Háromszögsajtok: végül is találtunk ehetőt

Olvasási idő kb. 7 perc

15 féle háromszögsajtot ettünk végig, bár ne tettük volna! Szomorú kóstoló, lehangoló eredményekkel.

Összesen 15 terméket ettünk végig, most is ahogyan az már lenni szokott, egy kakukktojást is becsempésztünk a tesztalanyok közé. Ezúttal a Tolle ömlesztett Trappista sajtjára voltunk kíváncsiak, hogy feltűnik-e a kóstolóknak a rafinéria, miszerint ez nem egy sima tejszínes körcikkelyes sajt. A kiértékelésénél kiderült, nem hogy nem tűnt fel, de még jól le is pontozták ezt a terméket.

A teszt tanulsága talán annyi, hogy a háromszögsajt az a műfaj, amiért nehéz rajongani, ennek fényében érdekes, hogy tele vannak a boltok velük.

Ömlesztett sajt, a Magyar Élelmiszerkönyv szerint

Sajt(ok)ból készül, víz és a zsírbeállításhoz szükséges tejzsír és egyéb tejtermékek hozzáadásával. Ez utóbbiak mennyisége legfeljebb annyi lehet, hogy a végtermékben a tejcukor mennyisége nem haladhatja meg az 5% (m/m)-ot.

Felhasználható anyagok:
Sajtok
Víz
Tejszín, vaj, vajolaj
Étkezési só
Egészségre ártalmatlan baktériumkultúrák
Enzimek
Fűszerek és más növényi ízesítőanyagok
Egyéb élelmiszer-készítmények
Aromák
Adalékanyagok
Táplálkozási értéket növelő anyagok
Tejpor
Tejfehérje-koncentrátum
Savópor
Savófehérje-koncentrátum
Étkezési kazeinátok

Forrás

A sajtokat nem tudományos alapon vizsgáltuk, kizárólag arra voltunk kíváncsiak, hogy ehetők-e (finomak-e) vagy sem. A tesztcsapat a szerkesztőségből összeverbuvált ínyencekből és nem ínyencekből áll, és azt próbáljuk meg eldönteni, hogy mi az, amit érdemes megvenni. 

Galéria ikon

17

Galéria: Körcikkelyes sajtok
Fotó: Dívány / Dívány

A teszteken vannak olcsóbb és drágább termékek is, az árak miatt DIREKT nem teszünk különbséget, ugyanis többször kiderült már, hogy nem mindig az a jó, ami drága - így alakult, hogy egy időben kóstoljuk, pontozzuk ezeket a termékeket. Ha ötletük van, hogy mit teszteljünk, írjanak nekünk levelet!

15. helyezett: Auchan ömlesztett sajt

Galéria ikon

17

Galéria: Körcikkelyes sajtok
Fotó: Dívány / Dívány

Senki nem volt elragadtatva az Auchan saját márkás sajtjától, túlságosan is sárga, műanyag ízű  és nagyon gumis. Drágának nem drága, de volt olcsóbb a kóstolón, ami viszont dobogós lett. Olvasson tovább!

„Rosszul néz ki, és olyan is. Tapad, ragad, fojt.” „Egészen műanyagszerű, sajt állag, kantin íz.” „Sűrű, gumiszerű cucc, az íze is inkább ipari.” „Fura sárga színe van és ragad.”

12. helyezett: Tolle (Trappista sajt)

Galéria ikon

17

Galéria: Körcikkelyes sajtok
Fotó: Dívány / Dívány

Az egyetlen kakukktojás a kóstolón. Persze, olyan óriási eltérés nincs a többihez képest, maximum annyi, hogy ebbe próbáltak belecsempészni egy kis Trappista ízt, ami a tesztelők kommentjei alapján nem jött össze. Sőt, nagyon nem kedvelték, ráadásul a második legdrágább körcikkelyes sajt a kóstolón. Innentől kezdve, önnél a döntés joga.

