Tárkonyos salátaleves tejszínnel – friss, tavaszi és könnyű fogás

Olvasási idő kb. 1 perc

Szegény fejes saláta – éppen terem, de sajnos várnia kell a tojásos galuskára, hogy az asztalunkra kerüljön, és arra, hogy elfogyjanak előle a friss jégsaláták és rukkolák. Ennek nem kell feltétlenül így lennie, a fejes salátával többféle finomság készülhet, nem csak a legismertebb, ecetes változat. Mutatunk is belőlük néhányat ezen a héten.

Levesbetétként a húsvétról maradt sonkából kockázz fel, pirítsd meg egy kicsit, és halmozd a leves közepére.

Egy kevés parmezán is illik a tetejére.
Fotó: luchezar

Tárkonyos salátaleves tejszínnel

Hozzávalók

  • 1 darab fejes saláta
  • 1 evőkanál vaj
  • 2 deci tejszín
  • 1 darab felaprított póréhagyma
  • 6 deci zöldségalaplé
  • 1 kisebb csokor tárkony (vagy egy teáskanál szárított)
  • só és fehér bors ízlés szerint
  • 1 mokkáskanál barna cukor
  • 0,5 darab citrom leve és héja
Clock icon
Előkészítési idő: 5 perc
Elkészítési idő: 20 perc

Elkészítés

Puhítsd a vajon néhány percig a póréhagymát, majd mehet hozzá a felcsíkozott saláta és a fűszerek, ízesítők is. Ha ezzel megvagy, öntsd fel az alaplével és adj neki 8-10 percet. Ha a leves elkészült, add hozzá a tejszínt (ha sűrűbben szeretnéd, egy evőkanál étkezési keményítőt is keverj el benne). Kóstold meg újra, majd ízesítsd a citromhéjjal, és ha szükséges, még egy kevés sóval.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.