Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az Északi- és Déli-sarkon és környékén leginkább kutatók és turisták fordulnak csak meg: az extrém hideg extrém életkörülményeket és emlékezetes kalandokat kínál az előbbiek számára. Aki eltölt egy telet a Déli-sarkon, sosem felejti el a különleges élményt: ilyen kutatókként az örök fagy birodalmában élni!
Az Északi-sarkvidék nem önálló kontinens, komoly része – egyre csökkenő mérettű – egybefüggő jégfelület a tenger felszínén. Klímája valamivel enyhébb, mint a jeges Déli-sarkvidéké, viszont a jég felületére nem lehet épületeket felhúzni, így itt élni sem lehetséges. Oroszország, Alaszka, Kanada, Norvégia, Grönland és Izland egyes részeit is magában foglalja –
akik ezt a vidéket kutatják, azok közül sokan a norvégiai Svalbard régiót használják bázisukként.
Ezzel szemben a Déli-sarkvidék önálló kontinens, mondhatni pezsgő élettel: lakosainak 100 százaléka kutató, akik a nyári vagy a téli időszakra érkeznek ide. Az Antarktiszon áttelelők majdnem kilenc hónapot töltenek el társaikkal a bázisokon: izgalmas, nehéz, de örök élményt jelentő időszak ez.
Ilyen az élet a legészakibb kutatóbázison
Ny-Ålesund a világ legészakibb kutatóállomása: 1126 kilométerre fekszik az Északi-sarktól Svalbardban. Állandó lakosainak száma 35, de nyaranta akár 100 kutató is dolgozhat a létesítményekben, melyeket számukra itt biztosítanak. Kína, Németország, Korea, India, Japán, Franciaország, Olaszország, Hollandia és még sok más ország szakemberei dolgoznak együtt.
A bázis egy kutatóállomáshoz képest kifejezetten sok szolgáltatás kínál: van egy kis működő boltja is, amely ugyan csak napi néhány órában várja a vásárlókat, de mégis – itt hozzá lehet jutni tisztálkodószerekhez, ajándéktárgyakhoz, ropogtatnivalókhoz, és még alkoholhoz is,
de ehhez már be kell mutatni azt a beszállókártyát, amelyet az ide érkező járaton kapott az ember. Az üzlet profitjához hozzájárul az is, hogy Ny-Ålesund fogad turistákat is, igaz, megszállni nem lehet sehol, így csak egynapos kirándulásokra érkezhetnek ide az érdeklődők.
Az állomásra heti több alkalommal is érkezik menetrend szerinti repülőjárat Longyearbyenből, egy irodán keresztül lehet erre helyet foglalni. A látogatók megtekinthetik az egykori bányászváros történelmének legérdekesebb fordulatait is a helyben működő kis múzeumban, és posta is van, ha valaki ilyen északról küldene haza levelet.
Étterem ugyanakkor nincsen: a kutatók egy közös kantinban fogyasztják el ebédjüket, mely egy kiszolgálóépületben található.
Lehet, hogy a körülmények puritánok, de szombatonként kiöltözve érkeznek ide a kutatók, sőt, akinek van, alkoholt is hozhat. A használt edényeket ugyanakkor azért ilyenkor is saját kezűleg kell szortírozni. Itt van a mosoda, a hulladéklerakó és orvosi rendelő is. Ezenkívül csak lakó- és kutatóépületek vannak az érdekes kis településen, ahol nyáron természetesen soha nem megy le a nap. Érdekesség, hogy az érzékeny műszerek miatt teljes a rádiócsend, ami azzal is jár, hogy a mobiltelefonokat repülő üzemmódba kell helyezni, és a Bluetootht is ki kell kapcsolni rajtuk, amikor valaki a kutatóállomás 20 kilométeres közelségébe érkezik. A külvilággal való kapcsolatot vezetékes interneten lehet tartani, és vannak telefonok is telepítve.
Lehet ezt ennél is spártaibb módon csinálni
Azok a kutatók, akiknek nincsen szüksége ilyen infrastruktúrára, másféle körülmények közt is áttelelhetnek az Északi-sarkvidéken: Hilde Falun Strom és Sunniva Sorb az Ingebrigtsenbukta-öbölben bérelték ki a Bamsebu néven ismert egykori bálnavadászkunyhót 2019 telére, hogy ott dolgozzanak, egyben az első olyan női páros lehessenek, akik férfi nélkül telelnek át Norvégiában.
Aki ilyen megoldást választ, lényegesen kevesebb komforttal kell, hogy beérje, mint azok, akik infrastruktúrával rendelkező kutatóállomásra mennek.
„Nagyon hideg van. Nincs elektromos áram, folyó víz, óriási a kihívás, de csodás a táj” – nyilatkozta a CNN-nek Strom 2020 májusában, amikor a sikeres áttelelést követően a koronavírus-járvány miatt a kis kunyhóban ragadt kutatótársával.
Ilyen körülmények közt már az összezártság sem elhanyagolható faktor, kellemetlenségek mellett töltenek el idegenek hónapokat egymás társaságában – ráadásul a nyári örök napsütéssel szemben télen három teljes hónap sötétség vár azokra, akik a sarkvidéken maradnak ebben az évszakban is. Az alapvető komforthoz kemény munka kell: a két nő fát gyűjtött és darabolt láncfűrésszel, az áramot pedig napelemek és szélerőmű segítségével nyerték. Ráadásul ezen a tájon a lavinák sem mennek ritkaságszámba, a globális felmelegedés pedig csak növeli gyakoriságukat, annak pedig, aki megijed egy jegesmedve látványától, végképp nem való az efféle kaland.
