Egyesek azzal keresik a kenyerüket, hogy különleges és furcsa képességeiket kamatoztatva „természetfeletti” mutatványokkal ejtik ámulatba a nagyérdeműt – az efféle emberi kuriózumok között is előkelő helyet foglalt el egy amerikai fiatalember, William McKenna, aki képes volt bármit, többek között üveget és vasszögeket is megenni.
Kirúgták az üveggyárból, miután egyre nagyobb étvággyal fogyasztotta az árut
Az 1868 körül, New Yorkban született William J. McKenna családjáról és korai éveiről szinte semmit sem tudunk, annyi bizonyos, szerény körülmények között, munkáscsaládban nevelkedett, és már kora tizenévesként otthagyta az iskolát, hogy munka után nézzen, és besegítsen a kenyérkeresésbe. 14 évesen egy brooklyni üveggyárban dolgozott, saját elmondása szerint itt fedezte fel különleges képességét, puszta véletlenből: egy alkalommal éppen kollégáival ebédelt, amikor üvegszilánkok szóródtak a szendvicsébe, melyeket így gyanútlanul lenyelt, mégsem lett semmi baja.
A fiatalember nem csupán sértetlenül fogyasztotta az üvegszilánkokat, de kifejezetten rá is kapott az ízükre: elkezdett titokban üvegdarabokat csenni a gyártósorról, hogy falatozzon egy keveset. Főnökei hamar észrevették a hiányzó – egy idő után már jelentős – üvegmennyiséget, és lefülelték McKennát, aki töredelmesen bevallott mindent: ugyan az üvegevés története szórakoztató volt, nem hatotta meg a gyár tulajdonosait, így hősünk gyorsan munka nélkül találta magát. Ekkor elhatározta, ahelyett, hogy újabb gyári munkát keresne, inkább különleges képességét kamatoztatja pénzszerzés gyanánt.
Napi kilencszer adta elő evőmutatványát
Elszegődött egy mutatványosokat felvonultató olcsó vidámparkba, ahol a nézők belépődíj fejében láthatták, amint kedélyesen üveget eszik, később még tovább fejlesztette képességét, és egyéb furcsa, bizarr tárgyakat is sérülés nélkül fogyasztott el. Megevett többek között 8-10 centis vasszögeket, párkányokon, kapukon használt tüskéket, vaskos papírgalacsinokat, kések pengéjét, poharakat, sőt, előadásai fináléjaként gyakran egy élő békát is; szokásához tartozott, hogy minden furcsa fogást egy pohár tiszta hideg vízzel öblített le.
Az 1880-as évek második felére az Emberi struccként – az afrikai futómadarak egyik híres tulajdonsága, hogy szinte bármit megesznek, ami a szavannán fellelhető – reklámozott McKenna már jelentős rajongótábort tudhatott magáénak, és napi kilenc műsort nyomott le (a torkán). Hősünk ugyan sem daliás termettel, sem gigászi súllyal nem büszkélkedhetett – 168 centiméter magasra nőtt és 62 kilót nyomott –, a beszámolók szerint hihetetlen étvággyal rendelkezett, hiába tömte tele a hasát mindenféle furcsasággal reggeltől estig, naponta legalább háromszor evett kifejezetten nagy adagban normális, főtt ételt. Egy anekdota szerint egyszer letartóztatták, amiért felmászott egy lámparúdra, hogy megegye a lámpás üvegbúráját.
Vagyonokat keresett, mégis hamar eltűnt a reflektorfényből
Karrierje csúcsán McKenna átlagosan heti 75 dollárt keresett, ami mai árfolyamon mintegy 2500 dollárnak, vagyis majdnem 900 ezer forintnak felel meg – nem csekély gázsi egy evőművésznek. A szülővárosában aratott jelentős sikereken felbuzdulva hősünk országos turnéra indult, azonban a bulvársajtó által keltett alapos hírverés ellenére néhány éven belül kikopott az érdeklődés köréből, és eltűnt a reflektorfényből, további sorsáról semmit sem tudunk. Szintén teljes mértékben rejtély, hogyan, milyen furcsa testi adottságnak köszönhetően volt képes szinte bármit sérülés nélkül elfogyasztani.
Az 1890-es évek elején McKennának akadt egy „riválisa”, egy Joseph Kennedy nevű St. Lous-i férfi, aki szintén szögeket, tüskéket és más vastárgyakat evett a közönség szórakoztatására. A történet szerint egy helyi orvos 5000 dollárt ajánlott Kennedynek, ha halála után megvizsgálhatja a holttestét, különösen a gyomrát. A férfi elfogadta az ajánlatot, az orvos pedig alapos boncolást végzett, és megdöbbentette annak eredménye: a gyomor tökéletesen normálisnak bizonyult, azonban tele volt a Kennedy által lenyelt üveg-, vas-, porcelán- és egyéb tárgyak darabjaival.
