Ezek a legidiótább konyhai tárgyak

Olvasási idő kb. 2 perc

Megérett az emberiség a pusztulásra: keksztartó egy darab keksznek, paradicsomtartó egy paradicsomnak, mindez kemény ezresekért.

Ha azt hitte, hogy a műanyagedény-szett piacon önnek már nem tudnak újat mutatni, akkor bizonyára nem látta még a legújabb irányt. A köralakú vagy sima négyszögletes dobozok ideje lejárt. Itt az újdonság, ami szerint a fél citromot tegye fél citrom alakú tartóba, a paradicsomot pedig a paradicsom alakú műanyagba, és akkor még az óvszerre hajazó banántartóról, vagy a félavokádó-tetőről nem is szóltunk. 

A gyümölcsök és zöldségek többségét úgy találta ki a természet, hogy legyen rajtuk védőréteg, vagyis héj. Csakhogy, mint azzal most szembesültünk, a civilizáció már túlhaladt ezen az állásponton, és emberek tömegeinek okoz problémát, hogy a banán esetleg megnyomódik, és barna folt lesz a héján. Mint ahogy azt is most tudtuk meg, hogy valamiért nem megfelelő dolog egy almát csak úgy lerakni a pultra, pláne az uzsonnásszatyorba/kosárba.

Sokaknak tehát nem elég a természetes védelem, ekkor jönnek a műanyagok.

Van ugye a sima banántartó. Egy-két éve már ezen is eltűnődtünk a szerkesztőségben, hogy vajon hányszor kerül olyan helyzetbe az ember, hogy renitens, nem szabvány görbületű/méretű banánt vesz, és akkor aztán jön a bosszankodás, hogy hiába a doboz, mégsem ússzuk meg,  hogy megnyomódott a banán a táskában. Bár őszintén szólva, még most sem vagyunk biztosak benne, hogy nem barnul meg egész nap abban a műanyag dologban.

Na de most lépett egyet a tudomány, és láttunk egy...hát...igazán nem túl gusztusos darabot. Persze ez is izlés kérdése, lehet, hogy sokan vannak, akik kifejezetten örömmel szállítják banánjukat egy átlátszó dildóban, furcsa asszociációkat kiváltó dobozban.

De még ennél is kínzóbb kérdés, hogy ki tesz el a hűtőbe egy árva szem paradicsomot (vagy az összeset, egyenként, 1500 forintos dobozokban???), és ki rak tetőt a fél avokádóra? Ahogy egyszemélyes kekszhordó műanyagdoboz nélkül is leéltünk életünk javát, igaz volt, hogy törött keksz jutott uzsonnára, de a törés ellenére ugyanolyan íze volt mint az egész darabnak.

A Dailymail összeszedte és most mi is megmutatjuk a galériában, hogy melyek a legújabb és legmenőbb műanyag dobozok. Ha megrendelné, linkeket is talál a galériában.

Galéria ikon

6

Galéria: Furcsa műanyagok
Fotó: Lakeland

Teljesen felesleges konyhai kütyükről már írtunk korábban is, azt a válogatást itt találják.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.