DIY: unalmas pamutpólóból sikkes csipkefelső

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Csak egy kis csipkére, mezei pólóra és némi kézügyességre van szüksége a filléres praktikához.

Túlságosan egyszerű, esetleg rég nem hordott, vagy csak halálra unt pólóját többféleképpen is feldobhatja: legutóbb a felsők hátulját díszítő szívdekoltázzsal kísérleteztünk, most viszont megpróbálkoztunk a csipkedíszétéssel is. Bár a procedúra sokkal több figyelmet kíván és egy ollónál többre van szükség a megvalósításához, azért viszonylag könnyen kivitelezhető a dolog, ráadásul fillérekből megússza, ha nem teljesen ingyen.

Idén nem csak a csipkével díszített sortok, hanem a felsők is magasan viszik a prímet a fast fashion üzletek kínálatában, az viszont kicsit túlzás, hogy egy gagyi csipkével díszített felsőért akár ötezer forintot is van képük elkérni az üzleteknek. A pofátlan árakkal dacolva úgy döntöttünk, ennek a trendnek a követését is megoldjuk magunk, a részletesen kifejtett pontok alapján pedig ön is nekifoghat a szabdalásnak!

Amire szüksége lesz:

  • egy megunt póló (lehetőleg pamut, könnyebb vele dolgozni)
  • csipke (lehetőleg a póló színével harmonizáló, minimum 5 cm széles)
  • egy marék gombostű
  • olló
  • varrógép (a csipke precíz, ugyanakkor kissé macerás felvarrásához mindenképp varrógépre van szükség, de kézzel is próbálkozhat, csak akkor jóval pepecselősebb a folyamat).

Válasszon ki egy rég megunt pólót a szekrényből és vegyen hozzá színben harmonizáló csipkét. Az anyaghoz bármelyik méteráru üzletben hozzájuthat, de dolgozhat régi csipkefüggönnyel vagy terítővel is, a lényeg annyi, hogy a kivágott porció szélessége minimum 5 cm legyen. Legalább négy csíkot vágjon ki az anyag egészéből, ennyire biztosan szüksége lesz a póló betoldásához.

Galéria ikon

19

Galéria: DIY: unalmas pamutpólóból csipkefelső
Fotó: divany.hu

Tipp: Könnyítse meg saját dolgát és illessze rá a már kivágott részeket a teljes csipkére, majd ennek mentén szelje a többit! Túlzott odafigyelésre így nincs akkora szükég, a kivágott darabok pedig biztosan egyformára sikerülnek.

Ha ez megvan, kezdhetjük is széttrancsírozni a pólót: a csipke betoldásához a varrás mentén kell felvágni az egész felsőt, nálunk ez a vállrészt illetve a póló két teljes oldalát jelenti. Attól függően, hogy mennyire széles csipkét akarunk hozzáadni a pólóhoz, kell levágnunk 5 cm széles, varrás hosszúságú darabkákat.
Galéria ikon

19

Galéria: DIY: unalmas pamutpólóból csipkefelső
Fotó: divany.hu
Első lépésben a vállakat kell összeilleszteni: hajtson be fél centiméternyi anyagot a vágás mentén, majd ez alá a fél centis vágás alá illessze be a csipkét. Ezt ismételje meg a másik oldalon is, és a váll része már el is készült.
  Fontos: a póló egészet a fonákoldalon kell majd megvarrni, igyekezzen precízen dolgozni, a kilógó részek ugyanis tönkretehetik az összhatást.
  
A felső két oldalán is hasonlóan járunk el, csak itt fél centi helyett 1-1 cm-es behajtással illesztjük a varrás mentén felvágott pólóhoz az 5 cm széles csipkedarabokat. Ha sikeresen betoldottuk mind a négyet, elkezdhetjük fél centire behajtogatni ezek szélét.
 


 
 

 

Ne kavarodjon össze, most nem a pamut anyaggal kell bajlódnia, hanem csak a csipkével. A csipkecsíkok behajtogatása után hozzákezdhetünk a varráshoz, amit szigorúan fonákoldalon végzünk.
 
Fontos:
mindent a fonákoldalon varrjunk, precízen, a varrás mentéhez igazítva.
  
 
 
A csipkék összevarrásával el is készült a kicsit oversized, lazán bő fazonú csipkepólónk, fillérekből. Ha ön a feszülősebb verziót szeretné elkészíteni, annak sincs semmi akadálya, csak a behajtásokon kell növelni fél, vagy akár egy teljes centit. Többet viszont nem igazán érdemes, mivel a csipke alapvetően merev anyag, és ha túl szűkre szabjuk, nem lehet majd belebújni a pólóba.
Ha kipróbálta praktikánkat és úgy érzi, egészen vállalható lett a végeredmény, küldje el nekünk e-mailben!

Galéria ikon

19

Galéria: DIY: unalmas pamutpólóból csipkefelső
Fotó: divany.hu
Galéria ikon

19

Galéria: DIY: unalmas pamutpólóból csipkefelső
Fotó: divany.hu
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

gr
gr
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.