Közben ugyanakkor a kutatónők beszámolója szerint nincs semmilyen zaj, forgalom, nem repkednek folyamatosan a repülők:
amikor kiléptek kunyhójukból, csak a szél és a jég hangjait hallották: ennél közelebb sosem voltak a természethez.
Az Antarktisz ehhez képest zsúfolt hely
Az Antarktiszon kicsit más az élet: kezdve azzal, hogy télen nagyságrendileg 1000, míg nyáron akár 4000 kutató is dolgozik a kutatóbázisokon, melyek itt találhatók. Ezekből összesen 70 működik, mindegyik könnyen azonosítható jellegzetességekkel épült, azonban közös bennük, hogy igyekeznek a lehető legkörnyezetbarátabb módon működni.
A kutatók Új-Zélandról repülővel érkeznek az Antarktiszra: az út mintegy háromórás, és lélegzetelállító látványt jelent az utasok számára. A jég futópályán landoló gépekből kiszálló tudósokat azonnal sokként éri a dermesztő hideg:
amint kiszállnak, a nyári –27 fokos „hőség” fogadja őket, orrszőrzetüket azonnal megfagyasztva.
Amit meg kell még szokniuk, az a nyári állandó napsütés, télen pedig az örök sötét – éppúgy, mint északon. A fénnyel azonban nehezebb a dolguk: a hó visszaveri, vakítóan sugározva. Nem is mindenki tudja megtenni gyalog az utat a kutatóállomásokig: nem ritka, hogy a szokatlanul száraz levegő és a tengerszint fölötti magasság miatt a frissen érkezők szédülni kezdenek.
„Néhány órán belül érezni kezded a magasság hatását, ha nem is erősen. Felmész a lépcsőn, és szédülsz vagy kifulladsz. Aztán megint csak néhány órán belül elkezded érezni a száraz légkör hatását. Kiszárad a szád, az orrod is száraz, elkezdesz sokat inni, attól meg folyton a mosdóba mész” – mondta a Harvard Gazette-nek Denis Barkats, aki a Scott–Amundsen állomáson dolgozott. Ez az állomás nyáron 150, télen 50 kutatót segít munkájában – többek közt azzal is, hogy edzőterme, zeneszobája, mászófala, mozija és szaunája is van. Internetezni és a családtagokkal beszélgetni csak napi két órában tudnak az itt dolgozók: ennyi időt tartózkodnak az állomás fölött a műholdak, melyek a kapcsolatot biztosítják. A kutatók mellett szakácsok, mérnökök, szerelők és orvosi személyzet népesíti be az állomást.
Kis család lesz a télen itt kutatókból
Az itt telelők együtteseket alapítanak, együtt sportolnak, és megünneplik a születésnapokat is, mint egy család.
Megvannak a maguk tradíciói is: miután az utolsó repülő elhagyja az Antarktiszt a nyári szezon végén, a telelők megnézik A ragyogás és az Az című filmet, illetve a jól felfűtött szaunából kirohannak a sarkot jelző zászlóhoz
– mely egyébként minden télen arrébb kerül, mivel a sarokpont mozog.
Az állomáson viszonylag kellemesek a körülmények, de aki télen ki akar lépni, annak bizony úgy fel kell öltöznie, hogy bárki nagymamája is megnyalná a tíz ujját. Tíz percbe telik, míg a rengeteg réteget felveszik a kutatók, ruházatuk telente összesen kilenc kilogrammot nyom. Viszont azt mondják, ilyenkor nem fáznak jobban, mint otthon télen, így megéri a nagy öltözködés.
A tél nem egyszerű itt: a sokkal kevesebb ember azt is jelenti, hogy a feladatok ellátására is kevesebben vannak, ami több munkát és több kreativitást is jelent, valamint időnként takarékoskodást is.
A sarki égbolt maga a csoda
Tim Ager egy évet töltött el mérnökként az Antarktiszon: a nyarakra úgy emlékszik, nem volt tipikus napja, annyi dolga akadt. Az ösztöndíjasok, akikkel dolgozott, általában egy-két hétre utaztak a Déli-sarkra, az ő feladata pedig az volt, hogy minden felszerelésük megérkezésére odafigyeljen, valamint a kutatásaikkal kapcsolatos igényeiket ki tudja elégíteni.
Amikor nem dolgozott, akkor is rengeteg szabadidős tevékenység várta: hangszerek, kreatív eszközök, játékok, könyvek is vannak nagy mennyiségben a kutatóállomáson,
de aki szívesen tanulna, arra is gondolnak különböző tanfolyamokkal. Jógázni éppúgy lehet, mint nyelvet tanulni vagy éppen gitározni. Ager ez utóbbi, valamint a kötés mellett tette le voksát.
Meghatározó pillanatként emlékszik vissza arra, amikor az utolsó repülő nyár végén elhagyta a sarkot, körülnézett, és megállapította, hogy akiket lát, azok lesznek a családja vagy 8,5 hónapig. A téli hideg különösebben nem zavarta.
„A sötétség hat hónapja csodálatos volt. Nehéz szavakkal leírni az éjszakai égbolt csodás képét: a rendkívül alacsony páratartalom miatt a sarkon szokatlanul tisztán láthattuk a csillagokat, a sarki fény szinte állandó volt.
Valójában a sarki fény gyakran eltakarta a csillagokat, ami nem volt rossz kompromisszum.
És a hideg sem volt olyan kellemetlen, mint gondolnánk – ha hozzászokunk a megfelelő öltözködéshez, a –75 fok is rendben van” – árulta el.
