Hámori Gabi: Furcsa egy horrorfilm forgatására ilyet mondani, de szeretetteljes hangulatban dolgoztunk

Olvasási idő kb. 3 perc

Ma már nemcsak az egyik legfoglalkoztatottabb színésznőnk, de egy négyéves kislány, Lotti édesanyja is. Kislánya születése után nem sokkal azt mondta, nagyon érzékeny lett, másképp nézi a körülötte élőket, például azokat, akiknek sokkal nehezebb. Hámori Gabival legújabb filmje, a Post Mortem sajtóbemutatója után készítettünk interjút.

Annak idején már a Pesti Színházban, a Tótékban feltűnt kivételes érzékenysége, pedig akkor még csak színművészetis hallgató volt. Pályája onnantól kezdve töretlenül ívelt felfelé, az országos ismertséget a Bergendy Péter által rendezett Állítsátok meg Terézanyut! című vígjáték hozta meg neki. Most ismét egy Bergendy-filmben láthatjuk, méghozzá az első igazi magyar horrorfilmben.

Bergendy Péter összes filmjében szerepeltél eddig. Hogyan alakult ez mindig így?

Az első pillanattól szerettünk együtt dolgozni. Bízom benne, és van valami lelki rokonság köztünk, ami miatt mindig olyan nekem vele dolgozni, mint egy hazatérés.

A szereped a Post Mortemben apró, mégis fontos perspektívaváltást jelent a filmben. Te vagy az a faluban, aki a városban szolgált, aki már megtapasztalta a városi gondolkodást. Mennyire érezted magadénak a karaktert?

Nagyon érdekes volt ezt a műfajt kipróbálni, megmozgatott. Emi, a nő, akit játszom, hatása alá kerül kissé mindannak amit megtapasztalt,

színészként izgalmas volt rátalálni erre az állapotra.

Ezenkívül a karakter olyan dramaturgiai ponton jelenik meg a történetben, amikor a főszereplőknek információra van szükségük ahhoz, hogy továbblendítsék az eseményeket. Az ilyen szerepeknek dinamikai funkciója is van a film feszültségének épülésében, ezért is szerettem nagyon.

Klem Viktorral és Hais Fruzsinával a Post Mortemben
Fotó: Attila Szvacsek

Más egy kis szerepre készülni, mint egy főszerepre?

Nem szoktam azt nézni, hogy mekkora egy szerep, ha magas színvonalú a produkció. Természetesen egy főszerep kihívása más: egészen magával ragadhat, és nagyon sokat dolgozom rajta. Némelyik egészen sorsszerű, illetve sorsfordító.

Milyen volt a hangulat a forgatáson?

Az egész stábbal több filmen is dolgoztunk, és azóta a Játszma című mozifilmet is forgattuk Nagy Andrással, aki a Post Mortem operatőre volt. Furcsa egy horrorfilm forgatására ilyet mondani, de szeretetteljes hangulat volt. Bíztak egymásban az alkotók, és ez mindig jó.

A horror műfajához személy szerint hogyan viszonyulsz?

A nagy klasszikusokat sok évvel ezelőtt láttam, egyébként egyáltalán nem nézek horrort.

A horror ugye az ember tudattalanjával foglalkozik, és komoly pszichés folyamatokat indíthat be.

Engem inkább szakmailag érdekelnek a horrorban rejlő lehetőségek. Például Andrzej Zulawski Possession című filmjében kedvelem a horror elemeit. A teljes film eklektikusabb. Egy 1981-ben készült teljesen eszelős párkapcsolati dráma, féltékenységi jelenetek, űrlénnyel folytatott szerelmi viszony, mániás alakok... De engem mélyebben megmozgatott, mint valami tipikus horrortörténet. Isabelle Adjani és Sam Neil fantasztikusan játszanak benne.

Klem Viktorral a forgatáson
Fotó: Attila Szvacsek

Hiszel a természetfeletti jelenségekben? Volt már ilyen jellegű tapasztalásod?

Nagyon finom, de egyértelmű jelzéseket kaptam már, igen. De nem vonzódom a sötét dolgokhoz, ha nem munkáról van szó. A saját életemben a normalitást és a pozitív dolgokat keresem.

A Post Mortem központi témája mindannyiunk félelme, a halál. Te félsz a haláltól?

A családi életemben többször hozta úgy a sors, hogy haldokló vagy halott mellett voltam. Nem féltem. Szent fázisnak tartom, nagyon mélyen átéreztem, fájt, de tudtam, hogy stabilnak kell lennem, és segítenem kell a szenvedő testet és a lelket. Nagyon erősnek éreztem magam.

Mi az, amitől félsz?

Amitől félek, az inkább a kegyetlenség, az igazságtalanság. 

Sok embernek nagyon nehéz sorsa van: otthontalanság, háború, segítség hiánya, kilátástalan szegénység kisgyerekkel, bántalmazás.

Szeretném, ha sokkal együttérzőbb lenne az emberiség. Önzetlenebb, tudatosabb.

Kulka Jánossal és Bergendy Péterrel
Fotó: Karolvy Vary Media Desk

Milyen projekten dolgozol most?

Ebben a szezonban az elmúlt másfél év több munkája is megjelent vagy meg fog jelenni. A Baptiste című BBC-sorozatban az első komolyabb szerepemet játszottam angolul. Egy populista politikusnőt, aminek köszönhetően

az Instagram-oldalamon sorra követnek be a britek, hogy gratuláljanak a sorozathoz, ami kedves meglepetés.

Decemberi mozipremier lesz a Legjobb tudomásom szerint című mozifilm, Lőrincz Nándor és Nagy Bálint alkotása. Különleges témája van: egy örökbefogadás előtt álló párral rendkívüli események történnek, ami felkavarja az életüket. Számos külföldi fesztiválon nagy sikerrel szerepelt a film. Nóra, a feleség, a legösszetettebb szerep, amit eddig filmen játszottam. Az Örkény Színházban a 33 álom című darab, ami a legfrissebb bemutatónk, de nagyon ajánlom Gyarmati Fanni naplóját is, amit havonta játszom a Várkert Bazárban. Ezenkívül nyáron jógaoktatói vizsgát szereztem, és hamarosan végre elkezdek órákat tartani: hatha, gerinc- és női jógát. Szívesen foglalkozom kezdőkkel is, de nagyon

érdekel az is, hogy mit tudnék adni irodában dolgozó embereknek egy munkahelyen. Szóval ez egy másik hivatás.

Ezenkívül elkezdtem rajzolni és írni egy mesekönyv-sorozatot is a kislányomnak, amit szeretnék majd kiadni. Számomra elképesztően inspiráló édesanyának lenni.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.