Kabátot venne? Nem lesz könnyű.

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Pedig sokféle van: meleg télikabátot pont nem találtunk, de szép átmeneti darabokból van egy pár.

Lassan vége az ősznek és még mindig nem találta ki, mit venne fel szívesen tavalyi kabátja helyett? Pedig nagy a választék, csak nincs sok újdonság: továbbra is kaphatók pufidzsekik, tollkabátok, fekete, szürke és bézs szövetkabátok, de ballonkabátokkal és műbőr dzsekikkel is el vagyunk látva. Színes kabátokból idén már kevesebb van, de több a bunda és a katonazöld parkák sem tűntek el. Már csak az a kérdés, tényleg szüksége van-e új kabátra idén, illetve ezek közül melyik az, ami önnek legjobban áll/tetszik. Mi mutatunk pár lehetőséget a hajtás után.

Asia Center

Az Asiában egyértelműen a fekete, bézs, fehér és bordó színekben kapható filckabát, vagy inkább kardigán volt: 4500 forint, de ez nem látszik rajta élőben, nem tűnik olcsónak. 4900 forintért már kombinált színekben vehetünk kicsit vastagabb verziót, szerintünk ez mindenképp megéri. Vékony tolldzsekik is kaphatók különféle mintákkal, ilyet többeken láttunk már a városban, ha jól öltözik fel mellé az ember, kifejezetten csinos tud lenni – viszont közel 9 ezer forint. Parkát is kap, nagy méretekben is, ezekért már 12.900 forintot kell otthagyni, de sima fekete szövetkabátot (ami jó meleg a látszat ellenére) már 8500 forintért vehet. A felhozatal nagyjából itt a legolcsóbb, igaz, tolldzsekikben a Decathlon is erős (és olcsóbb), parkákat meg a legtöbb helyen kábé 13 ezerét árulnak.

Galéria ikon

48

Galéria: Boltkörkép: őszi-téli kabátok 2015
Fotó: divany.hu

Háda

Furcsa, de október elején a Pólus Center Hádájában nem voltak kabátok, csak pár dzseki, meg főleg blézerek. A műbőr dzsekik valószínűleg sose fognak elfogyni a boltokból és turkálókból (pedig nem hiányoznának), de vicces blézerekből is van egy pár, ami viszont máshol hiánycikk. Egy igazán szép ballont is találtunk, extranagy méretben, ami másnak pont jó hír lehet.

Galéria ikon

48

Galéria: Boltkörkép: őszi-téli kabátok 2015
Fotó: divany.hu

C&A

Itt még az Asiánál is olcsóbb a parka, 9990 forintból kijön: ha eddig nem vett volna ilyen kabátot, de szeretne, most egész olcsón megúszhatja. Idén úgy tűnik, tényleg a bundákat próbálják meg divatba hozni a fast fashion márkák, ez néha egész fura vadhajtásokhoz vezet: például a galériában látható 16.990 forintos, birkaszerű C&A kabátra először azt hittük, köntös. Mondjuk lehet, hogy tényleg az. Ugyanennyiért vehet viszont szép szürke szövetkabátot is, és kicsit olcsóbban elegáns bézs, derékon megkötős kabátot is, amit viszont még jócskán át kell szabatnia, ha 160 centi magas.

Galéria ikon

48

Galéria: Boltkörkép: őszi-téli kabátok 2015
Fotó: divany.hu

H&M

A H&M-ben hatalmas a kínálat elegáns és trendi szövetkabátokból, de ha tányleg szép anyagból készült, jól szabott darabra vágyik, készüljön 20-30 ezer forinttal: azalatt is lehet itt kabátot találni, de nem a legjobb minőségben. 40 ezerért akár Kim Kardashiannek is öltözhet, de vicces bundát 18 ezerért is kap.

Galéria ikon

48

Galéria: Boltkörkép: őszi-téli kabátok 2015
Fotó: divany.hu

Reserved

A galéria rögtön egyik kedvencünkkel nyílik, mely tökéletes, ha nem tudja eldönteni, rózsaszín vagy szürke kabátot venne. Kapni még sárga kabátot, mely igazán üde színfolt a sok fekete közt és műbőr ujjú szövetkabátot is, ami viszont már 2013-ban is ciki volt. Ezeken kívül főleg oversized szabású, jónak tűnő, aztán mégis sehogyse álló kabátokat találtunk, átlag 25 ezer forintért.

Galéria ikon

48

Galéria: Boltkörkép: őszi-téli kabátok 2015
Fotó: divany.hu

Mango

A Mangóban szép, de drága a felhozatal: jobban mondva általában szép. 38 ezer forintért alábbi kabátot kapja meg, élőben tényleg csinos, de ha belenéz a galériába, talál még ilyen árért olyan vékony, állatmintás átmeneti kabátot, ami nem lett a kedvencünk. Viszont a 23 ezer forintos sárga verzió ismét meggyőző, szóval azt hiszem, elmondható: sokféle stílusban készül a télre a Mango.

Galéria ikon

48

Galéria: Boltkörkép: őszi-téli kabátok 2015
Fotó: divany.hu

Zara

Ha még a Mango se elég drága, irány a Zara! A képen látható csodaszép kabát 48 ezer forint, a nyakánál lévő szőr nagyon meleg, viszont rövid és vékony, szóval nem tudom, milyen időben hordható, de azonnal levett a lábamról. Nem úgy a 43 ezer forintos férfikabátszerűség (a galériában megnézheti), amihez hasonlót turkálóban is beszerezhet. A legegyszerűbb szürke gyapjúkabát is 33 ezer forint, de sárga szövetkabátot már 23 ezerért is kap!

Galéria ikon

48

Galéria: Boltkörkép: őszi-téli kabátok 2015
Fotó: Dívány

Összességében...

Úgy néz ki, hogy a sárga szövetkabát lesz a tél trendje, illetve az évek óta divatban tartott, szofisztikált teveszín és bézs szövetkabátok is trendinek számítanak még. Ha sportosabb stílusban utazik, továbbra is a zöld parkákat tudjuk ajánlani, illetve a rövid tolldzsekiket, melyek most mintás verzióban menők. A pasztellszínű szövetfelöltők viszont úgy tűnik, kimentek a divatból, inkább tegye el őket és vegyen rózsaszín vagy kék kabátja helyett szürkét, esetleg sötétkéket. Csak egy tipp, de ha a drágább kabátok közül nézett ki valamit, várjon december 27-ig, akkor valószínűleg már féláron megveheti. Ha pedig fázós, akkor ne vacakoljon a ballonokkal és a vékony anyagú, nőies darabokkal, hanem vegye elő jól bevált tollkabátját és kezdje nyugodtan hordani.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.