Olyan történetet ír, amit ő maga is szívesen olvasna. Első regénye, Az ezüstpénz átka épp ezért történelmi regény, amely a Mátyás korabeli hétköznapi életet igyekszik bemutatni, és bepillantást enged egy füvesasszony éppen kibontakozó szerelmi életébe is. A nemrég megjelent könyvről az íróval, Papp Noémivel beszélgettünk.
Bár első kötetes szerző vagy, nem áll távol tőled az írás, hiszen évekig újságíróként dolgoztál.
Tizenöt évvel ezelőtt egy pályaváltást követően lettem újságíró, addig főiskolán tanítottam módszertant és irodalmat leendő tanítóknak. Épp az első gyermekemet vártam, amikor a gyes alatt lehetőségem és időm adódott újat tanulni. Az írás mindig közel állt hozzám, már az általános iskolában országos díjat nyert egy mesém, adta magát az újságírás. A képzés után nagy vágyam teljesült, egy magazinhoz kerültem gyakornoknak, emiatt váltottam is, eljöttem a főiskoláról, és nagyon sokáig ott dolgoztam. Aztán szabadúszó lettem, több kiadónak készítettem interjúkat, utazásról szóló anyagokat. Most már nagyon keveset írok, hiszen van egy fő állásom, és az teszi ki a munkaidőmet. Ez is rokonterület, de jóval kevesebbet kell írnom.
Ez a változás hatott arra, hogy komolyabban vedd az írást?
Ez az újabb váltás, ami néhány éve történt az életemben, hozta el azt a lehetőséget, hogy komolyabban foglalkozzam a szépirodalommal. Amíg az újságírás volt a fő tevékenységem, az összes kreatív energiámat, a figyelmem, a kíváncsiságom és sokszor még a szabadidőmet is egy interjúalanynak vagy egy riportnak adtam. Kevés spiritusz maradt bennem arra, hogy önálló szerzőként nagyobb műfajban, például egy regényben gondolkozzak. Igaz, novellákat írtam, de azt sem sokat. Nem is tudom, annak idején ez mondjuk Kosztolányinak, akit nagyon szeretek olvasni, hogy ment. Mondjuk tőle biztos nem várták el, hogy hétvégén három fogásos ebéd miatt órákat álljon a konyhában…Most azonban, hogy másképp foglalkozom a kommunikációval, a kreatív energiám teljesen felszabadult!
Az energia, ami megmaradt nekem, vagy az idő amit elloptam innen-onnan a családi életünkből, végre elegendő volt ahhoz, hogy belevághattam egy könyv megírásába.
Az ezüstpénz átka című regényedben olyan korba kalauzolod az olvasót, amelynek a hétköznapjairól keveset tudunk. Az 1480-as évek végén járunk, Mátyás király az ország uralkodója. Miért ez a korszak?
Bár a hazai történelmi regényírók körében Mátyásnak az utóbbi években hatalmas kultusza alakult ki, azt, hogy a regény mikor játszódik, nem a Mátyás iránti rajongásom határozta meg. Sokkal inkább a helyszín vitt ebbe az időszakba. Bártfa és a szinte érintetlenül maradt bártfai reneszánsz városmag hatott rám annyira, ami szinte kötelezővé tette, hogy Mátyás korába helyezzem a regényt, és innen induljanak el az események.
Amikor egy évvel ezelőtt Bártfán jártam, a város széléről sétáltam az óváros felé. Először a zsidó negyeddel ismerkedtünk meg, ami a 20. századi zsidónegyed lenyomata. Ahogy sétáltunk egyre beljebb, egyszer csak odaértünk a Szent Egyed templomhoz, egészen furcsa szögből láttam meg a robosztus alakját. Bent a templomban pedig elámulva néztem, hogy épen őrzik a Mátyás idejéből való, hollós címerű kaput.
Engem ez olyan nagy csodálattal töltött el! A több mint 500 éves faszerkezet, rajta a hollós címerrel, hogy már ennek bűvöletében léptem ki a reneszánsz térre.
Honnan gyűjtöttél információt arról, hogyan éltek akkoriban az egyszerű emberek?
Meg kellett találnom a korszak tudósait, olyan embereket, akik az egész életüket arra tették föl, hogy Mátyással vagy a korabeli pénzügyekkel, pénzveréssel foglalkozzanak. Nekem ebből a hatalmas tudásból viszont csak érdekes részleteket kellettek, épp azok, amelyek mentén a cselekményszálat elképzeltem. Bárkihez fordultam, ismeretlenül, bevallva, hogy regényírás miatt keresem, attól önzetlen és támogató segítséget kaptam. E mellett tanulmányokat olvastam, vagy korabeli városi jegyzőkönyvet, itt szembesültem vele, hogy a város angol gyapjút vett nagy tételben.
