Ezek a Michelin-csillagos séfek kedvenc, egyszerűen összedobható salátái

Olvasási idő kb. 5 perc

Lássuk, mit esznek a legjobb szakácsok akkor, ha valami kalóriaszegény ennivalóban gondolkodnak, ami nem nehezít el, de energiát ad a következő étkezésig!

Kedvenc séfjeink az Insider oldalán mutatták meg, mit készítenek otthon akkor, ha csak egy-egy adag könnyű salátára vágynak. Szerencsére nem igyekeztek menőzni különleges alapanyagokkal és lemásolhatatlan technikákkal, helyette olyan fogásokat gyűjtöttek, amiket akár ma is kipróbálhatunk. 

A steak és a kéksajt remek kombináció

Brad Carter, az angliai Carters of Moseley séfje azt javasolja, hogy használjunk wagyut a steak+kéksajt saláta még elegánsabbá varázsolásához. Azt is hozzátette, hogy ha véletlenül éppen nem vagyunk angol lottómilliomosok vagy a királyi család tagjai, akkor a hátszín is remekül működik ehhez az ételhez.

Először is Carter mindkét oldalán 30 másodpercig süti a húst. A wagyusteak meglehetősen vékony, ezért nagyon gyorsan elkészül – mondta.

Ezután dobd a steaket egy tányérra, és adj hozzá néhány darab puha kéksajtot (Carter a roquefortot ajánlja), majd ízesítsd pirított dióval, zellerlevelekkel és római salátával. Adj egy kevés sült burgonyát is hozzá: ezt ő úgy készíti el, hogy julienne-re vágja és forró olajban aranybarnára süti. Ízesítsd fokhagymaszeletekkel és rozmaringgal, majd egy egyszerű dresszinggel. Az öntethez Carter 50: 50 arányban almaecetet kever el szőlőmag- vagy olívaolajjal, majd egy kis sót ad hozzá.

Pimpeld a grillezett csirkesalátát, párosítsd cukkinivel és egy citromos-kapribogyós vinaigrette-tel!

Curtis Stone, aki Los Angelesben vezet éttermeket, elmondta, hogy ez a saláta az egyik kedvenc trükkje arra, hogy egészséges ételt varázsoljon a vacsoraasztalra.

A tálalással nem muszáj két és fél napot eltölteni.
Fotó: Tati Campelo / Getty Images Hungary

„A gyönyörű, széles pappardelletésztának tűnő cukkiniszalagok étvágygerjesztők, frissek és nagy látványosak a tányéron” – lelkesedett az ötletgazda.

Stone salátájának elkészítéséhez négy alapanyagra van szükségünk: 4 csontozatlan csirkemellfilére, 8 csésze friss rukkolára, 2 cukkinire (kicsi és vékony darabokra) és 1 pohár koktélparadicsomra, elfelezve.

Az izgalmas vinaigrette elkészítéséhez szükség lesz ¼ csésze extraszűz olívaolajra, 3 evőkanál friss citromlére, 2 evőkanál medvehagymára (apróra vágva), 1 evőkanál csilipaprikára (apróra vágva), 1 evőkanálnyi petrezselyemre (finomra aprítva), 1 evőkanál kapribogyóra (lecsöpögtetve, durvára vágva), 2 teáskanál pezsgőecetre (fehérborecet is megteszi) és 1 citrom finomra reszelt héjára. Ezeket dolgozd össze alaposan az öntethez. 

Először melegíts fel egy grillserpenyőt közepesen magas hőfokra. Kend meg a csirkét egy evőkanál olívaolajjal, és ízesítsd sóval és borssal. Grillezd a csirkét négy percig mindkét oldalon, vagy addig, amíg ropogóssá nem válik és a grill nyomai láthatók nem lesznek. Helyezd át egy vágódeszkára, és pihentesd egy kicsit.

Ezután egy nagy tálban keverd össze a saláta alapanyagait, zöldséghámozóval vágd hosszú, vékony szalagokra a cukkinit. Ezek után nincs más hátra, csak a húst összevágni és az öntettel alaposan összeforgatni a salátát. 

Hagyd ki a halat, és próbálkozz inkább a tengeri herkentyűkkel!

