A kétezres éveket nyugodtan nevezhetjük az egészségfanatizmus időszakának: egyik diéta, étrend, sport éri a másikat, mindenki karcsú és egészséges akar maradni, ameddig csak lehet. Nincs is ezzel semmi baj, amíg nem esünk totális túlzásokba, ahogy dr. Kellogg tette.
Glutén-, laktóz-, tej-, cukor-, ízfokozó- és tartósítószermentes, zsírszegény, vegán, alacsony kalóriatartalmú, rostban gazdag, méregtelenítő, felpörgető, átmosó, izomnövelő, lúgosító: napestig sorolhatnánk azokat az őrületeket, amelyek olykor minden tudományos alap nélkül gyűjtik ezerszámra a híveiket. Akármilyen új csodaszer jelenik meg a piacon, garantáltan el lehet adni azoknak, akik vigyáznak az alakjukra, vagy minden bajuk forrásaként az étrendjüket tartják felelősnek. Mondhatnánk, hogy manapság jó dolgukban már azt sem tudják az emberek, mihez kapjanak, ilyen ez a modern kor – de nem lenne igazunk. Az 1800-as években éppen ilyen mániákusan keresték az egészséget a kukoricapelyhes dobozok fenekén. Ezért pedig nem más volt felelős, mint dr. John Harvey Kellogg.
A milliomos, aki kínzással keresi a kenyerét
Az 1852-es születésű férfi Amerikában szerzett orvosi diplomát, és akkor lett híres, amikor rábízták az adventista Battle Creek Szanatórium vezetését. Főorvosként betartotta a komplexum tulajdonosa, azaz a Hetednapi Adventista Egyház alapelveit, amelyek az életmódra is kiterjedtek, de kiegészítette őket a saját elképzeléseivel. Maga az egyház üldözött mindent, ami jólesett: az alkohol- és kávéfogyasztást, a dohányzást, a szexet, a lustálkodást, helyette szigorú húsmentes étrendet és rendszeres testmozgást tett kötelezővé. Kellogg tökéletes volt a vezetői posztra, hiszen ezekkel az elvekkel ő maga is mélyen egyetértett, sőt még akkor is tiltotta a hús fogyasztását, amikor már nem volt az adventista gyülekezet tagja. Ám egy ponton gyakorlatilag beleőrült az egészségmániájába – és különös módon ez tette milliomossá.
Nincs hús
Ahhoz, hogy egészségesek legyünk – vélte Kellogg – gyökeresen át kell alakítanunk a hagyományos étrendünket. A dió- és mogyoróféléket kifejezetten egészségesnek tartotta, ahogy a gabonákat is, ezért is kezdett bele a mogyoróvaj előállításának szabadalmaztatásába és a róla elnevezett kukoricapehely gyártásába. Muszáj volt adnia valamit az éhes emberek kezébe, ha már letiltotta őket a húsról, a felvágottakról, a vajról, a tojásról, a teáról, a kávéról. Hiszen akkor mégis mit reggelizzenek?
Hát gabonapelyhet! Nagyon népszerű volt a Protose elnevezésű húspótló készítménye is, ami tulajdonképpen pelyhesített, magas fehérjetartalmú gabonákból és mogyorómasszából állt. Hogy stílszerűen fogalmazzunk: vitték, mint a cukrot. A szanatóriumba egyik vendég érkezett a másik után, és Kellogg újfajta élelmiszerei sikeresen hódították meg az egészségükre fokozottan figyelők tömegeit. A doki pénztárcája pedig erőteljes hízásnak indult.
Nincs szex
A szanatórium szigorú szabályai nem merültek ki az étrend megváltoztatásában. Mindenkinek kötelező volt hideg vízben zuhanyozni, rendszeresen sportolni, légzőgyakorlatokat végezni a szabad levegőn, és bizarr kezeléseken részt venni. Az egyik ilyen a vizes-joghurtos beöntés volt, ami a beleket pucolta ki, a másik a mesterséges napfürdő, azaz a fényterápia, de nem volt ritka a körülmetélés sem, ami az önkielégítést volt hivatott megakadályozni.
Dr. Kellogg ugyanis semmit sem gyűlölt annyira, mint a nemiséget. Gyökerestül akarta kiirtani a világból a nemi vágyat annak minden következményével együtt. Étrendjét is úgy alakította ki, hogy abból kiiktasson minden összetevőt, ami bűnre csábította volna a fogyasztókat. Büszkén hirdette, hogy feleségével, Ella Ervilla Eatonnal soha nem élnek nemi életet, emiatt nem született gyerekük sem – bár ez nem zárta ki, hogy szülők legyenek: több mint negyven gyereket fogadtak örökbe és neveltek fel.