„Nagyon savanyú, de legalább nem durván sós.” „Fújj, ez megromlott? Ehetetlen!” „Na ez volt a mélypont, majdnem kiköptem. Kifejezetten savanyú, amit nem ellensúlyoz, hogy krémes az állaga.” „NEM és nem és nem!”

12. helyezett: S-Budget

Galéria ikon

17

Galéria: Körcikkelyes sajtok
Fotó: Dívány / Dívány

Karöltve hullott alá a Spar saját márkása a Tolléval egyetemben (na, meg a Campinggel) az utolsó előtti helyre. A Tolle és a S-Budget is a Tolnatej Zrt. terméke, de ebből sajnos csak annyi következik, hogy egyenletesen hozzák ugyanazt a gyenge szintet.

„Nem jött ki a fémfóliából annyira mállik. Inkább egy natúr sajtkrémre hasonlít, de összességében nem rossz.” „Savanyú, összerántja az ízlelőbimbókat.” „Nem, az előbb hazudtam, ez a mélypont. Olyan mint a szétrohadt, savanyú cucc a tejeszacskó alján.” „Krémes, karakteres, néha savanykás íz.”

12. helyezett: Camping 

Galéria ikon

17

Galéria: Körcikkelyes sajtok
Fotó: Dívány / Dívány

Dörzsölheti a tenyerét, hogy az összes Tolnatejes sajt 10 pontot kapott, de ki kell, hogy ábrándítsuk, ezt a sajtot már az ERU Hungária Sajtgyártó Kft. követte el. Micsoda merényletet! A sajt ragad, gumis és még íze sincs. Nagyon várjuk, hogy letesztelhessük a tubusos és „hurkás” ömlesztett sajtkrémeket, ugyanis a Camping mindenki favoritja. Kérdés, hogy vajon egy vaktesztben tudnak-e majd bizonyítani a hurkás vonalon, mert a háromszögek között sajnos nem sikerült.

„Elsőre nem rossz, pedig ez is kifejthetetlenül beleragadt a fóliába. Viszont nem is jó, az állaga nagyon gumis, az utóíze bántó.” „Totál íztelen.” „Ez valami átlag alatti nyomorúság.”

11. helyezett: From'Dor

Galéria ikon

17

Galéria: Körcikkelyes sajtok
Fotó: Dívány / Dívány

A sejtelmes név jelentését nem sikerült biztosan megfejtenünk, bár arra tippelünk, hogy a sajtra (frommage) és az aranyra (or) utalhattak. Nekünk egyébként csak a Carte D'or fagylalt ugrik be a nevéről, ami nem szokott a hátsó osztagban végezni egy vakteszten. Jé, és tényleg! Az aranysajt viszont csak 10,5 pontot szerzett, és ezzel bronzérmes lett. Persze, csak alulról.

„Gumis állag, ízében csak a só.” „Asszem ennél megszaladt az állományjavító, az íze viszont konkrétan annyira semmilyen, hogy már akkor elfelejtettem amikor ettem.” „Vízes, keserű utóíz, nem az igazi.”

10. helyezett: Président

Galéria ikon

17

Galéria: Körcikkelyes sajtok
Fotó: Dívány / Dívány

Nagy meglepetés lett, hogy a francia sajt egyáltalán nem ért el jó eredményt, sőt, a mezőny alján kullog. A Tolle után ez a legdrágább, köszönjük, legalább ennyivel is beljebb vagyunk! Ja, és rájöttünk, hogy ez a francia dolog szimplán csak sztereotípia: csak azért, mert egy sajttermék csomagolását franciásra hangolták, még nem lesz egyből jó is. Sajnos.

„Kicsit sós. Nem, inkább nagyon sós. Enyhe ipari jelleg, amúgy nem drámai módon rossz.” „Ennek is nagyjából oké az állaga, viszont fura, kicsit rothadt ízhatása van. Főleg utólag.” „Állagra nem rossz, de íze egyáltalán nincs. Bár lehet, hogy ez nem hátrány...” „Műanyagos, nem finom. Nem szeretnék gyerek lenni, akibe ezt tömik a szüleik!”

