8 hely a világon, ahová még ma sem léphetnek be nők

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bármenyire is hihetetlen, napjainkban is léteznek helyek, ahová nők – kulturális, vallási vagy egyéb tiltás okán – nem tehetik be a lábukat. Ázsiában, a Közel-Keleten, de Európában is találhatóak efféle nemi megkülönböztetést alkalmazó helyszínek, köztük ismert turistalátványosságok is.

Okinosima-sziget, Japán

A japánok egyik legszentebb szigete, a Fukuokától 70 kilométerre található Okinosima egy sintó szentélyről híres, melyet a 17. században építettek, és jelenleg is szerzetesek otthona – ugyan a sziget UNESCO világörökségi helyszínnek számít, kizárólag férfiak látogathatják, és nekik is egy megtisztulási szertartáson kell átesniük, melynek során teljesen meztelenre vetkőznek. A látogatók emellett ígéretet tesznek rá, hogy semmilyen emléktárgyat nem visznek haza a szigetről, és senkinek sem beszélnek ottani élményeikről. A nők teljesen ki vannak tiltva Okinosimáról, melynek oka a menstruáció, a sintó vallásban a vér ugyanis tisztátalannak számít.

Omine-hegy, Japán

Szintén a távol-keleti szigetországban lévő, szentként tisztelt helyszín a Honsú-szigeti Omine-hegy, melynek tetején a japán buddhizmus sugendó ágazatának központja található. Az irányzat fontos eleme az aszketizmus, ezért a 8. században alapított kolostor lakói szigorúan távol tartják magukat minden világi örömtől, beleértve a nők látványát is, ami esetleg tiltott vágyakat ébreszthetne bennük. A hegy lábánál tábla figyelmezteti az odalátogatókat, hogy nőknek tilos a kapuknál tovább menniük, ami a japánok vérmérsékletéhez illően inkább engedelmes kérés, mintsem tiltás, ugyanakkor jobb betartani a szabályokat, mintsem megkockáztatni egy kellemetlen incidenst. Az Omine-hegy 2004 óta szintén UNESCO világörökségi helyszín.

Tábla figyelmeztet az Omine-hegy lábánál
Fotó: Wionews.com

Athosz-hegy, Görögország

Hasonló indokkal tiltották ki a nőket a görögországi Athosz-hegyről, mely az ortodox vallás egyik legfontosabb helyszíne – a Halkidikí-félsziget keleti földnyelvén található, 1988 óta a világörökség részének számító hegyen húsz kolostor áll, ahol a legszigorúbb tisztasági szabályok szerint élő szerzetesek élnek. IX. Kónsztantinosz bizánci császár 1046-ban hozott és máig érvényben lévő bullája szerint nők 500 méternél közelebb nem tartózkodhatnak a félsziget partjaihoz, de még a nőstény állatok behozása is tilos, ezért a szerzetesek nem maguk termelik, hanem máshonnan szerzik be a tejet, sajtot, tojást. A szerzeteseknek tilos megborotválkozniuk, mindenki hosszú szakállal jár, így szűrik ki a soraikba esetlegesen titokban beszivárgó nőket.

Az Athosz-hegy a szerzetesek autonóm köztársasága
Fotó: Sebastian Condrea / Getty Images Hungary

Hadzsi Ali Dargah, India

Mumbai egyik legszebb és legismertebb látványosságának számít az 1431-ben épült Hadzsi Ali Dargah mecset és síremlék, melyet a névadó muszlim kereskedő emlékére emeltek, aki a legenda szerint minden vagyonát feladta, és Mekkába indult zarándoklatra, de meghalt az út során. Csodával határos módon azonban a koporsója a levegőbe emelkedett, és a tengeren átrepülve Mumbai partjainál kötött ki, így kerültek földi maradványai az indiai nagyvárosba.

A szentként tisztelt férfi sírhelyeként szolgáló mecsetből évszázadokon keresztül teljesen ki voltak tiltva a nők, az iszlám szerint ugyanis bűnnek számít, ha egy szent férfi földi maradványait nők látogatják – a közelmúltban változtattak a szabályon, ma már a női turisták beléphetnek a mecsetbe, a sír azonban továbbra is tiltott területnek számít részükre.

Hadzsi Ali Dargah sírhelyére nők nem léphetnek be
Fotó: Ashish Kumar / EyeEm / Getty Images Hungary

Kartikeya templom, India

Az indiai Rádzsasztán állam Puskár városában található, Kartikeya ősi hindu istenségnek szentelt templom színpompás külsejéről ismert, a látványos helyszínt azonban csak férfiak látogatják, a hiedelem szerint ugyanis az istenség áldás helyett átkot szór azoknak a nőknek a fejére, akik átlépnek a kapun és bemerészkednek a szentélybe.

Iráni stadionok és sportpályák

A perzsa országban a futballrajongó hölgyek kizárólag otthon vagy bevásárlóközpontokban nézhetik a mérkőzéseket, a stadionok és egyéb sportlétesítmények lelátóira ugyanis 1979, vagyis az iszlám forradalom óta nem engedik be őket. Az indoklás szerint az ott folyó eseményeken a férfiak testüket feltáró öltözékben, például rövidnadrágban láthatóak, a közönség gyakran káromkodik, és az sem lenne helyes, ha a nők idegen férfiakkal vegyülnének, miközben a meccset nézik. A több mint negyven éve életben lévő törvény ellen sokan tiltakoztak: 2018-ban előállítottak egy nőt, aki férfiruhában próbált bejutni egy focimeccsre, elfogása után pedig felgyújtotta magát.

A tragikus esetet követően a FIFA kizárással fenyegette meg az iráni szövetséget, ha nem változtat a szabályon; válaszként a teheráni hatóságok korlátozott számban megengedték a nőknek a meccsek látogatását, idén azonban ismét elvették tőlük ezt a jogot.

Iráni nők futballmeccsen – amikor éppen megtehették
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Muirfield golfklub, Skócia

A hagyományosan az urak sportjának számító golf a skótok egyik legnépszerűbb szabadidős tevékenysége – az Edinburghtól 35 kilométerre található tengerparti Gullane városka híres golfklubja olyan szigorúan vette ezt a hagyományt, hogy egészen a közelmúltig nem engedte női játékosok számára a tagságot (kizárólag nézőként látogathatták nők a klubot). A magántulajdonban lévő sportklub vezetősége csak 2017-ben döntött úgy, hogy haladva a korral megengedik a nők számára a tagságot, tavaly pedig a Muirfield szolgált az éves brit női golfbajnokság (Women’s British Open) helyszíneként.

Garrick Club, Anglia

Az 1831-ben alapított londoni Garrick Club a brit főváros legrégebbi és legpatinásabb, előkelő úriemberek számára fenntartott társasági intézménye, melynek tagjai közé olyan hírességek tartoztak, mint Laurence Olivier, Charles Dickens, H. G. Wells, John Gielgud vagy Micimackó szülőatyja, A. A. Milne. A klub mind a mai napig kizárólag férfiak számára engedélyezi a tagságot: ugyan nők beléphetnek az épületbe, kizárólag a tagok kísérőjeként lehetnek jelen, és a közös ebédeken, vacsorákon sem ülhetnek velük egy asztalnál. A szabály ellen régóta és sokan tiltakoznak, 2015-ben még egy szavazást is tartottak a tagság körében, engedjék-e a nők felvételét a patinás klubba, melyen 50,5 százalékkal a nemek győztek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.