Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Juhász Gyuláról legtöbbünknek biztosan az Anna-versek és a költőt hozzá fűző, örök szerelmi szenvedély jut eszébe. Pedig nem Sárvári Anna volt az egyetlen plátói szerelem a férfi életében.
„Mert benne élsz te minden félrecsúszott / Nyakkendőmben és elvétett szavamban / És minden eltévesztett köszönésemben / És minden összetépett levelemben / És egész elhibázott életemben / Élsz és uralkodol örökkön, Amen” – írta a költő Anna örök című versében 1926-ban, tizennégy évvel azután, hogy Annával először és utoljára beszélt. Juhász Gyula életében nem a színésznő volt az egyetlen mindent elsöprő, beteljesületlen szerelem, mégis mindkettejüket elkísérte életük végéig.
Anna majdnem örök
Juhász Gyula huszonnégy évesen kapott tanári állást Nagyváradon. Szabadidejében lelkesen látogatta a színházat, így látta meg a színpadon a szőke, kék szemű, kissé molett színésznőt, Sárvári Annát, aki iránt azonnal szerelemre gyúlt. Ettől kezdve eljárt a nő próbáira is, és a nézőtér egy rejtett zugából figyelte őt, de sosem szólította meg.
Rajongását kritikáiban fejezte ki, és csak távolról csodálta szerelmét. Este eljárt az előadásaira, éjszakánként pedig a lakása előtt virrasztott, amíg ő odabent a barátaival szórakozott. Végül eljött a pillanat, és Juhász Gyula személyesen is találkozhatott a színésznővel. Kapcsolatuk azonban meglehetősen rövid életűre sikeredett, egész pontosan arra a néhány szóra korlátozódott, amit azon az estén váltottak. Anna később így emlékezett vissza az ominózus találkozásra:
„Én Juhász Gyulát alig, de alig ismertem. Mindössze talán egyszer beszéltem vele. Akkor is különös körülmények között. Már hallottam régebben, hogy Juhász Gyula szerelmes belém, de ezen nem is csodálkoztam. Akkor még futólag sem láttam, és csak mendemondák jutottak el hozzám. Ez időben történt aztán, hogy nálam a lakásomon víg társaság gyűlt össze és a hírnökök arról beszéltek, hogy kint a fagyos téli estében az utca túlsó oldalán toporog, fagyoskodik Juhász Gyula, a fiatal tanár. Én kimentem hozzá, behívtam a meleg födél alá, de otthonomban szerénykedő, halk hangon válaszolt, ha kérdeztem – különben Juhász Gyula csak hallgatott, hallgatott.
Egyszer, mégegyszer a színházban láttam, operettjének, az Atalantának előadása alatt, és csak később hallottam, hogy verseket ír hozzám. Boldog voltam, örültem, és az ismerősök lépten nyomon gratuláltak a versekhez. Én csak akkor döbbentem rá, hogy nekem ezekhez az Anna-versekhez semmi, de semmi közöm. Ezek a csodálatos versek csak a szőke hajamnak, kék szememnek, és Juhász Gyula elképzelt ideáljának szóltak, de nem nekem és nem hozzám...”
Találkozásuk után két évvel írta a költő a Szerelem sírkövére című verset: „Anna meghalt és Annát eltemettem... / Szép volt, nemes volt, tiszta, mint a hó. / Ott él ő már csak a nagy emlékekben, / Minden elomló és elsuhanó. / Nincs könnyem és nem járok én gyászmezben, / De Anna meghalt, Annát eltemettem!” Az Anna-szerelem mégis mindkettejüket halálukig kísérte.
Egy öngyilkossági kísérlet, egy szerelem...
Juhász Gyula depresszióban szenvedett, ami az egész életét meghatározta. A mélypontokhoz érve öngyilkosságot kísérelt meg, az érzelmi hullámvasút tetőpontján pedig mindent felülíró szerelembe esett. Különös mintázat alakította a sorsát: minden önmaga ellen fordulást egy számára fontos nő feltűnése követett.
Először huszonkét évesen döntött úgy, hogy véget vet az életének. Úgy döntött, a Dunába veti magát a Lánchídról, de mielőtt ugorhatott volna, meglátta fiatalkori szerelmét, Klima Ilonát, aki véletlenül éppen arra járt, és elújságolta a költőnek, hogy Szegeden megjelent a férfi első verseskötete. A hír hallatán Juhász Gyula meggondolta magát.
