Kim Kardashian most elmondta, mit gondol Kanye Westről: érdemes rá figyelni

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kanye West az utóbbi időkben antiszemita megjegyzései és azok súlyos következményei miatt került a hírekbe: Kim Kardashian elvált férjével kapcsolatos gondolatait befolyásolja az is, hogy anyaként kell megítélnie a rappert.

Kim Kardashiannek négy, Kanye Westtel közös gyermeke van: North, Chicago, Psalm és és Saint elsősorban gyerekek, akiket megillet a védelem azzal a felhajtással szemben, ami apjukat övezi.

Angie Martinez IRL címet viselő podcastjében beszélt Kanyéről és arról, milyen nehéz egy külön élő apával közösen nevelni négy gyermekét. Habár Kanye West antiszemita megnyilvánulásaira, amelyek miatt cégek sora bontott vele szerződést, nem reagált, azt viszont elárulta hogy erősen szűri gyermekei hozzáférését a közösségi médiához, illetve a tévéhez, és tanáraikkal is beszélt, így biztos abban, hogy nem tudnak semmit arról, amit apjuk tett vagy mondott.

Kim Kardashian anyaként is mérlegelte, mit tudjanak gyermekei édesapjuk tetteiről, és mit ne
Fotó: Gotham / Getty Images Hungary

Úgy fogalmazott:

Idézőjel ikon

Kanye Westet a gyermekei szemével nézve védi meg, az ő érdekeiket szem előtt tartva.

„A gyermekeim egy nap meg fogják köszönni nekem, hogy nem szidtam az édesapjukat, amikor lehetőségem lett volna rá. Meg fogják köszönni, és ha kérdéseik lesznek, mindent elmondok nekik” – fogalmazott.

Kim Kardashian ezzel a válás nehéz időszakát átvészelő családok tömegeinek is jó példát mutat, az egykori partner gyerekek előtti szidalmazása ugyanis csak még nehezebbé teszi az egyébként is mély krízist megélő, világuk összeomlása miatt szenvedő gyerekek életét. A mérgező mondatokat Kim Kardashianhez hasonlóan mindenkinek el kellene kerülnie.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.