Itt a nagy trükk, hogy a bogyós gyümölcsök sokáig frissek maradjanak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A tavasz és a nyár azért idén sem marad el, így idővel egyre nagyobb az esélyünk arra, hogy friss bogyósokkal találkozzunk a kertünkben és a piacokon. A legjobbat akkor tesszük szervezetünkkel, ha frissen falatozzuk őket, ám ez elég nehéz, ha néhány nap után penészedni kezdenek még a hűtőben is. Mutatjuk, mit tehetsz, hogy sokáig frissek maradjanak.

A bogyósok a tudomány szerint is sokat tesznek szívünk egészségéért, bizonyított, hogy fogyasztásuk mellett kisebb az esélyünk a szív- és érrendszeri betegségek kialakulására. Tele vannak antioxidánsokkal, a vércukorszint szabályozásában is segítenek, de gazdagok rostban, vitaminokban, és gyulladáscsökkentő hatásuk is ismert. A tudomány arra is rájött, hogyan tarthatjuk néhány napnál jóval tovább frissen őket. 

A The New York Times írta meg először a tudományos trükköt, ami mindenkinél működik, ráadásul túl sok energiánkba és pénzünkbe sem kerül az egész. 

A módszer Harold McGee nevéhez fűződik, aki a főzés kémiájának szakértője, a lapban erről publikál, és könyvet is írt már a témában. A titok nagyon egyszerű: a meleg víz, és az abban eltöltött, pontosan kiszámolt idő tartja frissen a gyümölcsöket. 

Ezt javasolja a szakember

Cikkében McGee leírja: a gyümölcsök könnyen  penészednek, mivel a penész spórái mindenütt megtalálhatók, és a gyümölcsök nedves felületein könnyen csíráznak.

„Az évek során különféle stratégiákat dolgoztam ki arra, hogy minél kevesebb gyümölcsöt kelljen kidobnom, de ezen a nyáron találtam meg a legjobb módszert, a leghatékonyabbat, amit valaha próbáltam” – írja cikkében a szakember. 

McGee részletesen bemutatja a különféle teszteket, amelyeket elvégezett annak érdekében, hogy megtalálja a tökéletes vízhőmérséklet-idő kombinációt a bogyók eltarthatóságának növelésére. Körülbelül egy tucat tanulmányt gyűjtött össze arról, hogy a forró vizes kezelések miként gátolják a penész növekedését a bogyók, a szőlő és a csonthéjasok esetében. A hőmérséklet általában 113 és 145 fok között változott, az alacsonyabb hőmérsékleten néhány perc, a legmagasabbnál 12 másodperces áztatási idővel.

Végül McGee kikísérletezte a nyerő kombinációt, amely a leghosszabb ideig tartotta a szamócát frissen: 30 másodpercig tartotta őket megközelítőleg 52 Celsius-fokos (125 Fahrenheit) hőmérsékletű vízben. A szakember kifejtette: a meleg víz megakadályozza a penész növekedését, így meghosszabbítja a bogyók eltarthatóságát. 

Ezt most megeszi, de mi lesz a maradékkal?
Fotó: Jodie Griggs / Getty Images Hungary

Ezt kell tenned a jobb eltarthatóságért

Annyi tehát a dolgunk, hogy amint a boltból hazaérünk, melegítsük fel a vizet a szükséges hőfokra, amit lehetőleg hőmérővel ellenőrizzünk. Amikor a víz hőmérséklete megfelelő, óvatosan adjuk hozzá a bogyókat a vízhez, ügyelve arra, hogy teljesen elmerüljenek benne. Állítsuk be az időzítőt pontosan 30 másodpercre, majd vegyük ki őket a vízből egy szűrőkanál segítségével, és helyezzük át egy papírtörülközővel bélelt tálcára. Ha lecsöpögtettük a bogyókat, a szokásos módon el lehet őket helyezni a hűtőszekrénybe.

Természetesen a gyümölcsök egy idő után ezzel a módszerrel is megromlanak, de a penészedés sebessége lelassul, és néhány extra napot nyerünk vele.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.