9. helyezett: Hajdú

Galéria ikon

17

Galéria: Körcikkelyes sajtok
Fotó: Dívány / Dívány

A csomagolása alapján ezt valahova nagyon hátra soroltuk volna, a tesztelők viszont a 9. helyre szavazták a 15-ből. Olcsó, közepesen rossz termék, vallatni talán már nem lehet vele, de a kedvencünk sem lesz.

„Határozottan savanyú, nagyon sós, meglehetősen kellemetlen termék.” „Olyan mint egy tejföl, savanykás, de nem folyik.” „Na ez megint egy semmilyen, talán ez íze kicsit rothadt.” „Kellemesen savanyú, viszont égett műanyag mellékíze van. Mondjuk nem a legrosszabb a kóstolón, ehető.”

7. helyezett: Sissy

Galéria ikon

17

Galéria: Körcikkelyes sajtok
Fotó: Dívány / Dívány

Ezúttal a Penny portékája nem jutott fel a dobogóra ahogyan a téliszalámiknál. A kördobozos sajtjuk bár állagra teljesen rendben van, az íze nagy csalódás. Olcsónak ugyan olcsó, de lesz még olcsóbb is, ami sokkal jobban szerepelt, szóval emellett a termék mellett tényleg nem tudunk érvelni.

„Ez is csak sóízű, mintha semmi más nem lenne, mint kenhető, sós gumi.” „Na, ez annyira semmilyen, hogy csak annyit írtam fel: ehető.” „Utóíz rossz, állagra jó, kenhető.” „Utóízét jobb lenne elfelejteni, állagra viszont nincs gond vele.” „Elég jellegtelen, az utóíze meg nem tudom mire emlékeztet.”

7. helyezett: Mackó

Galéria ikon

17

Galéria: Körcikkelyes sajtok
Fotó: Dívány / Dívány

A teszt előtt sokan a Mackót és a Medvét várták győztesnek, hiszen ez a kettő a hagyományos, mondhatni A háromszögsajt. Sajnos a vakteszten ez most nem igazolódott be, mind a kettőt verte az Aldis és a Tescós saját márkás sajtja is. Árban a drágák közé sorolhatók, mind a kettőt a Pannontej Zrt. gyártja. 

„Az állaga keményebb-rugósabb, az íze felejthető. Torokban kicsit fojtós.” „Átmenet a sós-édes közt, hol erre billen, hol arra.” „Akkorák mintha Paks mellett készültek volna, gyanús állag, íz hozza a kockasajttól elvártat.”

5. helyezett: Medve

Galéria ikon

17

Galéria: Körcikkelyes sajtok
Fotó: Dívány / Dívány

Többen megemlítették, hogy savanykás ez a sajt és talán még keserű is. Így tehát a nagy kedvenc ezúttal csak ötödik lett a 15-ös mezőnyben. A szerkesztőség medvehívő része most gyászol. Pedig nem rossz ez, csak hát lettek jobbak is.

„Enyhe savanykás íz, ragacsos állag, só. Az utóíze keserű.” „Savanyú lecsengés, nem az igazi.” „Viszonylag kellemes íz, tejszínes, állag is ok.” „Szájpadlásra ragadó, klassz termék.”

5. helyezett: Bon Fromage

Galéria ikon

17

Galéria: Körcikkelyes sajtok
Fotó: Dívány / Dívány

A Bon Fromage is Pannontej termék, ezért nem is csoda, hogy holtversenyben végzett a Medvével karöltve. Az íze nem rossz, kicsit sós, kicsit savanykás és kocsonyás is, de abszolút vállalható sajt. 

„Nagyon-nagyon sok só. Picit savanykás, de nem ez a bántó benne.” „Ezt megvenném, bármi legyen is ez.” „Mintha zselatin lenne benne, olyan remegős, kocsonyás, sajtot szerintem nyomokban sem tartalmaz.” 

