Íme a szezon négy legmenőbb táskája

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kutatások szerint kevesebb klasszikusba és több vidám, feltűnő táskába fektetünk be.

A Lyst legfrissebb kutatása hívja fel a figyelmet arra, hogy mennyire megváltoztak a vásárlói szokások az elmúlt időszakban. A tehetősebb táskarajongók például már nem az “időtlen”, a “klasszikus”, illetve a “mindennap bevethető” jelzőkkel ellátott táskákra költik a pénzüket, inkább a vidám színek és szokatlan formák felkapottak az utcai divatban – írja a Refinery29.com.

Alig pár hete léptünk be az új évbe, de az e-kereskedelemre specializálódott platform máris kiszúrta, hogy melyik az a négy tétel, amire feltűnően sokan kerestek rá és vettek meg a közelmúltban. A Lyst szerint a Loewe színes ‘Elephant' táskájára (1380 euró, kb. 427 ezer forint) kiemelkedően nagy az érdeklődés, így akár még a 2017-es év egyik nagy befutója is lehet a táskapiacon. A mókás kiegészítőre már az év első 10 napjában 307 százalékkal többen kerestek rá és 128 százalékkal többen tették be a kosarukba, mint általában.

Állítólag ez lesz az év slágere.
Fotó: Christian Vierig / Getty Images Hungary

A második helyen végzett Anya Hindmarch meggypiros, szemekkel díszített erszénye, (250 euró, kb. 77.400 forint) amire 222 százalékkal többen kerestek rá és 80 százalékkal nagyobb volt rá a kereslet. Sophie Hulme leginkább a strukturált, egyszínű kézitáskáiról ismert, épp ezért meglepő, hogy 103 százalékkal nőtt meg a keresések és 56 százalékkal a vásárlás a csíkos, cukorkaszínű táskára, amiért 524 eurót, kb. 162 ezer forintot kérnek a márkánál. A lista negyedik helyére került Sophie Anderson, akinek ‘Adorada' néven futó, kör alakú, pomponos táskájára 47 százalékkal többen gugliztak rá és 29 százalékkal többen szerezték be az év elején. A strandtáskának látszó kiegészítő 199 euróba, kb.61.600 forintba kerül.

Sokan keresik az Anya Hindmarch féle 'szemes' táskát is.
Fotó: facebook.com/AnyaHindmarch

Ezekben a táskákban azonban van néhány közös vonás: élénk színűek, játékos részleteket rejtenek és szokatlan formájúak. A Lyst elemzői úgy vélik, hogy ez nem véletlen, mivel az elmúlt két szezonban több márka, köztük az Anya Hindmarch, Jeremy Scott és a Marc Jacobs is épített be ilyen fiatalos és vidám táskát (smiley arc, szivárvány vagy közúti táblák) a megszokott örökzöld fekete vagy barna táskák mellé De még az olyan klasszikus luxusmárkák is beszálltak a játékba a tavalyi évben, mint a Loewe és a Mulberry, akiknek táskáit mindig jó befektetésnek tartják a szakmában.

Íme a Sophie Anderson féle pomponos táska.
Fotó: Facebook.com / Sophie Anderson

“A 2016-os év elején a vásárlóink inkább Instagramon menő táskákba fektettek be. Népszerű volt a Chloé ‘Faye' táskája, a Mansur Gavriel vödörtáskája és a JW Anderson féle piercinges táska. Bár az ilyen típusú táskák egy darabig nagyon népszerűek, kevéssé praktikusak. A legkeresetebbek a semleges árnyalatok (fekete és barna) és az aránylag olcsó táskák voltak" – elemezte a tavalyi évet Sophie Hay, a cég vezető munkatársa.

Sophie Hulme cukorka színű táskájára is sokan keresnek rá.
Fotó: Gilbert McCarragher / Facebook.com / Sophie Hulme

A szakember kizárólag a külsőségeknek tudja be a váratlan drámai változást, mivel szerinte ezeket a feltűnő kiegészítőket csupán vásárlási és nem befektetési szándékkal szerzik be a vásárlók. Ezeknél az aktuális divat által irányított trendeknél ugyanis az emberek pontosan tudják, hogy melyik tervező melyik táskájára kíváncsiak, míg a klasszikus táskák esetében az emberek hajlamosak többet böngészni, mielőtt elköteleznék magukat és befektetnének.

Hay szerint a 2017-es év bőven tartogat meglepetéseket a divatiparban, mivel ilyen tartalmas év után, mint amilyen a 2016-os volt, az emberek valami lazábbra és vidámabbra vágynak, ezért várhatóan érdemes lesz beszerezni egy-két ilyen játékosabb kiegészítőt a következő szezonra.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.