Hattyút vagy varjút kérsz vacsorára? Ezeket az állatokat még megették a nagyszüleink

Olvasási idő kb. 3 perc

A világháborúk, a gazdasági válság elképesztő éhínséget és nyomort hoztak magukkal annak idején. Az ember pedig találékony lény, így olyan szokatlan ételeket készített, olyan állatokat is megevett, amiket ma már egyenesen tilos.

Nagyszüleink, dédszüleink még nem a boltba jártak előrecsomagolt húsért. A tehetősebbeknél a szolgáló piacra és henteshez járt, ahol gyakran a még élő állatok közül választotta ki, melyiket szeretné feldolgozva megkapni. A kevésbé jómódúak az udvaron tartott baromfit, disznót hizlalgatták, szaporították és vágták le. Az igazán szegények pedig megtanultak vadászni az olyan állatokra, amelyekre csak tudtak. Nézzük, melyek voltak ezek.

Szokatlan régi étel: varjúleves ebédre

Míg a galambleves vagy a galambsült azért még megtalálható előkelő éttermek konyháin is, a jóval kisebb méretű, szinte csak csontból és tollból álló varjúra a szegények fanyalodtak. Viszonylag szapora állat, s a fészekből kiszedett, már tollasodó fiókának állítólag élvezhető volt a húsa is. A röpképes, a vetést kicsipegető, tehát elméletileg káros állatokat hurokkal, csapdával, puskával ejtették el. A sorkatonák, tanyákon élők használták fel leggyakrabban, jellemzően levest főztek belőle, vagy pörköltet. Sokan még a varjúnál is kisebb méretű verebeket is összefogdosták, ha ételre volt szükség. Krúdy Gyula még novellát is írt erről, érdemes elolvasni. Manapság a varjak a városban élőknek okoznak bosszúságot, olykor rá is támadnak a fészkük környékén sétálókra, de egyvalamit nagyon fontos tudnunk: a varjak nem jókedvükből élnek a városokban, hanem azért, mert az emberi tevékenység miatt oda kényszerülnek. A vetési varjú 2001 óta védett madár, bármiféle bántásuk, vadászatuk tiltott az egész országban. 

Sokgyerekes szegény magyar család az 1900-as évek első feléből: mai szemmel szokatlan ételeket ettek
Fotó: Keystone-France / Getty Images Hungary

Amikor nem etették, hanem megették a hattyúkat

Gyakori tévhit, hogy a balatoni hattyúállomány állandó. Pedig sehogy se az, a gyönyörű fehér madarak folyamatos mozgásban vannak: ősszel rendszerint melegebb helyre vonulnak, míg hozzánk az északibb területekről érkeznek csapatok az átteleléshez. Nyáron azért látunk belőlük ilyen sokat, mert a vedlési időszakra egész Európából érkeznek ide csapatok, akik aztán később továbbállnak. Egy időben azonban Magyarországon erősen megfogyatkozott a számuk, alig elvétve találkozott bárki is velük, ugyanis a tó környékén élők összefogdosták és megették őket. A viszonylag nagy madár az éhes emberek szemében sok húst és egy kiadós leves lehetőségét jelentette, több helyen most is vadásznak rá, sőt éttermi fogásként is megtalálhatjuk. Londonban a Windsor-kastély közelében élő, szelíd hattyúpárt lengyel emberek fogták ki és ették meg. A britek óriási felháborodása kísérte az esetet, hiszen minden jelöletlen hattyú az uralkodó tulajdonát képezi. Észak-Koreában évek óta központilag bátorítják az embereket a hattyúhús fogyasztására. Magyarországon inkább csodáljuk a fehér madarakat, de aki bántaná őket, azt meg is büntetik: a bütykös hattyú védett állat, természetvédelmi értéke 25 000 forint, a ritkább énekes és kis hattyúké pedig ennek a duplája. 

„Ott az ürge, hű, mi fürge!”

A Petőfi által megénekelt rágcsáló akármilyen ügyes, azért az ürgelyuk kiöntése vagy kifüstölése árán nyakon lehetett csípni, s utána meg lehetett enni. Annak idején csépléskor sokan ott helyben megsütötték az elfogott állatokat, de a házaknál pörköltként fogyasztották. Nemcsak húsa, de bőre miatt is sokáig vadásztak rá, olyannyira, hogy pár éve a kipusztulás fenyegette a hazai állományt. Ezért aztán jelenleg is fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 000 forint. Ma hazánkban legálisan csak folyógátakon, repülőterek közelében foghat bárki is ürgét, de ott is csak engedéllyel. 

Sünpörkölt és gólyalakoma

Két hazai állat, amelyek egyrészt védettek, másrészt úgy érezzük, senkinek nem lenne szíve elpusztítani bármelyiküket is. Pedig a nagy szegénységben élők a varjú, az ürge mellett a sünt tudták még elkapni, s aki kihámozta az állatot tüskés bundájából, egy kicsit kevésbé volt már éhes. Ugyanez igaz azokra is, akik a magyar, Ménes nevű, jeladós gólyát vadászták le Egyiptomban. Az ott élő szegények rendszeresen vadásszák a vonuló szárnyasokat. Tudatlanságuk, éhségük vajon felmentést ad nekik? A tápláléklánc csúcsán trónoló, az állatok élőhelyét, sőt az egész bolygót tönkretevő, fajokat hobbivadászattal kiirtó ember jogosan emleget erkölcsiséget ilyen esetekben? Ezt eldönteni lehetetlen. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.