4. helyezett: Mizo boci

Galéria ikon

17

Galéria: Körcikkelyes sajtok
Fotó: Dívány / Dívány

Egy ponttal csúszott le a Sole-Mizi Zrt. kördobozosa a harmadik helyről, ami ebben a versenyben már azt jelentheti, nem ehetetlen a sajt. A kommentekből ítélve többeknek úgy tűnt, hogy ebben az ömlesztett sajtban van valami turpisság, kecske-, vagy juhtúró, mi viszont lerántjuk a leplet: nem, egyik sincs benne. Savanykás, mellékíze van, és ez a termék lett a negyedik. Képzelhetik, milyen volt a többi!

„Hűű, a helyzet egyre rosszabb. Mintha juhtúró lenne műanyagba álmodva. Savanyú, ragacsos, szájpadlásra tapadó.” „Lisztes, rossz, mellékízes borzalom.” „Savanykás mellékíze van.” „Vagy romlott, vagy kecskesajtos. Meglepően vállalható.”

3. helyezett: Creamfields

Galéria ikon

17

Galéria: Körcikkelyes sajtok
Fotó: Dívány / Dívány

A harmadik legolcsóbb versenyző lett a harmadik legjobb a kóstolón. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy jó is, egyszerűen a többi termék volt elég silány. Legalábbis a kóstolók szerint. Aki kedveli a vaj ízét, biztosan bírni fogja a Tescós sajtot is, lebeszélni semmiképpen sem szeretnénk róla senkit!

„Fojtós versenyző, ízre felejthető.” „Enyhén savanykás, de nem rossz állagú.” „A semmilyennél pont eggyel jobb.” „Hideg vaj mellékíze van.”

2. helyezett: Milfina

Galéria ikon

17

Galéria: Körcikkelyes sajtok
Fotó: Dívány / Dívány

Végre egy olyan sajt amit nem fikáztak a kollégák. Szerették, megették, repetáztak belőle. Árban középkategóriás, megéri megvenni.

„Ugyan erősen sós, de mégsem vállalhatatlan, legalábbis a háromszögsajtok között.” „Kicsit penészes sajt íze van, ha nem tudom hogy kockasajt simá megeszem kéksajtos vajkrémnek.” „Ezt megvenném, mert krémes, és jó az íze.”

1. helyezett: La Vache qui rit

Galéria ikon

17

Galéria: Körcikkelyes sajtok
Fotó: Dívány / Dívány

A „nevető tehén” csak mosolyog a többi sajton. Nem olcsó, de nem is a legdrágább, a kollegák eléggé szerették, már amennyire egy kockasajtot szeretni lehet. A tejszínes íz mindenkinek feltűnt, finom és krémes. 

„Finom, tejszínes íz, elég lágy.” „Viszonylag jó, krémes az állaga, az íze pedig tejszínes, ahhoz képest hogy kockasajt, egészen ehető.” „Édeskés, semmilyen, ipari.” „Finom krémes, kellemesen műanyag íz, ez gyerekkort idéz.”

Termék Ár/forint Fajlagos ár/kg Értékelés, max. 25 pont Itt vettük
La vache qui rit 319 2278,57 19,5 Interspar
Milfina 699 1747,5 17 Aldi
Creamfields 186 1328,5 15 Tesco (saját márkás)
Mizo boci 319 2278,57 14 Tesco
Bon Fromage 178 1271,43 13,5 Tesco
Medve 349 2492,86 13,5 Interspar
Mackó 447 2235 13 Tesco
Sissy 199 1421,4 13 Penny
Hajdú 169 1408,33 12,5 Auchan
Président 329 2350 11 Tesco
From'Dor 199 1421,4 10,5 Lidl
Camping  249 1778,57 10 Interspar
S-Budget 199 1420,43 10 Interspar
Tolle (Trappista sajt) 329 2350 10 Interspar
Auchan ömlesztett sajt 239 1707,14 9,5 Auchan (saját márkás)
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.