Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A kimonó olyan fontos a japánoknak, mint az angoloknak Erzsébet királynő és az uborkás szendvics, a franciáknak a Louvre és a tengerészcsíkok vagy a magyaroknak a pálinka.
Égig érő pagodák, virágba borult cseresznyefák és persze kimonót viselő nők – Japánra gondolva a legtöbben biztosan ezekre a képekre asszociálunk. Nem véletlen. Az elmúlt közel száz évben ez az ország is beilleszkedett a nyugati ízlés által meghatározott, globalizálódott világba, miközben próbálta megtartani identitását. Milyen érdekes, hogy ennek eszközéül egy különleges ruhadarabot, a kimonót választotta!
Rólad mit mond a kosodéd?
A JSTOR cikke szerint, hogy megértsük, miért olyan fontos a japánoknak a kimonó, több száz évet kell visszautaznunk a múltba. A viselet ősét ugyanis a Heian-korban (794–1185), több mint ezer évvel ezelőtt kezdték el készíteni. Ekkor még egyenes szabású anyagokból varrták őket, a cél pedig az volt, hogy minden testalkatra megfelelő legyen. Az Edo-korban (1603–1868) aztán uniszex külső ruházattá fejlődött, azaz férfiak és nők egyaránt hordták, és a kosode nevet kapta, ami a beszűkült karkivágásra utal. Kimonóról csak a Meidzsi-kortól (1868–1912) beszélhetünk.
Az Edo-korra a japánok úgy hivatkoznak, mint a tradicionális Japán utolsó korszakára. Ebben az időben kultúrájuk a külföldi hatásoktól szinte teljesen elzártan fejlődött. Identitásuk kulcselemévé a kosode vált: olyan látható kulturális jelölőként működött, ami egységesítő szerepet töltött be: minden japán kosodét viselt tekintet nélkül a korára, nemére vagy társadalmi pozíciójára. Azon ritka alkalmakkor viszont, amikor egy japán egy külföldivel találkozott, vizuálisan a viselete különböztette meg tőle.
Természetesen azért megtaláltak a módját, hogy az öltözék viselőjéről különféle információkat áruljon el, többek között a korát, a nemét és a társadalmi helyzetét. Nem csak arról van szó, hogy a szegények ruhája gyorsabban elrongyolódott, miközben a gazdagok könnyebben meg tudták óvni a kosodéikat, vagy újakat vásárolhattak. Az anyag minősége, a színe, a rajta található motívumok, de még a cérna is árulkodott valamiről.
Műalkotás a ruhásszekrényben
A kosodénak fontos esztétikai szerepe is volt – akár egy versnek, festménynek vagy kerámiának –, ezért a legapróbb részletekre is különösen nagy hangsúlyt fektettek. A ruhadarabon az explicit jelentés magában foglalta az implicitet is. Naomi Noble Richard Nō Motifs in the Decoration of a Mid-Edo Period Kosode (Nō motívumok a közép-Edo-korszak dekorációjában) című tanulmányában megjegyzi, hogy a cseresznyevirág nemcsak egy dekoratív motívum volt a szöveten, hanem a halandó női szépséget szimbolizálta, ezért csak nők viselték, sőt egy kifinomult nő csak nyáron hordta a cseresznyevirág-mintás kosodéját, és kizárólag a szabadidejében, munka közben sosem. Ez a legtöbb virágmintára vonatkozott. A japán írásjelek és a klasszikus irodalom jeleneteinek használata irodalmi érzékenységre utalt. Richard szerint egy kocsikerék például megidézhette a Gendzsi meséjét, vagy utalhatott egy nōelőadás helyszínére (ahová csak az arisztokratákat hívták meg).
A korai kosodék elkészítése olyan bonyolult volt, hogy elkészítésükhöz külön könyvre, higanata bonra volt szükség, amit a megrendelőtől kezdve a tervezőn át a kosodét árusító boltokig mindenki használt. Az első, általunk ismert higanata bon, a Shinen-O-Higanata (Tiszteletreméltó új minták gyűjteménye) 1666-ból származik, benne a korszak legismertebb művészei hangsúlyozzák, hogy a kosode elkészítése művészet.
Kimonó, nők és kultúra
A Meidzsi-korban már a nőket bátorították a kimonó viselésére, a férfiakat pedig arra ösztönözték, hogy nyugati ruhákat hordjanak, amit a kormánytisztviselők és a hivatalos feladatokat ellátó katonai személyzet számára kötelezővé tettek. Így létesült kapocs a nők és a kultúravédelmező szerep között.
A japánok voltaképpen egy műtárgyat viselve engedtek betekintést a kultúrájukba, és adtak választ arra, hogy mit jelent japánnak lenni. Ez pedig megmagyarázza, hogy a kimonó miért vált olyan fontossá számukra: segítségével a gyors ütemben lezajlott modernizáció és a nyugati befolyás idején is képesek voltak megtartani a tradicionális Japán egy darabját.