Másoknak is a teljes önmegtartóztatást ajánlotta, de olyan szenvedéllyel, hogy az inkább parancsnak hangzott. Szó szerint bármit megfelelő eszköznek tartott, ami a céljai elérését segítette: nem mintha a körülmetélt férfiak nem tudnának örömet szerezni maguknak, de érzéstelenítés nélkül leműtötte a férfiak előbőrét (a fájdalom pedagógiai célokat szolgált), hogy a maszturbálás miatt ne menjenek testileg-lelkileg tönkre, sőt ne halálozzanak el. Megingathatatlanul hitte ugyanis, hogy a tevékenység halálos, és tegyük hozzá: 91 évet élt. A nők csiklóját karbolsavval vagy elektrosokkal kezelte, és akiknél ez sem hatott, azoknak bekötöztette a kezét, a kamaszoknak pedig azt ajánlotta, hogy viseljenek a nemi szerveiket hozzáférhetetlenné tévő kalitkát. Nemcsak az önkielégítést tartotta természetellenes, egészségtelen és bűnös dolognak, de a szerelmesek vagy a házastársak közötti szexet is tiltotta minden eszközzel.
Nincs székrekedés
Kellogg egészséges életmódjának másik alappillére a belek tisztasága volt. Különböző beöntéseket eszelt ki, amikkel a normális étkezéstől és a szextől megvont betegeket sanyargatta, sőt továbbfejlesztette a berendezéseket, hogy minél nagyobb adagokat kaphassanak a páciensek. A meleg vizes beöntést általában joghurt követte: félliternyit készítettek oda, egyik felét a beteggel szájon át itatták meg, a maradék pedig az emésztőrendszer másik végén jutott be, hogy javítsa a bélflórát. Kellogg szilárdan hitt a bélbaktériumok jótékony szerepében, és igyekezett étrenddel, illetve gyakori beöntésekkel szinten tartani a megfelelő csíraszámot.
Van helyette gabonapehely
A gabonapehely, amelyet Kelloggék több formában is piacra dobtak, minden szempontból megfelelt az alapelveknek: nem volt benne hús, sem olyan anyag, ami bűnös nemi vágyat gerjesztett volna (sőt, Kellogg nézete szerint még csökkentette is), és mivel teljes kiőrlésű gabonából készült, gazdag volt rostokban, azaz jót tett a beleknek is. John a testvérével együtt kezdte el gyártani a pelyheket 1897-ben, de a receptet illetően nagy vitába keveredtek. Az íztelen gabonát Will meg akarta cukrozni, hogy az emberek nagyobb kedvvel egyék és vegyék, míg a puritán John ezt hevesen ellenezte. Végül 1906-ban Will saját üzemet nyitott, és gyártani kezdte a cukros gabonapelyhet – ez a cég volt a mai Kellogg Company elődje.
Csak hogy még nagyobb legyen a botrány, később az is kiderült, hogy nem a Kellogg testvérek találták ki a gabonákból készült pelyhek ötletét, hanem dr. James Caleb Jackson még 1863-ban. Az általa granulának elnevezett terméket másolták le először Kelloggék, csak ők elmésen granolának hívták.
John Kellogg idővel elveszítette a szanatóriumi pozícióját, Floridába tette át a székhelyét, ahol egy másik szanatóriumot vezetett tovább. 1907-ben a Hetednapi Adventisták Egyházából is kizárták, másokkal pedig akkor került szembe, amikor fennen hangoztatta, hogy a „fajok keveredése” árt a génkészletnek, és a különböző rasszú embereket el kell különíteni egymástól. Kellogg 1906-ban Irving Fisherrel együtt létrehozta az eugenikával, emberi fajnemesítéssel foglalkozó Race Batterment Alapítványt, ami különösen annak fényében érdekes, hogy örökbe fogadott gyerekei közül hét afroamerikai volt.
Híres betegek, akik mindezt eltűrték
Akármilyen ellentmondásos életet is élt dr. Kellogg, hosszú élete során rengeteg követője lett. Könyveit tízezrek olvasták, a Battle Creek Szanatóriumba pedig olyan hírességek jártak, mint Amelia Earhart, vagy az első Tarzant alakító Johnny Weissmüller. Az autómágnás Henry Ford ugyanúgy elszenvedte a bizarr terápiákat, mint Amerika 27. elnöke, William Howard Taft, vagy épp Percy Grainger zeneszerző és zongoraművész. Még Vilhjalmur Stefansson és Roald Amundsen, azaz az északi sarkkör felfedezői is alávetették magukat Kellogg terápiájának, ahogy Irving Fisher közgazdász, George Bernard Shaw Nobel-díjas drámaíró, Thomas Alva Edison feltaláló és Sarah Bernhardt színésznő is.
Ha nehezen tudjuk elképzelni őket a szanatóriumban, érdemes megnézni Alan Parker Promenád a gyönyörbe című, rendkívül szórakoztató vígjátékát, ami Kellogg módszerét állítja pellengérre, Anthony Hopkinsszal a főszerepben.