Az újságírói kíváncsiságom és múltam nagyban segítette a regényírást, hiszen ott is gyakori feladat eljutni egy alanyhoz telefonszám, Facebook-profil vagy e-mail-cím nélkül.
Mennyi a valóság és a fikció aránya a történetben?
Nagyon érdekelt, miért záratta be Mátyás a kassai pénzverdét, vagy miért pont ezüstöt verhettek itt, nem aranyat. Az is, tudunk-e korabeli pénzhamisítási ügyről. Egy körmöcbányairól igen, onnan verőtőt loptak el, úgy sikerült hamis pénzt verni, sok dologról azonban csak elképzeléseink vannak. Ezek a történelmi homályok fordultak át fikciós szálba. Nagyon sok minden érdekelt, például Mátyás konyhájáról is viszonylag sokat tudunk, de azt, hogy egy polgár mit evett, arról már lényegesen kevesebbet.
Talán az sem véletlen, hogy a gyógynövények is igen fontos szerepet kapnak a regényben, már csak azért is, mert minden fejezetcím egy-egy gyógy- vagy fűszernövény neve, a főszereplőd pedig füvesasszony.
Tudatos szerkesztési elvvé vált, hogy a fejezetcímek gyógynövénnyé váljanak, amikor eldöntöttem, hogy a történet főhőse a bártfai füvesasszony lesz. Ez segített nekem felépíteni a regény ívét. Ugyanakkor fontosnak tartottam, hogy ez ne csak érdekesség vagy dísz legyen. A mai korban is tudjunk azokról a fűszer- és gyógynövényekről, amelyek segíthetik az életünket. Hol nagyobb szerep jut nekik a történetben, és részletesen elmondom, hogy melyik mire való, hogyan kell szedni és tárolni, hol csak épp egy-két mondat erejéig említem meg őket. Ez azonban csalóka játék az olvasóval, mert lehet, hogy annak az egy-két mondatnak tíz fejezettel később vagy a második, harmadik részben nagy jelentősége lesz.
Valójában azt szerettem volna, ha az emberek jobban megismerik azt, ami körülöttük van.
Ha azt, amit eddig gaznak láttak, például a csalánt vagy a pitypangot, más szemmel kezdik el nézni. Netán használni is kezdik, elkészítik az első pitypang salátájukat.
A főhősöket, a történetet mi alapján választottad ki? Inspirált valami?
Bártfán a mai napig nagyon erős a hóhérkultusz, és bár a hóhér a társadalomból kivetett emberként élt, mégis egy megbecsült szakmának volt a képviselője. Attól függetlenül, hogy nálam a hóhér nem lesz igazából főszereplő, hiszen egy női karakternek adtam át ezt a lehetőséget, nagyon sokat olvastam a hóhérokról. Már Salzburgban felfigyeltem rá egy utazás alkalmával, hogy az embereket mennyire érdekli a hóhérok élete. A neten azonban számos hamis sztereotípia ragadt rájuk, amelyekről rendre kiderül, hogy nem is igazak. Kevesen tudják, hogy mivel az emberi testet nagyon jól ismerték, akár gyógyítani is tudtak.
A füvesasszony Zsófia személye teljes egészében kitalált, vagy volt valaki, akiről megmintáztad, akinek a tulajdonságaival felruháztad őt?
Minden szereplőm fiktív. De ma már tudom, hogy miért írják ezt a regények elejére az írók. Mert teljes fikció nem létezik, minden karakter valakinek vagy valaminek a lenyomata. Hogy ki lehet Zsófia?
Egyre inkább úgy érzem, az olvasóim nagy része saját magát fogja felismerni benne.
Hogyan dolgoztál?
Hétvégente, amikor a másik oldalamra akartam fordulni hajnalban az ágyban, eszembe jutott, hogy mi lehet Ancival, megvan-e már Orsolya gyilkosa. Kipattantam, és írni kezdtem; időnként csak bekaptam valamit, és úgy folytattam.
Úgy láttam magam előtt a cselekményt, mintha Netflix-sorozatot néznék, és arra kellett csak figyelnem, hogy tudjak a szereplőimmel olyan gyorsan haladni, ahogyan ők élik az életüket.