Aztán harmincegy évesen mellbe lőtte magát a Nemzeti Szállóban. Tüdőlövéssel szállították a Szent Rókus Kórházba. Kórtermében nem maradt egyedül, amikor kinyitotta a szemét, Eörsi Júliát, a Világ című lap riporterét látta meg, akit azért küldtek a helyszínre, hogy állapotáról tudósítson. A férfi azonnal beleszeretett a nőbe. „Fekete hídján a halálnak / Fehér szűz jött az életembe. / Júlia / Békéje, láza és szerelme” – idézi meg a költő verse első találkozásukat. A lány mellette maradt, és segítette felépülését, miután pedig a férfi visszatért Makóra, hogy tanítson, az ügyeit intézte.
Érzései ezúttal nem maradtak viszonzatlanok, amiről Júlia 1914 tavaszán írt levele is tanúskodik: „Ugye jobban van már, álmaim poétája... és nem okoz több szomorúságot azoknak, akik szeretik Magát nemes, nagy és előkelő tehetségén keresztül?”
Kapcsolatuk azonban három évvel később megszakadt. Juhász 1917 januárjában idegrohamot kapott, a budapesti Morvacsik-klinikán kezelték, és áprilisban idegbetegnek nyilvánították.
Egy kedves barátnő
A világháború után egy újabb fontos nő bukkant fel a költő életében. Kilényi Irma, az irodalomszerető tanárnő egy rendezvényen látta meg a költőt, majd titkárnak jelentkezett nála. Juhász felvette, és attól kezdve a nő levelezett a kiadóival, bonyolította a szerepléseit, lemásolta a kéziratait, sőt a szanatóriumokkal és orvosokkal is ő tartotta a kapcsolatot.
Irma tökéletes feleségjelöltnek tűnt, még a költő édesanyja is így gondolta, ezért senki sem értette, hogy a férfi miért nem veszi el. Bár valószínűleg vonzódott a nála nyolc évvel fiatalabb lányhoz, erről sosem vallott. Úgy tűnt, titkára afféle apafiguraként tekint rá, és szerelem ügyében inkább a saját neme felé fordult.
Juhász ebben az időben szeretett bele a szegedi irodalmi szalon háziasszonyába, Vajda Bélánéba, de egymás iránti rajongásuk szellemi természetű maradt. „Azt hiszem, a nő után való mérhetetlen vágy és a nőkhöz való közeledni nem merés betege” – mondta egyszer barátjáról Móra Ferenc.
Világok vége
Juhász depressziója egyre súlyosbodott, végül 1937-ben, ötvennégy évesen öngyilkos lett. Olvasói Annát okolták a halálért, szívtelen múzsának tartották, hiába próbálta bebizonyítani, hogy alig ismerte a költőt. Egy évvel a férfi halála után baleset érte, és többé nem állhatott színpadra, majd férje is elvesztette állását. Életének – akár Juhász – méreggel vetett véget.
„Az ágy mellett, a földön Juhász Gyula verseskötete feküdt. Ahogy a könyv leesett a földre, éppen az első oldalon nyílott ki: Annának örök szerelemmel, Juhász Gyula – olvasható rajta a költő dedikációja. A szerencsétlen színésznő utolsó pillanataiban is az Anna-verseket olvasta” – írta a 8 Órai Újság.
Kilényi Irma főnöke halála után a hagyatékát gondozta és összegyűjtötte a kéziratban maradt verseit, újságcikkeit. „Juhász Gyula mindig igen kedves, ragaszkodó barát volt, tréfásan »titkár úrnak« hívott, így mutatott be is mindenkinek, s ebbeli minőségemben, mint fejedelmi honoráriumot, minden vasárnap este egy homlokcsókot nyújtott át a vasárnap délutáni társaság előtt. Minden versét hozzám hozta, s először itt olvasta fel, mielőtt közöltette, hordta özönével a könyveket, szebbnél szebb képeket, melyeket művészbarátaitól (Rudnay, Aba-Novák, Istokovits) kapott – értse meg, a legszebb, legdrágább baráti kapcsolat fűzött össze bennünket, ami csak kivételes embereknek adatott” – állt Irma Szabó Lőcrincnek címzett levelében. Miután a nőt, akit Irma szeretett, Auswitzba deportálták, ő is öngyilkos lett.
