Diktátor rendelte meg a világ legikonikusabb autóját, de egy magyar zseni ihlette a terveket

Olvasási idő kb. 4 perc

Hitler ötletéből született meg a Volkswagen ikonikus modellje, melyet ma imád a világ náci gyökerei ellenére is.

Az 1940-es évek egyik leghíresebb szülötte volt a bogárhátú Volkswagen-modell, melyet egészen 2003-ig gyártottak. Több mint 21,5 millió darab rótta hosszú évtizedeken át tartó történelme során a világ útjait, és bár sok minden megváltozott a járművön 1945 óta, a Bogarak megmaradtak továbbra is eltéveszthetetlenül egyedi külsővel rendelkező járműveknek.

A Volkswagen Bogár igazi népautónak született

Hitler alapötlete már a harmincas években megszületett: egy olyan járművet szeretett volna terveztetni, amelyben elfér egy öttagú család, amely képes a száz kilométer per órás sebesség elérésére, és ráadásul az ára is baráti. 990 német márkában határozták meg ezt: ezért annak idején 31 hetet kellett dolgoznia egy németnek. Ugyanakkor ha valaki szeretett volna hozzájutni álmai áramvonalas autójához, ehhez nem egyben kellett leszurkolni az összeget, hanem egy alapba kellett befizetni azt, így előre törlesztve a vételár részleteit.

Ez a látvány világszerte tömegek számára ismerős: a Volkswagen Bogár globális ikon
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Amint azt említettük, a harmincas évektől kezdve készült már Hitler arra, hogy ezzel a járművel lepje meg a német népet, ám a tervező, Ferdinand Porsche nem tudta kellő ütemben követni a terveket, ezért aztán

Idézőjel ikon

a háború hamarabb megkezdődött, mint hogy a bogárhátúak forgalomba kerülhettek volna.

Valójában egy magyar tervezte

Nem ez volt az egyetlen probléma az autóval. Bár Ferdinand Porsche neve került be a történelemkönyvekbe az autó megálmodójaként, ezzel azért többen is hajlamosak vitázni. A cseh Tatra autógyár például azt állította, hogy a szabadalmak egy részét Hans Ledwinkától, egy osztrák mérnöktől lopták el, akiért egyébként Adolf Hitler rajongott. Pert is indítottak az ügy miatt, azonban amikor az Anschluss bekövetkezett, a német katonák lerohanták a Tatra gyárait is, és betiltották Ledwinka hasonló modelljének gyártását.

A háború után aztán a Volkswagen arra kényszerült, hogy csinos ki összeggel kárpótolja a Tatrát.

Van ugyanakkor még egy szereplője ennek a történetnek, ráadásul magyar: nem más, mint Barényi Béla. A fiatal gépészmérnök, akit az autók világa lenyűgözött, már 1929-ben felskiccelte annak az autónak a terveit, amelyet állítólag a vele személyes kapcsolatban is álló Ferdinand Porsche készített. 1936-ban hallgatott, amikor Porsche az ő tollaival ékeskedett, majd elment a Mercedes-Benzhez. Egészen nyugdíjazásáig, 1972-ig ennek a márkának a hírnevét öregbítette, de azért idővel feltámadt igazságérzete is, és jogi útra terelte a Bogár szabadalma körüli hercehurcát.

Idézőjel ikon

Sikerült is tervei bemutatásával meggyőznie a bíróságot arról, hogy Porsche finoman szólva tőle inspirálódott, 1955-ben tehát már elismerték őt a modell atyjának.

Nem a pénz miatt vágott bele a folyamatba: mindössze egy márkát kért a szabadalomért, nagylelkűségéről tanúbizonyságot adva.

Az angolok lenézték

Azt, hogy a modell a háború végén nem tűnt el a süllyesztőben, részben Ivan Hirst brit tisztnek köszönhetjük. A férfi látta a német hadszíntéren, milyen jő minőségű jármű is a Bogár, és úgy gondolta, hogy Németországon kívül is lehet jövője a modellnek. Amikor Angliába szállították az első darabot, az ottani autógyárosok is megnézték azt tüzetesen – és lesújtó véleményt alkottak róla, bumfordi, csúnya modellnek titulálták, amely ráadásul nagyon hangos is, ezért gyártásába belevágni teljességgel ki nem fizetődő vállalkozás.

A mai kor embere is szereti
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Amerikában ugyanakkor másképp gondolkodtak, és az ötvenes években külön kampánnyal vezették be a Bogarat, ami a hatvanas évekre a legnagyobb számban eladott nem amerikai autóvá vált az országban. Különböző változatait készítették el, melyek közé kabrió és sportautó is befért. Azt, hogy a valóságban menyire megkedvelték a modellt, jól illusztrálja, hogy A kicsi kocsi kalandjaival elindított franchise-ban több családi film főszereplőjévé tették a Herbie névre keresztelt Bogarat. 

1968-ban mutatták be a sorozat első, 2005-ben pedig ez idáig utolsó darabját: összesen hat bogaras film ültetett rengeteg embert a mozivászon elé.

A hippik kedvencévé vált

Azért az angolok is megbarátkoztak a Bogárral: ez részben a Beatlesnek is köszönhető, ők ugyanis egy sárga bogárhátúban is mutatkoztak első filmjükben. A hatvanas évek hippikultúrájának szerves részévé vált ez a szerethető, tényleg hippis kisautó, melynek népszerűségében az is közrejátszott, hogy könnyen elérhetők voltak hozzá az alkatrészek a nagy gyártási darabszámnak köszönhetően, és otthon is meg lehetett bütykölni, ha esetleg meghibásodott volna. A bogárhátúk megjelenése máig mosolyt csal az emberek ajkára – valószínűleg senkinek sem jut már eszébe róluk Adolf Hitler…

Ha szívesen olvasnál a náci diktátorral kapcsolatosan egy izgalmas anekdotát, olvasd el a következő cikkünket:

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.