Tortilla: a spanyolok krumplis omlettje

Olvasási idő kb. 2 perc

Igazi, jól variálható, mutatós kocsmakaja, és csupa olyasmi kell bele, ami amúgy is mindig van otthon.

Spanyolországban nyaralóknak ismerős és kötelező étel. Szinte minden kocsmában találkozhatunk vele. Millióképpen variálható. Készülhet simán, de ízlés szerint tehetünk bele kolbászt, sonkát, petrezselymet, spenótot, amit csak szeretnénk.

Fotó: Katuci

Szép kis szeletekre vágva tálaljuk, kínáljunk mellé olajbogyót, kolbászfalatkákat, sört vagy bort. Kiváló vendégváró étel, az sem baj, ha kihűl. A maradékból még zsemlébe is tehetünk, ha nem számoljuk a kalóriákat.

A legjobb pedig, hogy olyan hozzávalókból készül, amit mindig tartunk otthon.

Hozzávalók:

50 dkg burgonya
6 tojás
1 nagy fej vagy két kisebb hagyma (lehetőleg fehér vagy 4-5 mogyoró)
olaj
só, bors

  1. A burgonyát megtisztítjuk, vékony (3-4mm vastagságú) szeletekre, félkörökre vágjuk.
  2. Egy serpenyőben bőséges mennyiségű (1,5 dl) olajat hevítünk. Hozzáadjuk a finomra vágott hagymát, megsózzuk. Közepes lángon üvegesre pároljuk, majd rádobjuk a krumplit. Nagyjából 15 perc alatt készre puhítjuk, pirítjuk a burgonyát. (Figyeljünk, hogy ne essen szét.) Kiszedjük egy tálba, felitatjuk róla a felesleges olajat. A serpenyőben maradt olajat kiöntjük.
  3. A tojásokat elhabarjuk a sóval és a borssal, összekeverjük a krumplival.
  4. A serpenyőben ismét olajat melegítünk, beleöntjük a krumplis tojást. Alacsony-közepes lángon 8-10 percig sütjük. Ha az alsó fele már átsült, és a teteje is kezd összeállni, de még nem dermed meg, ráborítunk a serpenyőre egy nagy tányért. A serpenyőt visszafordítjuk, kicsi olajat öntünk bele. A tányérról ügyesen visszacsúsztatjuk a lepényt az edénybe, 2-3 perc további sütés következik.
  5. 10 percig hagyjuk állni, langyosra hűlve vagy akár hidegen is tálalhatjuk.
Fotó: Katuci
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Barta Katalin
Barta Katalin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.