Sok autós fog örülni: új gyorsforgalmi út épül Magyarországon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sokak számára ad új utazási lehetőséget a Magyarországon épülő új gyorsforgalmi út, amely egy újabb kapcsolatot jelent majd nyugati szomszédunkkal.

Újabb gyorsforgalmi út épül Magyarország és Ausztria között, amely majd a magyar-osztrák közös államhatárnál köti össze az M80-ast az S7 fürstenfeldi gyorsforgalmi úttal – derül ki az Építési és Közlekedési Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleményéből.

A gyorsforgalmi út az államhatárnál kapcsolódik össze

A tervek szerint az új gyorsforgalmi út Szentgotthárdnál létesül majd jövőre, amely célja, hogy javítsa a két ország közlekedési kapcsolatát, fejlessze a közép-európai közúthálózatot, és növelje Magyarország gazdasági erejét.

Az új gyorsforgalmi út Ausztriát és Magyarországot kapcsolja majd össze
Fotó: ChiccoDodiFC / Getty Images Hungary

Mint írták, a Körmendtől az országhatárig vezető, kétszer egysávos M80 gyorsforgalmi utat 2021 őszén adták át a forgalomnak. A ma aláírt megállapodás szerint az államhatárt várhatóan 2025-ben elérő S7 fürstenfeldi gyorsforgalmi utat és az M80 gyorsforgalmi utat Szentgotthárd és Heiligenkreuz im Lafnitztal (Rábakeresztúr) között kapcsolják össze.

A települések elkerülését, a forgalom hatékony elvezetését és a térség iparterületeinek feltárását biztosító autóút az osztrák oldali gyorsforgalmi út elkészültéig a határ előtt a 8-as főútra köt vissza.

A gyorsforgalmi út különösen nagy segítség lehet majd azoknak, akik például a munkájuk miatt naponta ingáznak a két ország között. 

Bővülnek az autópályák is

Mint arról korábban a Dívány is írt, Magyarországon hatalmas autópálya-bővítési program is indul, amely során kétszer háromsávos lesz az M1-es, a dugók további csökkentésére pedig a leállósávokat is használni lehet majd egy technikai újítás révén. A jövőre induló bővítés látványos része 2025 szeptemberében kezdődik, és négy évig tart majd. Az első ütemben az M0-s és az ácsi Concó pihenőhely között bővül a sztráda, tehát mintegy 90 kilométerrel hosszabban lehet majd három sávon haladni.

Idézőjel ikon

A végső cél, hogy egészen Győrig vigyék a háromsávos utat, csak a Győr és Hegyeshalom közötti szakasz marad 2x2 sávos.

Az M1-es autópálya felújításának harmadik vagy negyedik évében, azaz 2028-2029 környékén indul az M7-es autópálya háromsávossá alakítása is, az M0-s autóúttól Szabadbattyánig. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.