Jól behűtött meggyleves kánikulára

Olvasási idő kb. 1 perc

A hideg gyümölcslevesek nemcsak hűsítenek, de a folyadék-utánpótlást is segítik. Itt egy alapváltozat, mondjuk hétvégi ebédnek.

A nyár a hideg gyümölcslevesek szezonja: készülhetnek almából, körtéből, őszibarackból, meggyből, vagy akár a családtagok kedvenc gyümölcseiből összeválogatva is. Alaposan lehűtve remekül hűsítenek, segítik a folyadék-utánpótlást, nagy kánikulában akár könnyű vacsorának is bevethetők. Most az alap meggyes változatot mutatjuk.

Fotó: Ötvös Zsuzsanna

Hozzávalók:

  • 60 dkg meggy
  • víz
  • 3-4 karika kezeletlen citrom
  • 1 rúd fahéj vagy 1 kk. őrölt fahéj
  • nádcukor vagy méz, ízlés szerint
  • 1 púpos ek. kukoricakeményítő
  • 2 dl habtejszín

Elkészítés:

1. A meggyet felöntjük annyi vízzel, amennyi jó bőven ellepi. Beledobjuk a citromkarikákat, a fahéjat és a cukrot vagy mézet ízlés szerint – én három evőkanálnyi nádcukrot tettem bele. Felforraljuk, és szűk 10 percig gyöngyözve főzzük.

2. A keményítőhöz hozzáadunk egy kevés habtejszínt, csomómentesre keverjük, majd hozzáadjuk fokozatosan a maradék habtejszínt is. A keményítős habtejszínhez hozzáadunk egy evőkanálnyi a leves forró levéből (azaz hőkiegyenlítünk), majd lassan, kis sugárban hozzáöntjük a leveshez.

3. Forrásig melegítjük ismét a levest, és ha kell, még igazítunk plusz cukorral vagy mézzel az édességén. Jól behűtve tálaljuk.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Ötvös Zsuzsanna
Ötvös Zsuzsanna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.