Ehető a kicsírázott krumpli, vagy sem?

Olvasási idő kb. 1 perc

A kicsírázott burgonya mérgező, tudja ezt minden kicsi és nagy. De vajon jól tudja-e?

Az internet legnépszerűbb keresője 5760 találatot ad arra a kifejezésre, hogy a „kicsírázott krumpli mérgező”. Mások állítják, hogy levágják a csírákat, és lazán falatoznak belőle. Akkor most ki csinálja jól? 

Annyi biztos, hogy megfelelő körülmények között a krumpli héján látható apró dudorokból nőnének ki az új gyökérkezdemények egy idő után. A meleg és a fény segíti leginkább a csírák növekedését, ezért is fontos, hogy a burgonyát sötét és hűvös helyen tároljuk.

Ehető a kicsírázott krumpli, vagy sem?

A megnyugtató válasz a Nébihtől érkezett, ahol azt mondták: nem lesz bajunk, ha eszünk belőle. 

Idézőjel ikon

A kicsírázott krumpli minden további nélkül fogyasztható, de a csírákat el kell távolítani.

Az ilyen, túltárolt burgonya esetében viszont figyelni kell a zöldülésre: ha a héj alatt zöld a gumó, akkor addig kell hámozni, amíg az összes zöld részt el nem távolítottuk – tették hozzá válaszukban a Nébih szakemberei. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.