Csak egyszerűen: sajtos-spenótos nokedli

Olvasási idő kb. 1 perc

A nokedli sem csak tojással jó!

Maradékhasznosításnak vagy egyszerű, hétköznapi fogásnak is nevezhetjük. A lényeg, hogy a maradék galuskának nem kell a kukában landolnia, hanem kap egy jó kis tejszínes, fokhagymás spenótot, jó sok sajtot, és már mehet is a sütőbe. 20 perc múlva kész is a finom vacsora. 

Fotó: Katuci

Hozzávalók:

maradék galuska, vagy egy új adag 2-3 tojásból 
45 dkg fagyasztott krémes parajpüré (a natúr változatot vegye)
2 gerezd fokhagyma
2 dl zsíros tejszín
15 dkg sajt (pl. cheddar)
só, bors,
olaj

  1. Ha nincs maradék galuska, így is készíthet: 2 tojást elhabarunk 2 evőkanál vízzel és egy nagy csipet sóval. Apránként, folyamatos keverés mellett hozzáadunk annyi lisztet, hogy jó galuskatésztát kapjunk. (Már nem folyik, de nem is kell kőkeménynek lennie, szépen szakadjon, ha lefolyatjuk a kanálról, ehhez kb. 15 dkg.) Forrásban lévő sós vízbe szaggatjuk, és ha feljön a galuska a víz tetejére, leszűrjük.
  2. A felengedett spenótpürét fazékba tesszük, belepréseljük a fokhagymát, sózzuk-borsozzuk, és felforraljuk. Ekkor hozzáadjuk a tejszínt, ismét felforraljuk.
  3. A tejszínes spenótot levesszük a lángról, beleforgatjuk a leszűrt nokedlit, olajozott tűzálló tálba szedjük, és megszórjuk a lereszelt sajttal. (Eddig a lépésig akár előző nap is elkészítheti, másnap pedig mehet a sütőbe.)
  4. 20 percre betesszük a 200 fokos sütőbe, forrón tálaljuk. 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Barta Katalin
Barta Katalin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!