Idén is listán a világ 10 legjobb étterme!

Olvasási idő kb. 3 perc

Nem egyszerű a világ legjobb tíz étterme közé kerülni. Nem csak az ízek terén kell megfelelnie annak, aki fel akar kerülni a legfontosabb gasztrolistára, fontos a kiszolgálás, a környezet és az egyéniség is.

A Trip Advisor idén is összeállította a világ legjobb éttermeiből álló listáját milliónyi felhasználói vélemény alapján. Ezek a helyek a minőségük, illetve a dolgozóik odaadása és kreativitásának köszönhetően jutottak be a top 10-be. Mi mindet kipróbálnánk!

10. David’s Kitchen

Csiangmaj, Thaiföld

Séf O, a David’s Kitchen hajóját irányító kapitány farmerben, pólóban és ihletett kiáltások közepette alkot a konyhában. Legszívesebben marhahússal dolgozik, burgundi marhájának szószát például 50 liternyi alapanyagból készíti, ami egy 48 órás folyamat alatt 10 literesre sűrűsödik.

9. The Grove

Auckland, Új-Zéland

A The Grove modern új-zélandi fogásokat kínál egy kis francia csavarral, ételei az évszakokkal együtt változnak, és gondolnak mind a vegetáriánusokra, mind a vegánokra is. 2004 óta Auckland és a világ egyik legjobb éttermeként várja a vendégeit a város szívében a Szent Patrick-katedrális mellett.

8. Crespi

Orta San Giulio, Olaszország

A Crespi séfje, Antonino Cannavacciuolo munkájával életének fontos pillanataira reflektál felhasználva a dél-olasz tradíciókat, különös tekintettel Nápolyra és az Orta-tó környékére, ahonnan származik. 

7. TRB Hutong

Peking, Kína

A Pekingben található TRB Hutong a helyi alapanyagokkal ötvözött kortárs európai konyha különlegességeit kínálja a vendégeinek. Az étterem egy Csing-dinasztiabeli templom épületében kapott helyet.

6. La Colombe

Constantia,  Dél-afrikai Köztársaság

A La Colombe a Dél-afrikai Köztársaság ikonikus étterme. Scot Kirton séf elképzelései szerint az ázsiai és a francia konyha ízeit ötvözik a szezonális alapanyagokból készült ételek megalkotásánál. Ráadásul az étteremben a vegetáriánusoknak sem kell aggódniuk, hogy éhesek maradnak.

5. Benazuza

Cancún, Mexikó

A molekuláris gasztronómia művészetét is gyakorló mexikói Benazuza a spanyol séf, Rafael Zafra keze alatt vált a világ egyik legjobb éttermévé, ahol ebédelhetsz és vacsorázhatsz is. Az ételek és különleges koktélok nagy része hagyományos mexikói alapanyagokból készül.

4. Sat Bains

Nottingham, Egyesült Királyság

A notthingami Sat Bainsben testközelből tapasztalhatod meg egy kiváló konyha működést, ugyanis a séftől csak egy bárpult választ el, ezért az ő kezéből egyenesen eléd kerülnek az ételek. Megkóstolhatod a szezonális hozzávalókból készült hétfogásos menüt 95 fontért, vagy a tízfogásosat 135 fontért.

3. El Celler de Can Roca

Girona, Spanyolország

A három Roca testvér 2009-ben nyílt étterme, az El Celler de Can Roca szüleik Girona közelében található étterméből vált ki. A fiúk ezen a környéken nőttek fel, itt sajátították el édesanyjuk főzőtudományát. Ételeiket az avantgárd és a freestyle fúziójában készítik el, amikben örökségük ízei is megjelennek.

2. Martin Berasategui

Lasarte, Spanyolország

A lasartei Martin Berasategui egy a névadó séfjének és tulajdonosának tíz Michelin-csillagos étterme közül. Az étlapon az elmúlt huszonhárom év legjobb fogásai közül válogathatsz, megkóstolhatod a helyi jellegzetesség, a gazpacho egy izgalmas verzióját álsügérrel és tormával, a 2017-es grillezett tőkehalat kókusszal, vörös curryvel és borotvakagylóval, vagy időutazást tehetsz 1995-be, hogy kipróbáld a vaníliás almás pitét nagyi Smith sörbetjével.

1. Au Crocodile

Strasbourg, Franciaország

A Strasbourgban működő Au Crocodile egy Micheline-csillagos séffel, Franck Pelux-val büszkélkedhet. Az étlapra olyan ételek kerültek, mint a szarvassült céklával és borsmártással, a buggyantott fogas krumpli mousse-szal és savanyú káposztával, illetve a kenyérhéjban tálalt tengeri keszeg kandírozott zellerrel és vajmártással.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.