Vakon gépelek, tényleg nagyon gyorsan írok, de sokszor még így sem értem utol őket. Megesett, hogy a szereplő már kiment a szobából, de én még csak az ott elhangzott párbeszédet írtam. Ez egy nagyon furcsa flow-élménye az írásnak, amikor belekerülsz valamibe, amit már nem mindig te irányítasz. Nyilván, ha abbahagytam, és két nap múlva visszatértem, akkor egy darabig megint én irányítottam. Ám számos olyan pillanat akadt, amikor nem rajtam múlt, mi fog történni. Én pedig alázatosan hagytam, hogy a szereplőim önálló életet éljenek.
A történetiség mellett igen hangsúlyos a nő bemutatása a regényben. Miért vált ez fontossá?
Nem tudjuk, hogy abban a korban érezhettek-e úgy a nők, ahogy én megírtam. Jutott-e annyi szabadsága egy nőnek, mint amennyit Zsófia kiharcol magának. De én abban bízom, vagy úgy szeretném elképzelni, hogy igen, voltak ilyen asszonyok. Az is lehet, hogy aztán később ők lettek boszorkánynak kikiáltva, és nem tűrte meg őket a társadalom, mert tényleg nagy tudás birtokában voltak, vagy gazdaságilag is önállóakká tudtak válni. Nekem az is fontos, hogy az egyik szereplő még csak kislány, fiatal nőt is látunk, és idősebb női karaktert is. Az egyiküknek jó a házassága, és akad, akinek nem. Azért szül egy nő a málnalevél fejezetben, hogy megmutassam, hogyan válik anyává, és a korban milyen hiedelmek, szokások lengték körbe a gyermek születését. Az sem baj, ha az olvasóban időről időre felmerül, hogy mindez valóban ötszáz évvel korábbi esemény?
Ez miért lényeges?
Rettentően zavar a 21. század emberének a gőgje. Sokan úgy ítélik meg az ötszáz évvel ezelőtt élt embereket, hogy nyomorúságos volt az életük, nem volt tudás a birtokukban, koszosan éltek, nem fürödtek, furcsán étkeztek, nem úgy szeretkeztek, ahogy mi. Mi mindig mindent jobban tudunk. Azt mégsem, hogy az aranyat hogyan tudták elvékonyítani, hogy azt egy festményre vagy egy fa szoborra fóliaként rátegyék. Természetesen ezt meg tudjuk oldani ma is, hiszen megvan a megfelelő technikánk, de ez nem ugyanaz, amivel Mátyás korában dolgoztak. Mondok egy másik példát: a regényben szereplő ezüstdénár akkora, mint a kezünkön a nagy köröm.
El sem tudjuk képzelni, hogy egy ilyen picike apró pénzre hogyan, milyen precíziós eszközökkel, kézi szerszámokkal tudtak olyan csodálatos rajzot készíteni, vagy betűket írni.
Mindez számomra azt bizonyítja, hogy lenyűgöző tudás birtokában voltak, legfeljebb erről kevés bizonyíték maradt fenn.
A bártfai füvesasszony története a terveid szerint trilógia lesz. Mikorra várhatjuk a második részt?
Jövőre, júniusban, az ünnepi könyvhétre tervezem a második rész megjelenését. Már elkezdtem írni, a cselekményrendszer az első perctől megvan, de bizonyos dolgok után még kutatnom kell. Azt elárulhatom, hogy Mátyás korszakát elhagyom, egy másik uralkodó regnálása alatt élik tovább az életüket a szereplőim, hiszen Mátyás 1490-ben meghal. Bártfán épp tíz, húsz vagy harminc évenként történt valami, ami fontos, erre szeretnék fókuszálni. Ahogyan az első részben Lübecknek, úgy a második részben is fontos szerep jut majd egy olyan másik városnak is, amellyel üzleti, kulturális és egyéb kapcsolatai voltak vagy lehettek Bártfának.
A második résznek ki lesz a főhőse? Ugyanúgy Zsófia, csak már idősebb nőként, vagy lesz egy új főszereplője a könyvnek?
Akik már olvasták az első részt, ahogy te is, számolgatják Zsófia korát: vajon meddig élhetett egy ember ebben a történelmi korban. Már kaptam ezzel kapcsolatos olvasói visszajelzést, aminek nagyon örültem, mert ebből érződik, hogy fontossá vált a karakter és a tudása. Most azonban csak azt tudom ígérni, hogy lesz a cselekményben egy váratlan fordulat, de Bártfa egyik kötetben sem marad füvesasszony nélkül.
Ablonczy Balázs történész Az utolsó nyár című könyvében bepillantást enged egy eddig ismeretlen világba, és megismerhetjük, hogyan is élték az emberek a hétköznapjaikat a második világégés utolsó nyarán.
