Németh László öngyilkosságot kísérelt meg egy fiatal lány miatt

Olvasási idő kb. 3 perc

Németh László 1918-ban egy kamasz fiú minden rajongásával szeretett be a nála négy évvel fiatalabb Démusz Ellába, aki ekkor még túl fiatal volt a fiú érzelmeinek viszonzásához.

Az író 17 éves volt, amikor a rokonainál töltötte a nyarat Gödöllőn. Itt találkozott a 13 éves Ellával, aki azonnal rabul ejtette a szívét. A lányt apácák nevelték, ezért Németh Lászlónak egy évet kellett várnia, hogy újra láthassa őt, közben pedig egyre erősebbé vált az idealizált szerelem érzése.

A fiatal szerelmes

Németh László már fiatalon eldöntötte, hogy ő a lehető legtisztább szerelmet fogja érezni, amikor találkozik azzal a lánnyal, aki ezt kiérdemli. A világháború alatt édesapja hadifogságba került, és távollétének hosszú évei alatt felesége udvarlót tartott, amit a fiatal Németh László rossz szemmel nézett, hiszen ő hősként tekintett édesapjára.

Egy éven keresztül odaadó szerelmének bizonyítékaival – szerelmes levelekkel – halmozta el Ellát, aki a találkozásukat követő nyárra szép és csinos fiatal lánnyá cseperedett. Németh László érzései nem változtak, ezért amikor meglátta a lányt egy másik fiú oldalán, összeomlott. Öngyilkos akart lenni, de a fegyver, amit maga ellen fordított, nem sült el. Ellának azonban imponált meggondolatlansága, és másnap eldicsekedett vele a társaságban, ezzel pedig annyira megsértette a fiú önérzetét, hogy négy évig nem beszéltek.

A másik vőlegény

Ez alatt az idő alatt Németh elkezdte a bölcsészkart, majd átiratkozott az orvosi egyetemre, ahol megszerezte a diplomáját. Ellát mégsem tudta kiverni a fejéből. Egy rokonától tudta meg aztán, hogy a nő férjhez menni készül, de mielőtt kimondaná az igent, találkozni szeretne vele.

Az író Gödöllőre utazott, ahol hamar kiderült, hogy egyikük sem tudta elfelejteni a másikat. Ella elhagyta a vőlegényét, és Németh Lászlónak mondta ki az igent. Hat lányuk született, Németh pedig a kortársai által is nagyra tartott, befutott író lett, úgy tűnt, nem is lehetne nagyobb a boldogságuk. A házasság azonban hamarosan megromlott: kiderült, hogy nincs bennük annyi közös tulajdonság, mint gondolták.

Németh László és Démusz Ella

Németh a világválság idején önkéntes szegénységbe akarta száműzni önmagát és a családját. „Ilyen nyomorult, pusztuló népnek írója csak szegénységben élhet” – írta. Vele szemben Ella szerette volna gyerekeinek a biztos családi hátteret megteremteni, ezért szembement férje akaratával – kölcsönökből építtetett házat a Törökvész úton. Németh ezt soha nem tudta megbocsátani, kiábrándultságából született a Bűn című regénye.

Inkább veled, mint nélküled

„Most hámlott le rólam ifjuságom két tévedése. Az egyik az volt, hogy egy Démusz-lányból Németh Lászlónét; a másik, hogy a magyarságból európai nemzetet akartam csinálni. Mind a két kísérlet eleve reménytelen volt” – vallotta Németh László 22 év házasság után feleségéről. A válás gondolata mégsem merült fel, vagy ha mégis, sosem léptek a tettek mezejére. Valami összetartotta őket.

Felesége amellett, hogy ápolta, férje minden pillanatát beosztotta betegsége idején: megmondta, hogy a férfi mit olvashat, vagy hogy kivel találkozhat. Németh László ebben az időben írta a következő sorokat Ellának: Három közös alkotás őrzi az együtt s néha egymás ellen végigküzdött évtizedek eredményét. De akármilyen szép a család, jelentős a mű, legcsodálatosabb alkotásunk mégis: a viszonyunk... A te vetélytársad nem egy másik nő volt, hanem az Ideál, a Szerep. Nem illettünk össze, egy kapcsolat erejét, gyengéjét nem az mutatja meg, hogy mennyire rángatják, hanem hogy mekkora rángatás nem képes elszakítani.”

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116 123-as vagy a 06 80 820 111-es telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.