Elhunyt Sonia Rykiel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A francia tervezőnő 86 éves volt, 15 éve küzdött Parkinson kórral.

Fotó: Serge BENHAMOU / Getty Images Hungary

A különleges, színes kötött ruháiról és vidám szettjeiről ismert francia tervezőnő, Sonia Rykiel 86 éves korában elhunyt – írja a Vogue. Élete utolsó 15 évében Parkinson kórral küzdött, melyről először csak 2012-ben beszélt, addig nem akart vele nyilvánosság elé állni: utána viszont könyvet is írt a nehezen diagnosztizálható betegségről, "N'oubliez pas que je joue", azaz "Ne feledjétek, játszom" címmel. (Egyébként talán kevesen tudják, de Rykiel több könyvet is írt.)

A tervező 1930. május 25-én született, karrierjét 1948-ban kezdte kirakatrendezőként, majd első terhessége alatt jött rá, hogy forradalmasítani akarja a divatot, akkor ugyanis nem talált magának megfelelő pulóvert, így férje kötött pulcsiját volt kénytelen hordani. 1962-ben jött el számára az áttörés, amikor "Poor boy" (szegény fiú) névre hallgató, hosszú ujjú, teshtezálló kötött pulóvere sztár lett. 1963 decemberében az Elle az akkoriban tinisztár Francois Hardy-t tette címlapra Rykiel pulcsiban és innen már nem volt megállás.

Mégis csak akkor vált igazán elismertté a párizsi tervezői szcénában, amikor megnyitotta első butikját 1968-ban a "bal parton", azaz a Szajna bohémokkal, hippikkel, művészekkel teli oldalán. Vásárlói között tudhatta Brigitte Bardot-t, Catherine Deneuve-öt és Audrey Hepburnt is. 2009-ben, 40 évnyi, a francia divatért végeztt munkásságáért megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjét, bár akkor már nem ő tervezte a Rykiel-ház kollekcióit. Élete végéig márkája tiszteletbeli elnöke maradt, jelenleg Julie de Libran a mindig párizsi divathéten felvonultatott ready-to-wear kollekciók tervezője.

Galéria ikon

24

Galéria: Sonia Rykiel munkái
Fotó: Daniel SIMON / Getty Images Hungary
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.