5 sztori a Bosszúállók kulisszái mögül, amit biztosan nem ismertél

Olvasási idő kb. 5 perc

Túl vagyunk a Marvel-filmeken, a Végjátékot egyszer már mindenki látta, akinek fontos volt. Általános elégedettség követte a sorozat zárását, pedig vannak olyan jó sztorik, amikről sokan nem is hallottak.

Bár az első kritikák méltatják a filmet, vannak máris károgók, akik elégedetlenek a lezárással kapcsolatban. Nemrég írtunk arról, micsoda hatalmas univerzumot zártak most le (vagy legalábbis egy nagy fejezetet belőle), és hogy az írók mekkora felelősséget vállaltak azzal, hogy a mozitörténelem legnagyobb történetfolyamának végére kitegyék a pontot. Hogy ezzel mindenki elégedett legyen, az majdnem lehetetlen (a Trónok harca íróinak például egyáltalán nem sikerült). Az viszont lehetséges, hogy összeszedjük az eddigi Marvel-filmek legőrültebb sztorijait a színfalak mögül!

1. A Vasembernek nem volt forgatókönyve

Figyelembe véve azt, hogy a Vasember az egész Marvel-univerzum legfontosabb alappillére, elég érdekes az, hogy a forgatás elején még forgatókönyv sem volt. Ez azért is kirívó, mert az amerikai stúdiók rendkívül szigorú szabályok közé szorítják a szkript kérdését.

A Marvel viszont még annyira nem tudta, mi lesz ebből, hogy elég tapasztalatlan és összeszedetlen módon forgatókönyv nélkül bízta meg a színészeket. Erről Jeff Bridges mesélt egyszer: „Nem volt forgatókönyvük, ember. Volt egy vázlatuk. Minden nap úgy kellett volna beállnunk a nagyjelenetekhez, hogy nem tudtuk, mit fogunk mondani.”

Ez mondjuk, elég ijesztő lehetett, főleg egy ekkora költségvetésű filmnél. A színész elmondása szerint nagyon kiakasztotta ez az egész, mígnem át nem keresztelte magában a projektet egy „200 millió dolláros diákfilmnek”, amiben mindenki „szart se csinál”.

A film egyszerű, de annál emblematikusabb mondatát, amikor Tony Stark azt mondja a sajtókonferencián, hogy„Én vagyok Vasember”, Robert Downey Jr. improvizálta. A Marvel fejesei szerint ez örökre megváltoztatta az egész univerzumot – akik látták a Végjátékot, azok pontosan tudják, hogy miért.

2. Amerika Kapitány terápiára járt

Amilyen spontán volt a Vasember, olyan gondos előkészületek előzték meg az Amerika Kapitányt. Legalábbis Chris Evans számára, aki miután elfogadta a szerepet, elkezdett terápiára járni, olyan komoly szorongással küzdött a ránehezedő teher miatt.

„Az első pár alkalommal nemet mondtam, azt hiszem, nagyon megijedtem, de minél többet beszéltem a családommal, annál jobban bátorítottak: »Chris, nem dönthetsz félelemből. Nagyon megbánnád«”. Végül Evans legyőzte a félelmeit, és jól döntött. Máskülönben kaptunk volna egy kissé félénkebb Amerika „Egy Kicsit Beszari” Kapitányt.

3. Az utolsó pillanat

Ha végigülted a Bosszúállók stáblistáját még 2012-ben, biztos emlékszel arra a jelentere, amikor a megfáradt csapat betér megtölteni a bendőt egy jó kis shawarmával a véres harc után. Ha azt hiszed, hogy ezt volt legegyszerűbb felvenni, lévén hogy tulajdonképpen csak egy pár jó étvágyú színész, pár jól kinéző tál shawarma, meg egy háttérben sepregető nénike kellett hozzá, nos, akkor nagyot tévedsz. A jelenet ötlete ugyanis a forgatás után jött, amikor a színészek már szanaszét széledtek, és legközelebb csak hónapokkal később, a világpremier napján voltak együtt, azaz 18 nappal a hivatalos bemutató előtt. A felvételt így tényleg az utolsó utáni pillanatra hagyták – amikor egyébként már más problémák is felmerültek.