Carter kagylóval készített hideg salátáját Anglia csodálatos tenger gyümölcsei ihlették. Először párold meg a kagylót egy kis fehér- vagy almaborral, és hagyd kihűlni. Válaszd le a húst a héjakról, és tedd félre. Ezek után mehetnek hozzá a megpirított tenger gyümölcsei és akár algalapok is. Párolj hozzá zöldségeket, keverd össze egy kis malátaecettel és némi szőlőmag- vagy olívaolajjal, egy kevés sóval, és végül kanalazd a salátára. 

Adj meglepő textúrát a salátának egy kevés puffasztott rizzsel!

A chicagói Parachute éttermet vezető Beverly Kim elmondta, hogy imádja a puffasztott (vad)rizst a salátája a tetején, amihez kedvence a zöld istennő öntet, melynek receptjét szintén nem felejtette el megosztani. 

Kim öntetéhez kell 4 csésze petrezselyem, 3 csésze koriander, 3 csésze tárkony, 1 csésze pirított mandula, 1 ¼ csésze író, 1 csésze olíva- és szőlőmagolaj keveréke, ¾ csésze parmezán sajt (reszelt), ¼ csésze fokhagyma (szeletelve), 6 szardella, 3 tojássárgája, 1 ½ csomag metélőhagyma.

Blansírozd a petrezselymet, a koriandert, a tárkonyt és a metélőhagymát erősen sós vízben, egy csipet szódabikarbónával. Ezután sokkold őket jégfürdőben. Dobd ezek után a blansírozott zöldfűszereket egy turmixgépbe, az olaj és a püré kivételével minden más hozzávalóval együtt. Miután a keverék sima és élénkzöld, lassan adj hozzá olajat alacsony sebességgel. Ezután add hozzá a citromlevet és ízlés szerint sót.

Ennyi elég vacsorára.
Fotó: Alexander Spatari / Getty Images Hungary

A puffasztott rizs elkészítéséhez először melegíts repceolajat egy közepes méretű serpenyőben kifejezetten forróra. Ezután csökkentsd a hőmérsékletet és adj hozzá egy csésze vadon puffasztott rizst. Miután elkészült, szűrd le a rizst, tedd rá egy papírtörlővel letakart tálcára, és még forrón sózd meg. Dobd egy tálba kedvenc salátakeverékeddel és néhány vékony szelet pecorino romano sajttal, majd öntsd le a különleges öntettel.

Repülj Franciaországba egy adag friss Lyonnaise salátával!

Ez a saláta, amely Lyonból származik, Andrew Zimmerman egyik kedvenc salátája.

Először darálj meg hozzá egy kis mogyoróhagymát, és dobd egy tálba 2-3 evőkanál pezsgőecettel (a vörösborecet is működik), és hagyd egy kicsit pihenni. Ez lehetővé teszi a mogyoróhagyma átváltozását, és beindít egy folyamatot, amely ízesíti az ecetet, viszont lágyítja a mogyoróhagymát.

Ezután adj hozzá két teáskanál dijoni mustárt, és keverj bele 4-5 evőkanál extraszűz olívaolajat.

„Az egyik profi tipp, hogy mivel szalonna van a salátában, először kissé megsütöd a szalonnát – ajánlja Zimmerman. – Én ezek után szeretek egy-két teáskanálnyi szalonnás zsírt is hozzáadni, és ezt is belekeverni a vinaigrette-be, mert szeretem a füstös szalonna ízét. Ne pazarold a szalonnazsírt – miért is tennéd?” – teszi fel a költői kérdést a szakember. 

A krutont készítsd ciabattából: távolítsd el a héját, és kézzel tépd szét a kenyeret – javasolja. 

Idézőjel ikon

Szeretem a szabálytalan formát, mert amikor megpirítod őket, akkor rusztikusabbak lesznek

– fejtette ki a séf. – Kívül ropogós, de belül még mindig van egy kis puhaság a falatokban.” 

Keverd össze a krutont egy kis olívaolajjal, és ízesítsd sóval és borssal. Ezután tedd őket egy tepsibe, és tedd be a sütőbe 8–12 percig. Ezután csak dobj néhány zöldfélét egy tálba egy kis sült szalonnával, a buggyantott tojással, a pácolt hagymával, a ropogós krutonnal és egy kis adag mustáros vinaigrette-tel együtt.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.