Gyors indiai egytálétel lencséből

Olvasási idő kb. 2 perc

Kevés alapanyag, jó sok fűszer, munka sem túl sok van vele. Aki rajongója a csípősnek, ne hagyja ki belőle a sok csilit, de anélkül is hibátlan.

Szükséghelyzeti ebéd volt, a nincs otthon semmi, és vásárolni sem tudok, viszont gyorsan kaja kell fajtából. Ha van aprítógépük, vagy szeletelni is tudó robotgépük, esetleg egy mandolinjuk, az előkészítés sem tart túl sokáig.

Legnagyobb meglepetésemre még a gyerekek is megették, őszintén szólva erre nem nagyon számítottam. Ha valaki szereti a csípőset, főzheti eleve úgy is, vagy tálalásnál megtolhatja tetszőleges mennyiségű jó csípős paprikával.

Fotó: Koncz Andrea

A sokféle fűszertől nem kell sokkot kapni, a legtöbb kapható a hiperekben. Ha nincs minden, vagy valamit nem kapnak, lehet trükközni. Meg lehet csinálni csak garam masalával, de akkor az elején tegyék bele, és jócskán emeljék meg a mennyiségét. Ha viszont pont az hiányzik, akkor duplázzák a római köményt, a koriandermagot és a kardamomot is. Én a fűszereket mozsárban őrlöm meg frissen, akinek van kávédarálója, az is tökéletes hozzá. De persze lehet elve őröltet venni mindenből, akkor még egyszerűbb az ügy.

Hozzávalók:

2 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
70 dkg sárgarépa
1 csésze megmosott vöröslencse (2,5 decis csésze)
1 csésze híg kókusztej vagy főzőtejszín (nálam kókusztejpor+víz volt)
1 kis sűrített paradicsom
1 tk őrölt római kömény
1 tk őrölt koriandermag
1 tk őrölt mustármag
1 szem kardamom őrölt magjai
negyed tk őrölt édeskömény
2 tk garam masala fűszerkeverék
só, bors
olaj/vaj

opcionális: jó csípős paprika a tálaláshoz

Fotó: Koncz Andrea

1. A hagymákat és a sárgarépákat felaprítottam, nem kell nagyon finomra, kb fél centi vastag karikák jöttek ki a robotgépből. A fokhagymagerezdeket nem túl apró darabkákra vágtam.

2. Nagy, lapos edényben a forró olajon megpirítottam az első négy fűszert (római kömény, koriandermag, mustármag, kardamom).

3. Amikor illatos lett, hozzádobam a hagymát, a fokhagymát és a répát, só, bors, és kis-közepes lángon nagyjából 10 percig pirítottam, néha átkevertem.

4. Amíg pirult, kikevertem a kókusztejport a vízzel, ehelyett főzőtejszín is teljesen oké, nekem nem volt otthon.

5. Amikor a répa már kapott egy kis színt, hozzáöntöttem az egy csésze megmosott vöröslencsét, még egy kis sót, egyszer átkavartam, és ráöntöttem a kókusztejet, plusz egy csésze vízet.

6. Lefedve 18-20 percet főtt, ennyi idő alatt a lencse felszívta a folyadék javát, és szétfőtt. (A kerekszemű vöröslencse nem marad egyben, bár csinosabb lenne.)

7. Tálalás előtt belekertem a sűrített paradicsomot és a két kanál garam masalát.

Sima főtt rizzsel ettük, de jól passzol hozzá a lepénykenyér is.

Fotó: Koncz Andrea
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.