Chris Evans például addigra szakállt növesztett a Snowpiercer – Túlélők viadala című filmje miatt. Mivel éppen a forgatás kellős közepén jártak, nem tudta levágni, és mivel a Marvel nem akart bajlódni a számítógépes animációval (Supermannel ellentétben), ezért Evansnek egy állkapocsprotézist kellett tartania az arca előtt.

4. Thomas nem akart gonosz lenni

A Hangya legfurcsább jelenete mindenképpen az, amikor Hangya és Fullánk összetűzésbe kerül a játékszobában, így amikor egy kicsinyítő/nagyító Pym-szérum a gyerek Thomas játékfigurájára hullik, az életnagyságúvá válik, szétrombolva a házat és összetörve egy rendőrautót.

Miután az alkotók rájöttek, hogy jobb lenne, ha nem egy szimpla kisvasútmodell nőne nagyra, hanem egy gyerekkori ikon, felkeresték a Thomas, a gőzmozdony jogtulajdonosait, hogy beletehetik-e az ominózus jelenetet a filmbe. Peyton Reed, a film rendezője így írta le a történteket:

„Meg kellett csinálnunk az egészet egy prezentációban a Thomas jogbirtokosainak. Hála égnek, beleegyeztek és viccesnek találták, de voltak kikötéseik.

Idézőjel ikon

Például senki nem lehetett kikötözve a mozdonyhoz, és senki nem menekülhetett Thomas elől.

Thomas pedig nem tehetett semmi olyat, ami által a gyerekek gonosznak érzékelhették volna.”

5. Vasember egy verdát adott Kapitánynak

Amikor elmész egy melóhelyről, talán illendő a legközelebbi munkatársaidnak (és a főnöködnek) egy-egy személyes ajándékot adni (és fordítva). Mondjuk, egy bögrét, rajta a „legszupibb munkatárs” címkével, vagy tollat, de akár virág is megteszi. Persze, ha tehetős vagy, akkor ajándékozz inkább egy személyre szabott oldtimer kocsit. (Különösen, ha az én kollégám vagy...)

Robert Downey Jr. a Végtelen háború és a Végjáték forgatása után ezt megtette: egy kocsit ajándékozott Chris Evansnek – lám, a filmen oly sokszor egymásnak veselkedő Vasember és Amerika kapitány a valóságban jó haverok.

Nem is „csak egy kocsi” volt ez, hanem egy 1967-es Camaro, ami „Amerika kapitány”-dizájnt kapott. Limitált széria, a „Steve Rogers Special Edition” névre hallgat. Mire jók a barátok!

+1. Macskaallergia

Ironikus, hogy a Marvel Kapitány szereplői közül egyetlen ember volt allergiás a Goose-ra, a kalandokban passzívan részt vevő macskára: Marvel Kapitány maga, azaz Brie Larson. Megpróbálta, erőlködött, harcolt az allergiája ellen, szinte a mérgezésig gyógyszerezte magát, de hiába volt ő a mindenható Marvel Kapitány, efelett nem tudott győzelmet aratni.

Mindenesetre a produkciónak igen komoly feladata volt, hogy jelenetről jelenetre elkülönítse őket egymástól. Végül kerítettek egy embert, aki folyamatosan ügyelt arra, hogy a két sztár ne legyen együtt. Ám ha a forgatókönyv mégis megkövetelte, ez a „macskafelügyelő” rögtön ott termett, hogy illedelmesen eltessékelje a macskát és fertőtlenítse a színésznő bőrterületét, ami érintkezett a macskaszőrrel.

Mindez pedig megmagyarázza, miért lett Nick Fury nagy haverságban Goose-zal, hogy aztán a szemével fizessen Marvel Kapitány allergiájáért.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Charlie Simms
Charlie Simms
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ebben az esetben vissza kell fizetni a nyugdíjat

Hiába érkezett meg a nyugdíj a bankszámlára, bizonyos esetekben utólag vissza kell fizetni. Ez akkor fordulhat elő, ha kiderül, hogy az érintett nem volt jogosult az ellátásra, vagy csak kisebb összeg járt volna neki.

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.