Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A történelem első név szerint ismert szerzője Enhéduanna volt, egy akkád hercegnő. Az akkád király, Sarrukín lányaként Enhéduanna nemcsak jelentős vallási, politikai és gazdasági befolyást gyakorolt, hanem rendkívüli sumér nyelvű műveivel kitörölhetetlen nyomot hagyott a világirodalomban.
Valószínűleg nem vagy egyedül azzal, ha még sosem hallottál Enhéduanna műveiről. Karaktere ugyanis 1927-ig teljesen ismeretlen volt a modern világ számára, addig, míg Sir Leonard Woolley régész feltárta a nevét viselő tárgyakat. Ma már tudjuk, hogy Enhéduanna neve sumérul azt jelenti: „főpapnő, az ég dísze”.
Enhéduanna a holdisten, Nanna (sumér) vagy Szín (akkád) főpapnőjeként 42 templomi himnuszt és három önálló költeményt írt, amelyeket a Gilgames-eposzhoz hasonlóan a mezopotámiai irodalmi örökség fontos részének tartanak.
Legrégebbi írásos forrásaink
Az egykori Mezopotámián a mai Irakot és Északkelet-Szíriát, valamint néhány velük határos területet értjük, vagyis történetünkhöz a ma Közel-Keletnek mondott földrajzi területet képzeljük magunk elé. Időszámításunk előtt kb. 3000-ben járunk, amikor az ékírás, vagyis az agyagba vésett írás kialakult ezen a területen, és használatával először rögzítettek sumér nyelvű szöveget.
Az ékírás hasznossága és rugalmassága, valamint tartóssága vitathatatlan, a szövegek nagy részét ugyanis agyagtáblákra és agyaghengerekre vésték, amik hatalmas számban maradtak fenn az utókornak, és ma értékes régészeti leletként várnak megfejtésre. E bőséges forrásanyag az asszíriológia következő tudósgenerációinak is biztosít majd katalogizálási és fordítási feladatot.
A feltárt és a közelmúltban lefordított leletek között találhatók a legkorábbi ismert író, Enhéduanna művei is. Őt megelőzően az ékírást ugyan használták, de csak a kereskedelmi tevékenységek dokumentálására. Az i. e. 2300 körül alkotó hercegnő eddig feltárt szövegei három főművet, és az éneklésre komponált himnuszokat tartalmazzák. Annette Zgoll német tudós szerint ez az írásos forrás „a sumér nyelvű irodalomban hagyományozott egyik legnehezebb szöveg kategóriájába tartozik”.
Enhéduanna birodalomegyesítő himnuszai
Enhéduanna a holdistenség templomában, Ur városában volt főpapnő. Vallásos státuszával együtt politikai hatalmat is gyakorolt Sarrukín lányaként, akit egyes történészek a világ első birodalmának megalapítójaként tartanak számon. A hercegnő különösen fontos szerepet játszott abban, hogy egyesítse az Akkád Birodalom észak-mezopotámiai régióját, ahol Sarrukín először emelkedett hatalomra, a déli sumér városállamokkal.
Ezt úgy érte el, hogy segített az ősi sumér Inanna istennőhöz kapcsolódó hiedelmeket és rituálékat összeolvasztani az újabb, akkád istennő, Istár istennő hiedelmeivel és rítusaival. Irodalmi és vallási himnuszaiban és költeményeiben a két civilizáció közti kapcsolatokat hangsúlyozta ki, ezáltal közös hiedelemrendszert hozott létre az egész birodalomban.
Eneheduanna himnuszain keresztül Istár istennőt, egy harcos női istenségként ismerhetjük meg, akit vállán lógó fegyverekkel ábrázolnak, a lába pedig egy oroszlánon áll, amelynek pórázát a kezében tartja. A versekben a harc és a hódítás, valamint a szerelem és a bőség hatalmas istennőjeként ábrázolja Inannát/Istárt.
Enhéduanna legértékesebb irodalmi művei a versek, melyeket Inannához, a háború és vágy istennőjéhez írt, aki az isteni, kaotikus energiát uralja, amely élettel tölti meg a világot. Inanna minden formában szerette a szexualitás kifejeződését, s olyan hatalmas volt, hogy átlépte a nemi határvonalakat, akárcsak földi segítői: prostituáltak, eunuchok vagy épp női ruhás férfiak.
A nők helyzete az Akkád Birodalomban
A mezopotámiai társadalom kevésbé volt patriarchális, mint a korabeli társadalmak. Az írást és a számolást valószínűleg a mezopotámiai aktív mezőgazdaság és textilgazdaság hívta életre, mivel a földművesek és a kereskedők részéről felmerülhetett az igény a pontos nyilvántartás vezetésére. Ebben a körülbelül i. e. 3400-tól kezdődő időszakban Mezopotámia városi központjai hatalmas mértékben növekedtek, és a régió egész területén folyamatosan bővült a termelés és a kereskedelem. A megnövekedett üzleti megrendelések miatt több munkaerőre volt szükség, így a nőket is bevonták.
Ezek a nők a hagyományos otthoni szerepükön vagy vallási kötelezettségeiken túlmenően a legkülönfélébb szakmákban vállaltak szerepet, többek között a kerámia, a szövés, a sütés, az állattenyésztés, a sörfőzés és a kézműves munkák területein. Leletekből következtetnek erre, amelyek ábrázolják, ahogy nők ülnek a szövőszéknél, vagy egy fazekaskorongnak látszó tárgynál.
Az asszonyoknak tulajdona már lehetett, de jogaik erősen kapcsolódtak a férjükhöz. Vezetői kiváltságaik nem voltak, a királyi családon kívül se politikai, se vallási hierarchiában nem tölthettek be fontos szerepet.
A nászkamra titka
Enhéduanna költeményeiben elmagyarázza, hogy Inannával alkotó-múzsa kapcsolatot ápol. Sőt, valamiféle transzcendentális működés révén születnek meg versei: az éjszaka közepén egy időre mintha eggyé válnának, talán a múzsákkal való kapcsolat ősi értelmében, és ebből az egyesülésből születik meg az a dal, amelyet délben a közönség előtt előad.
Kreativitásának folyamatát tovább bonyolítja egy bizonyos nászkamra említése, amely a szent házasságra utal, egy olyan kultikus szertartásra, amelyről keveset tudunk, viszont sok találgatásra ad lehetőséget. Egyes tudósok úgy vélik, hogy a nászkamra egyértelműen szexuális jellegű volt. Enhéduanna valószínűleg részt vett valamilyen szertartásban főpapnőként, amely által egy kozmikus dimenzióba lépve tudott az istenek szent energiáival kommunikálni, vagyis azt befogadni. Így a szent házasság elsősorban az egyén és a szakralitás között állhatott fenn.
Enhéduanna összesen 40 évig volt főpapnő. Halála után istenné avatták, költészetét terjesztették, tanulmányozták és előadták szerte a birodalomban több mint 500 éven keresztül. Versei hatottak az Ótestamentumra, Homérosz eposzaira és a keresztény himnuszokra. Öröksége ma is él az agyagtáblákon, amelyek kiállták az idő próbáját.
