Fogyj raviolival és burritóval! – 10 kalóriaszegény kedvencünk, hogy könnyebben betartsd az újévi fogadalmaid

Olvasási idő kb. 3 perc

A karácsonyi lakomák után valahogy népszerűvé válnak a keresőkben az alacsony kalóriás ételek receptjei. Ezért gyűjtöttünk most össze néhány olyat közülük, amik vagy kalóriaszegény hozzávalókkal készülnek, vagy néhány tartalmasabb kedvencünk ízeit hozzák, kicsit egészségesebb formában.

A kalóriák csökkentését tanulmányozó kísérletek azt mutatják, hogy a korlátozás késleltetheti számos, életkorral összefüggő betegség előrehaladását. Korábbi kutatások szerint akár a kis mértékű kalóriakontroll is csökkentheti a szívbetegség és a cukorbetegség kockázatát még egészséges, nem elhízott felnőttek esetében is. Érdemes tehát egy kicsit akkor is odafigyelnünk erre, ha épp nem kell sokat fogynunk. Ebben segítenek alább összegyűjtött kedvenceink!

Ez a narancsos halsaláta akkor lesz a kedvenced, ha imádod a tonhalat, és szeretnéd végre izgalmas formában is megkóstolni. Különleges, narancslekváros öntetet készítettünk hozzá, ami a mellé kínált zöldségeket is klasszul feldobja.

Ha szereted az olasz konyha karakteres fűszereit, próbáld ki ezt a könnyű, balzsamecetes salátát, amit zöldfűszeres kenyérkockákkal és egy kis kecskesajttal dobtunk fel. 

Hidegen és melegen is nagyon finom ez a téli narancsleves, amit mézeskalácsmorzsával, pirított tökmaggal, de akár habgaluskával is kínálhatsz. Nálunk egy jó adag sült gesztenye is került mellé.

Az egészséges köretek rajongói között nem véletlenül trend a karfiolrizs, ami egyrészt alacsony kalóriatartalmú, másrészt az is nagy előnye, hogy egy rakás ragu mellett jól működik. Akár pestóval, akár tejszínes, gombás szósszal is kipróbálhatod.

Véletlenül sem hagynánk ki egy jó kis nyáridéző ételt az e heti repertoárból – most lecsót készítettünk, de hogy egy kicsit tartalmasabb legyen, egy nagy adag füstölt tofu, paradicsompüré és cukkini is került bele.

Ha szívesen kipróbálnád a pásztorpitét egy kicsit könnyebb változatban, készítsd el ezt a barna sörös-gombás receptet. Tíz deka gomba kalóriatartalmát akár 22 kalóriából is megúszhatod. 

Ha még nem próbáltad a cukkinitésztát, itt az ideje, hogy adj neki egy esélyt. Könnyű és egészséges köret lehet a legnehezebb húsos raguk mellett is úgy, hogy mindössze két-három perc kell az elkészítéséhez. 

Ha van otthon egy kontaktgrilled, dobj bele néhány paprikát és egy jóféle grillsajtot, majd készíts belőle egy egészséges burritót kevés majonézzel és fehérborecetes paradicsomsalátával. Ez a kedvenc halloumi-burrito receptünk! 

Ha van egy kis időd esténként vagy a hétvégén, és nem szeretnél egy túl nehéz fogást készíteni, fogj egy kis házi raviolit, és készíts belőle egy klassz levest. A falatokat megtöltheted darált hússal, ricottával, spenóttal és akár tonhallal is. 

Menő és izgalmas, könnyű fogás a grillezett alma-cékla saláta, amit ez alkalommal fetával és fekete olívával tettünk még érdekesebbé.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.