Kukorica- vagy búzalisztből készüljön a tortilla?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hernando Cortez a búzában hitt, de nem biztos, hogy érvei kiállták az idő próbáját. A "tortilla" nevet mindenesetre neki köszönhetjük.

Az egészen biztos, hogy a kukorica tortilla jött előbb. Egy Mexikó étkezési szokásait vizsgáló ételtörténész azt mondja, a kukoricalisztből készült tortilla immár több ezer éve képezi szerves részét a mezoamerikai mindennapoknak. A kontinensre 1519-ben megérkező Hernando Corteznek is feltűnt az aztékok által kedvelt lapos kukorica kenyér, a „tlaxcalli”, aztán  jó hódítói szokás szerint rögtön át is nevezte tortillának, azaz pici sütinek. Innen tehát a név. 

Emberi fogyasztásra alkalmatlan

Egy másik ételtörténész, Melissa Guerra elmondása alapján úgy tűnik, ez idő tájt jelent meg a búzalisztből készült variáció, a spanyolok ugyanis nemes egyszerűséggel emberi fogyasztásra alkalmatlannak ítélték a kukoricából készült kenyérféléket. Emellett a különféle keresztény tradíciók is a búza mellett szóltak. Később, a spanyol inkvizíció elől menekülő zsidók érkeztek a térségbe. Ők a mai Texas területén telepedtek le, és szintén a búzalisztből készült tortillák mellett tették le a voksukat.

Manapság a határvidék az, ahol egyértelműen a búzalisztes változat az elterjedtebb, délebbre haladva egyre inkább a kukorica tortilla dominál, míg az Egyesült Államokban, bár még a búzaliszt a népszerűbb, egyre nagyobb teret nyer az eredeti recept. A Food & Wine összegyűjtötte, melyek azok az ételek, amelyek esetében egyértelmű, milyen alapanyagból kell, hogy készüljenek.

Reggeli taco

Egy jól megrakott taco esetén mindig jobb választás a búzalisztből készült tészta. A reggeliként kínált változatok pláne tele vannak pakolva, egy paradicsommal, babbal, tojással, és rengeteg salsával roskadásig töltött taco darabokra hullana, vagy pillanatok alatt átázna, ha kukoricaliszttel próbálkoznánk.

Al Pastor taco

Az al pastor Mexikóváros meghatározó taco variációja. A libanoni gyökerekkel rendelkező taco sült disznóhússal, hagymával, korianderrel, limemal és ananásszal készül, és tradíció, hogy kukorica tortillán tálalják.

Baja hal taco

A Baja halas taco valamilyen fehér húsú halból, roppanós káposztából, limeból, és kukorica tortillából áll össze ínycsiklandozó egésszé. Egy brutálisabb tacohoz képest ezt könnyedebb ízvilág jellemzi, éppen ezért jobb választás az egyedibb ízű kukoricaliszt, ami kiválóan illik a halhoz és a limehoz, és a három darab hozzávaló nem is feszíti szét a tésztacsomagolást.

Burrítók

Az Egyesült Államokban elképesztő népszerűségnek örvendő, amerikai foci meccsek félidejében két pofára zabált burrítók hatalmas, búzalisztből készült tortillákkal készülnek. És ez esetben szükség is van az ütésálló csomagolásra, egy kukorica tortillának esélye sem lenne a rizs, bab sajt, valamilyen hús, salsa, guacamole, és saláta felhasználásával készült brutális töltelékkel szemben. 

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Karáth Péter
Karáth Péter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.