Egy quiche varázslat - gluténmentes, paleo, vegán pite-pizza

Olvasási idő kb. 3 perc

A franciák imádják ezt a laktató, krémes-omlós sós tortát - Steiner Kristóf pedig megmutatja, hogyan lesz belőle reformkaja.

Amikor életemben először kínált nekem egy kedves hölgy spenótos quiche-t egy budapesti kávézóban, meggyőződésem volt, hogy azt akarta mondani: „kis spenótos”, csak véletlen felcserélte a szavakat – így jeleztem is neki, hogy inkább valami nagyobb falatra vágyom. Aztán rámutatott a vitrinben ékeskedő „sós tortára”, én pedig éreztem: ez szerelem első látásra.

Azóta minden alkalmat megragadok, a quiche fogyasztásra, bár amióta vegán vagyok, ez gyakorta ütközik akadályokba – az eredeti francia recept ugyanis a tojástól áll össze, és alaposan megpakolják sajttal.

Engem azonban nem olyan fából faragtak, hogy hátat fordítsak az egyik kedvenc kajámnak – a Született Feleségek Bree Van De Kampjének inspirációja nyomán született mini quiche-em is remek parti falatka, de be kell vallanom, hogy nem is fogható eme mesés, krémes, laktató, mégis könnyű, és full-egészséges nagytestvéréhez.

Fotó: Steiner Kristóf

Ahogy azt az efféle alapkajáknál már megszokhatta a nyájas konyhatündér olvasó, elmesélem az alap-receptet, aztán pedig mindenkinek a kreatív fantáziájára bízom a folytatást – én ezúttal édesburgonyás-gesztenyés változatot sütöttem, fűszeres lilakáposztával megfejelve.

Az alap hozzávalói

15 deka szárított paradicsom
15 deka kesudió, mandula, vagy dió, esetleg ezek keveréke
10 deka zabpehely
5 dkg őrölt lenmag (bio boltokban kapható)

A töltelék hozzávalói

Egy csomag (25-30 deka) tofu (akár füstölt, vagy paprikás is lehet)
1 nagy fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
3 púpos evőkanál csicseriborsó liszt (ettől fog összeállni)
1 púpos evőkanál élesztőpehely (ez adja a kellemesen sajtos ízt)

...és itt jön a turpisság, mert hogy ízléstől, idénytől függően készülhet mondjuk...
3-4 nagy szem céklával, vagy 3 nagy szem édesburgonyával, esetleg 1 fej sütőtökkel, de egy jó nagy marék sárgarépa, vagy fehérrépával kevert krumpli és karalábé is mesés választás – és persze ezek változó arányú keverékével is lehet próbálkozni

Ami a fűszereket illeti, a só és bors alap, emellett minden quiche-típushoz lehet harmónizáló ízvilágot választani: az édesburgonya, répa, és sütőtök remek téli fűszerekkel, mint egy csipet fahéj, szerecsendió, szegfűszeg, de a keleti ízesítés is jól áll nekik: őrölt koriander mag, kömény, és kurkuma. A céklának, krumplinak, fehérrépának jó barátja a kakukkfű és a rozmaring, a karalábé pedig kaporral fergeteges – gondoljunk csak a töltött karalábéra.

Fotó: Steiner Kristóf

1. Az alap elkészítése...

...roppant egyszerű: minden hozzávalót bedobok a konyhai robotképembe (abba a tartály-szerűbe, aminek nagy kaszabolókések pörögnek az alján), és addig nyomatom a gombot, amíg morzsás állagú, tapadós masszát kapok. Ha nem áll össze magától, olívaolajjal lazítom kicsit. Mindezt egy kapcsos tortaformába nyomkodom úgy, hogy pereme is legyen (de nem tragédia, ha nem ér a tetejéig)

2. A töltelék elkészítése...

...sem túl komplikált: a választott zöldség-hozzávalókat a hagymával és fokhagymával együtt kockákra vagdosom, hogy gyorsan megpuhuljanak, majd forró vízben kifőzöm őket. Szűrés után (a levet tessék elrakni, isteni leves lehet belőle) ezt is a robotgépbe dobom a tofuval, és a többi hozzávalóval, majd ha sűrű, homogén krémet kaptam, rákanalazom a tészta-alapra. Extra tipp: aki cifrázni szeretné, még 10 deka (főtt, vagy fagyasztott) borsóval, vagy zöldbabbal is feldobhatja a krémet, de ezt már nem kell ledarálni elég belekeverni a masszába.

3. Mindez mehet be a 190 fokra melegített sütőbe, jó 50 percre. Ha a teteje a korai pirulás jelét mutatná, lazán le lehet takarni egy sütőpapírral.

Fotó: Steiner Kristóf

4. A „topping” lehet sülthagyma, pirított magvak, zöldhagyma, vékonyra vágott gillzöldségek – mondjuk cukkíni, vagy padlizsán, de én vallom, hogy a vörösborban, egy nagy kanál áfonyalekvárban, fahéjjal, babérlevéllel szinte málósra főtt lilakáposztánál nincs pocakmelengetőbb, ilyenkor, télvíz idején – és pont annyi idő alatt készül el fedő alatt, közepes lángon, amíg a quiche készre sül.

5. 20-30 percet hagyom hüldögélni egy sütőrácson, majd egy vajkéssel felszerelkezve, óvatosan leválasztom a tortagyűrűt, és voilá, a quiche készen áll arra, hogy franciás eleganciájával elbűvölje a nagyérdeműt.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Steiner Kristóf
Steiner Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.