9 érdekes tény a túrórudiról

Olvasási idő kb. 3 perc

Amikor beengednek a gyárba, szembesülsz azzal, hogy létezik több túró rudi, mint amennyit meg lehet enni. Sokkal több! Doki a mennyországban járt.

Mivel a környékünkön kb. két gasztroesemény van egy évben, egészen felvillanyozott a meghívás, gondoltam, most aztán bepótolok minden kihagyott rendezvényt és megspórolt utazást, kerül amibe kerül, én elmegyek ebbe a gyárba. Akkor is, ha innen nézve a világ végén van. Nyilván egy alufelnigyártó-üzembe nem mentem volna, de a túró rudi gyárba? Hát hogyne már. Főleg, hogy 10-ből legalább 4 olvasóm a túró rudi torták miatt szeret. Már csak miattatok is el kellett mennem erre a tanulmányútra, így erőt vettem magamon, és tényleg átszeltem az országot ezért a túráért

A túrórudi 45 éve, 1968 óta létezik. Ennek a szép, közepesen kerek évfordulónak az örömére kivételesen ellátogathattunk a gyárba (időnként tényleg megéri gasztrobloggernek lenni!), és megnézhettük, hogy készül a túró rudi.

Fotó: Pöttyös

Kicsit olyan volt, mint kecskére káposztát bízni, de a gyártás túlerőben volt, jóllaktunk, és a rudiból is bőven maradt, pedig nem hittük volna, hogy van annyi túró rudi, amit ne bírnánk megenni. Most legalább már tudjuk, hogy van annyi. Sőt, sokkal több is. Sőt, azt is tudjuk, hogy ha csak átmenetileg is, de el lehet jutni addig a pontig, amikor az ember már nem szeretne több rudit enni.

A 45 éves évforduló örömére 4+5 érdekesség a túró rudi gyártásáról.

1. 1954-ben tejipari szakemberek moszkvai tanulmányútjukról hazatérve kezdtek dolgozni az édes, enyhén citromos, csokiba mártott túrós édességen. A termékfejlesztéssel Mandeville Rudolfot és csapatát bízták meg, a nevét mégsem innen kapta az édesség.

2. Eleinte ugyanis túró mignon volt a neve, de szerencsére hamar rájöttek, hogy frappánsabb lenne a Túró Rudi név. Ez az új név azonban nem tetszett mindenkinek. A Hírlapkiadó Vállalat reklámfelelőse például erkölcstelennek találta, ezért egy ideig emiatt nem is volt hajlandó közölni a túró rudi hirdetéseket.

3. Az ötlet után 12 évvel kezdődött el a gyártás. Az üzem kezdetben Erzsébetvárosban volt és csak később telepítették át Nyíregyházára, majd mai helyére, Mátészalkára.

4. A csomagolás eleinte kézzel készült, és a szaloncukorhoz hasonlóan megcsavarták a papírt, ez a csavaros forma aztán eltűnt, és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a '80-as években bevezették a fémfóliát, az ezredfordulón pedig rákerült a nyitócsík a csomagolásra.

Fotó: Doctor Pepper

5. A '70-es évek közepén naponta 36 000 Túró Rudit gyártottak, a csomagológépek automatizációjának köszönhetően a '90-es évek elején már 300 000 darab készült egy nap, manapság pedig 68000 darabot gyártanak óránként.

6. Az elmúlt 45 évben összesen 5 milliárd túró rudi készült, ami nemhogy gombócból, de rudiból is sok. Rengeteg. Van már guru, bonbon és magából a rudiból is sok-sok ízvariáció, de természetesen a klasszikus, a töltelék nélküli, étcsokis túró rudi a legsikeresebb.

7. Kizárólag magyar tej felhasználásával készül, mely óriási tartálykocsikban érkezik minden nap a gyárba, majd szigorú minőségi ellenőrzést követően kerül a tejfeldolgozó üzembe.

8. 240 ember kel és fekszik a túró rudival nap mint nap, ennyien dolgoznak váltott műszakokban a mátészalkai üzemben. A legrégebbi dolgozó majdnem a kezdetek óta ott van, 42 éve részese a túró rudi gyártásnak.

Fotó: Doctor Pepper

9. Hiába sztár nálunk a túró rudi, külföldön a próbálkozások ellenére sem aratott nagy sikert. A külföldiek ugyanis viszolyognak attól, hogy a sajtközeli túrót édesen, ráadásul csokiba mártva fogyasszák.

A gyárlátogatás liveblogja itt. További képek pedig itt.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Doki
Doki
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.