Nem csak az agyadnak, a beleidnek is jót tesz ez az édes fűszer

Olvasási idő kb. 2 perc

Télen automatikusan is adta magát a fahéj használata, hiszen hozzátartozik a hideg évszakhoz süteményekben, teákban, kompótokban is az aromája. Ez az édes fűszer azonban az egészségednek is jót tesz, így bármikor érdemes fogyasztani!

Egykor akkora értékkel bírt a fahéj, hogy fizetőeszközként is elfogadták, mára viszont szerencsére egészben vagy őrölt formában is könnyű és nem is olyan drága hozzájutni. Szívesen használjuk illatos díszként a lakásban, fűszerezzük vele a forralt bort, de örömmel isszuk teákban, és bizonyos gyümölcsleveket is fantasztikusan feldob. Amikor süteményt készítünk, akkor is adja magát, hogy szórjunk belőle a tésztába – ezzel pedig szervezetünknek is jót teszünk!

Fahéj, az egészséges fűszer

A fahéjat nem csak édes tésztákban vethetjük be: aki a curryket szereti, de még nem próbálta ezeket az ételeket fahéjjal fogyasztani, annak mindenképpen érdemes tennie vele egy próbát. 

A fahéjat egy kis termetű örökzöld fa belső kérgéből nyerik, majd a napon szárítják, ennek köszönhetően pöndörödik össze olyan jellegzetesen.

Fogyasztása a legtöbb ember számára teljesen biztonságos, amennyiben nem haladja meg a napi egy evőkanálnyi mennyiséget a szervezetünkbe bevitt fahéj mértéke. Tudni kell ugyanakkor, hogy a kasszia fahéj, a fűszer egyik változata, intenzív aromája mellett bővelkedik a kumarin nevű aromás vegyületben, amelynek toxikus hatása is lehet, ha túlzottan sokat fogyasztunk belőle. A ceyloni fahéj esetében ez a veszély nem áll fenn – viszont inkább ne lépjük túl a napi egy evőkanálnyi mennyiséget, ha biztosra akarunk menni.

Ugye hogy máris érzed a fahéj jellegzetes illatát?
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Már csak azért se, mert azoknak, akiknek diabétesz, szív- vagy májbetegség miatt gyógyszereket kell szedni, a nagy mennyiségű fahéj kölcsönhatásba léphet a szedett készítménnyel. Ha viszont biztonságos mennyiségben fogyasztjuk, a fahéj a következő öt előnnyel kecsegtet bennünket!

Vírus-, baktérium- és gombaölő hatású

A hagyományos kínai medicina gyakorta alkalmazza gyógyszerként ezt a fűszert, melynek aromája a fahéjaldehidtől származik. Ennek az anyagnak antivirális, antibakteriális és gombaölő hatása egyaránt van.

A bélrendszer egészségét is támogathatja

Prebiotikumként segít helyreállítani a bélben található baktériumok egyensúlyát, amivel

Idézőjel ikon

az emésztési problémákat is segíti, valamint könnyíti az emésztést.

Csökkentheti a vérnyomást

Egyes bizonyítékok szerint a fahéj fogyasztása vérnyomáscsökkentő hatással bír. Ez azonban még korai vizsgálati eredmény, amelyet hosszabb távú, randomizált vizsgálatokban is alá kell támasztani.

Jobb értékeket mutat a vérnyomásmérő, ha ezt a fűszert fogyasztod
Fotó: Nico De Pasquale Photography / Getty Images Hungary

Csökkenti a vércukorszintet és az esélyt a cukorbetegségre

Számos mechanizmus segítségével támogatja szervezetünket a vércukorszint kordában tartásában. Segíti a véráramba kerülő glükóz mennyiségének szabályozását, valamint képes a vércukorszint-szabályozó hormont, az inzulint utánozni. Kutatások szerint a kettes típusú cukorbetegségben szenvedők esetében mérsékelt hatása lehet az éhgyomri vércukorszint csökkentésére.

Az agy öregedésére is hathat

A fahéj két olyan vegyületet tartalmaz, amelyek gátolja az Alzheimer-kór kialakulását okozó fehérjék felhalmozódását. E bizonyítékok nagy része azonban állatkísérletekből származik, így emberekben is meg kell bizonyosodni erről a hatásról.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.