Botrányos műalkotások: miért épp a Dávid-szoborral volt bajuk az amerikai szülőknek?

Olvasási idő kb. 2 perc

A világ talán legismertebb szobra, Michelangelo Dávid címet viselő alkotása kavart nagy vihart idén egy amerikai iskolában – de mit szóltak volna ugyanitt, ha az összeállításunkban szereplő alkotásokat mutatják meg a szobor helyett gyermeküknek?

Egy iskolai órán bemutatott reneszánsz mesterművet, Michelangelo Dávidját a gyermekek fejlődésére káros hatású alkotásnak bélyegezték egy floridai iskola szülői közösségében, ezért az igazgatónak távoznia kellett posztjáról. Ami azt illeti, Dávid tényszerűen anyaszült meztelen, immár több mint 500 éve, de ettől még rajz- és művészettörténet-órák tananyaga, hiszen valódi műremek is egyben.

A Dávid-szobrot messze lekörözik ezek a művek

Nem tudjuk, akkor mihez kezdtek volna a szülők, ha a lenti listán szereplő alkotások valamelyikével találkoznak a gyermekeik az órák alkalmával: lehet, hogy meztelenség nem feltétlenül jellemzi mindegyiküket, de az tény, hogy más módokon megbotránkoztathatják a megfigyelőt.

Marc Quinn: Self

Self, azaz saját magam – nem is adhatott volna ennek a folyamatosan alakuló alkotássorozatnak találóbb nevet a brit Marc Quinn, aki ötévente készíti el ezt a szokatlan önarcképet.

Ebben a szoborban benne van az alkotó vére is
Fotó: Selin Alemdar / Getty Images Hungary

Az alkotáshoz mintát vesz fejéről, majd öt hónapon át folyamatosan vért vesznek tőle, míg ötliternyi nem áll rendelkezésére: ekkor saját vérével önti ki a formát. Egyesek szerint ez csak polgárpukkasztás, míg mások úgy vélik, a lét törékeny mivoltának tökéletes illusztrációi az arcképek.

Allen Jones: Chair

A Szék nevet viselő műalkotásban egy félmeztelen, provokáló ruhába öltöztetett babából készített széket Allen Jones. A hímsovinisztának tartott műalkotást később festékkel öntötték le, mely felmarta a baba arcát, még groteszkebbé téve a kompozíciót.

Piero Manzoni: Merda d’Artista

Az olasz művész, aki egy alkalommal leheletével töltött meg egy ballont, később 90 konzervet töltött meg székletével.

Nehéz mit mondani erről az alkotásról, főként azt a Dávid-szoborral összehasonlítani
Fotó: Jens Cederskjold/Wikimedia Commons

A tett állítólag

Idézőjel ikon

konzervgyáros apja egy megjegyzése alapján született, aki az ifjabb Manzoni művészetét a széklethez hasonlította.

Egy dobozkát 275 ezer euróért adtak el „művéből”.

Tracey Emin: My Bed

Az ágyam: az alkotás nem több annál, amit ígér, egy ágy, amely a művész életének egy depressziós időszakát jeleníti meg.

A művész alkotása előtt
Fotó: Rob Stothard / Getty Images Hungary

A kilencvenes évek végén sokak szerint ez az installáció arra mutatott rá, hova fajult a modern művészet.

Paul McCarthy: Tree

A művész a Fa nevet adta az alkotásnak, a felfújható szobor másokat azonban egészen másra emlékeztette.

Volt, akit szórakoztatott, de másokból indulatokat váltott ki
Fotó: Chesnot / Getty Images Hungary

A Párizsban kiállított alkotást vandálok tönkre is tették: túl sokakat emlékeztetett valami egészen másra a szobor.

Ha ez nem volt még elég, a következőkről se feledkezz meg:

  • David Cerny Shark, azaz Cápa című műve egy Szaddám Huszein-szobor, melyet vízzel teli tartályban helyezett el.
  • Christo és Jeanne-Claude rózsaszín műanyag lepellel vett körbe szigeteket Miaminál – a környezetvédők nem voltak oda.
  • Robert Rauschenberger pedig elkért egy rajzot Willem de Kooningtől, majd kiradírozta az alkotást, ezzel kialakítva saját művét.
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.