg – akár a buborékok, a homokórák vagy a hervadó virágok – az evilági élet mulandóságának szimbólumai voltak. Talán az, hogy valaki törékeny üvegként tekintett önmagára, a test sérülékenységére adott reakció volt.
Másrészt az üvegnek volt egy mágikus oldala is. A készítését egyfajta alkímiának tekintették. Olyan tulajdonságot is társítottak hozzá, hogy megreped, ha méreg érinti, egy olyan erőnek tartották, amely „felülmúlja az aranyat, az ezüstöt vagy bármely más ásványt”.
Más uralkodóknak is voltak meglepő téveszméi. Egy kínai császár az örökéletet próbálta elérni azzal, hogy mérget ivott – tudj meg többet róla az alábbi cikkünkből.
